2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megújult és elektromos világítást is kapott Idrisz baba türbéje Pécsett

2021. március 23. 09:34 MTI

Befejeződött Idrisz baba türbéjének állagmegóvó felújítása Pécsen. A Rókusdombon álló középkori muszlim síremlék megújult formában a járványhelyzet elmúltával lesz látogatható.

A türbe megújítását a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány végezte el a műemléket gondozó Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) hozzájárulásával - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Az utóbbi hónapokban folyt renoválási és revitalizációs munkálatokban megtörtént a síremlék tetőhéjszerkezetének takarítása, javítása és impregnálása, a kő- és fémkerítés felújítása, az elektromos áram telken belüli elvezetése az épületig - idézi a tájékoztató Kakas Zsófiát, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezérigazgatóját.

Emellett hangulatvilágítást telepítettek, valamint webkamerát és távoli megfigyelőrendszert építettek ki - tette hozzá az alapítvány vezérigazgatója.

A közlemény szerint Glázer Tamás, a NÖF ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy a NÖF már korábban elvégezte egyebek mellett a síremlék tetejének növénymentesítését, takarítását, a vadrózsabozót körüli terület rendbetételét, a szökőkúthoz vezető sétány kialakítását. Megtörtént egyebek mellett a türbe kerítésének javítása, a napelemes szökőkutak beüzemelése, a szökőkút körüli tereprendezés, valamint a türbe körüli út feltöltése kaviccsal, a szegélyek kialakítása növényekkel - emelte ki az ügyvezető igazgató.

Idrisz baba a 16. században Pécsett élt és eltemetett muszlim veli, azaz szent életű ember volt. Akárcsak a Budán nyugvó Gül baba, Idrisz baba is a hódító török seregekkel érkezett magyar földre. Származásáról keveset lehet tudni, feltételezések szerint a balkáni török uralom alatt lévő területekről települt át Pécs városába, szoros barátság fűzte Telli Haszan boszniai pasához. Az Oszmán Birodalomban nagy tisztelet övezte alakját, a legendák szerint kivételes gyógyító képességekkel is rendelkezett. A muszlim világban azóta is közbenjáróként tisztelik, ezért a pécsi türbe is fontos helyen szerepel a nagy becsben álló európai muzulmán műemlékek körében.

A pécsi Rókusdomb déli lejtőjén a török hódoltság idején török temető helyezkedett el. Oda temették Idrisz babát is: 1591-ben terméskőből sírboltot építettek számára, tetejét kupolával fedték le. A szúfi tanításnak megfelelően a türbe alapja nyolcszögletű, bejárata a Mekkával ellentétes oldalon található. Idrisz baba türbéjén szamárhátíves ablakok találhatók, a bejáratot csúcsíves záródású gótikus kőkeret szegélyezi. Bár a kupola zsindelyes fedése később került a helyére, az épület homlokzata eredeti, a vakolatlan terméskövek a hazai török építészet egyik fontos fennmaradó emlékét képezik.

A budapesti Gül baba türbéje mellett a pécsi mauzóleum az egyetlen megmaradt középkori muszlim síremlék Magyarországon.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár