2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mi áll az olasz bűnszervezetek vallásos külsőségeinek hátterében?

2021. május 21. 08:34 Múlt-kor

Egyházi kételyek

Dél-Olaszországban a maffia sikereinek részben történelmi gyökerei is vannak. Ez a terület a Nápoly–Szicíliai Kettős Királyság uralma alá tartozott, ám az olasz egység létrejöttével a főváros távolabbra került, és a hivatalokat mindenütt az egységet megvalósító Piemont királyságának emberei foglalták el, akik idegenek voltak a szicíliai és a nápolyi tartományokban.

A helyiek megszállóknak tekintették az északiakat, és a nagybirtokosok a saját területük védelmében fegyvereseket fogadtak fel. Az adóelkerülést és a hatóságokkal szembeni ellenállást a tiltakozás egy formájának fogták fel, míg a helyieket összefogó, a közbiztonságot garantáló, a helyi fegyvereseknek parancsoló birtokosokat sokkal közelebb érezték magukhoz.

Ez a helyzet a későbbiekben sem sokat változott, az állam szolgáinak (rendőreinek, bíróinak stb.) tekintett személyek biztonsága korántsem garantált ezen a vidéken, míg a maffiacsaládok képesek arra, hogy államot üzemeltessenek az államon belül.

A maffia és a tagjai tehát örömmel használják az egyház jelképeit, részt vesznek a különböző szertartásokon, és a szabályait, a maguk módján, érvényesnek tekintik. De mit szól mindehhez az egyház? Giuseppe Diana példája azt mutatja, hogy amennyiben következetesen érvényesíti a saját tanítását, úgy értelemszerűen a maffiának távol kellene maradnia az egyházi szertartásoktól. Persze akadtak korábban is ellenállók, így Giuseppe Saggio, favarai plébánosnak meg kellett halnia, mikor nem volt hajlandó az unokahúgát összeesketni egy maffiózóval.

II. János Pál pápa 1993-ban azonban a szicíliai Agrigento közelében lévő Templomok Völgyében erőteljesen kikelt a maffia ellen. A pápa eredetileg nem nyilatkozott volna róluk, ám félúton a helyszín felé találkozott a meggyilkolt Rosario Livatino szüleivel, ami éles bírálat megfogalmazására késztette az egyházfőt.

A maffia válasza sem késett, két és fél hónappal később két római templomban robbantak bombák, üzenetképpen a katolikus egyháznak. Az egyház magasabb tisztviselői manapság sokkal elítélőbben szólnak a szervezett bűnözésről, de a korábban kiépített személyi, és nem utolsósorban pénzügyi kapcsolatok, még igen sokáig megoldandó feladatot jelentenek majd a Vatikán számára.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Provenzano letartóztatása 2006-banA Peppino atyaként is ismert Giuseppe Diana, akit a Camorra elleni felszólalásaiért gyilkoltak megTommaso Buscetta szicíliai maffiafőnök vezetőszáron. Ő volt az első maffiatag, aki megtörte az „omertà” néven ismert hallgatási esküt, és vallott a Cosa Nostra belső működéséről a hatóságoknak.Pietro Buscetta, Tommaso sógorának holtteste az utcán 1987. december 7-én. A maffiózóból informátorrá, azaz „bűnbánóvá” (pentito) vált férfi több rokonával is végzett a Cosa Nostra.II. János Pál pápaXVI. Benedek pápa virágot helyez a maffia elleni küzdelem egyik meggyilkolt vezetője, Giovanni Falcone és más áldozatok tiszteletére emelt emlékműnél
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár