Már az első működési évében 9 millió utas mindennapjait könnyítette meg az első londoni metróvonal

A „Fowler's Ghost” nevű gőzmozdony 1865 körül a Metropolitan vonalon

A világ első földalatti vasútján a munkálatok 1860-ban kezdődtek, amikor Londonban megindult a Metropolitan Railway útvonalául szolgáló alagút kiásása a Paddington és a Farringdon Street közötti körülbelül öt kilométeres távon.

A földalatti rendszer gondolata mellett évek óta Charles Pearson városi ügyész kardoskodott, és végül ő győzte meg a város kormányzó testületét a pénz felajánlásáról. Pearson volt egy személyben talán a legfontosabb szereplője a földalatti létrejöttének, azonban ötlete megvalósulása előtt néhány hónappal, 1862-ben elhunyt.

Charles Pearson, a földalatti vasútvonal megálmodója, 1855

Az első szakasz a belső City városrészt kötötte össze a Paddington, Euston és King's Cross vasútállomásokkal, amelyek az addig eltelt 30 év során épültek.

A főmérnök John Fowler, a kor vezető vasúti mérnöke volt, aki később a skóciai Firth of Forth tengeröböl felett átívelő Forth Bridge nevű hidat is megalkotta. Nem dolgozott olcsón: 137 700 fontos fizetése mai árfolyamon több mint 22 millió fontot (mintegy tízmilliárd forintot) jelentene.

Az alagút elkészítése egyszerű módon történt: az adott szakaszt kiásták árokként, majd támpillérekkel és tetőzettel ellátva újra befedték. Kialakítása a mai Marylebone Road és Euston Road mentén kezdődött, a Farringdon Road mellett az árok délkeletnek fordult.

Építkezési munkálatok 1861-ben

Oldala mentén téglafalat építettek, lefektették a síneket, majd ezután tégla boltívet építettek fölé, amelyre aztán visszakerültek a felszínen az utak. Kivételt csak a Farringdonhoz érő szakasz jelentett, amelyet fedetlenül hagytak; itt a felszínen futott tovább a vasút. (A ma is működő Metropolitan Line egyes szakaszai napjainkban is fedetlenek).

A Farringdon előtti állomásokat (Paddington, Edgware Road, Baker Street, Great Portland Street, Euston Road és King’s Cross) gázlámpákkal világították ki. 1862 májusában az egyik első próbaúton részt vett William E. Gladstone kincstári kancellár (későbbi négyszeres miniszterelnök) és felesége is.

A „navigátor” szóból rövidült „navvy” becézéssel illetett munkások a nap 24 órájában dolgoztak váltásokban. Rendkívül óvatosnak kellett lenniük, az alagútnak ugyanis számos gázvezetéket, vízelvezetőt és szennyvízcsatornát kellett elkerülnie. Egy alkalommal a Fleet Ditch nevű szennyvízcsatorna elárasztotta a munkaterületet a Farringdon Roadnál, azonban az irányítást sikerült végig kézben tartani.

Szennyvíz árasztotta el a munkaterületet a Farringdon Roadnál

1863. január 9-én egy nagyszabású ünnepségen jelentették be a vonal elkészültét: az eseményen a vasúttársaság vezetősége mellett parlamenti képviselők, City előkelőségei, de még a polgármester is részt vettek.

A miniszterelnök, Lord Palmerston azzal utasította vissza a meghívást, hogy 79 évesen már szeretne minél több időt a föld felett tölteni.

Paddingtontól körülbelül 600 vendég indult el két szerelvényen a Farringdon Street felé, ahol aztán lakoma várta őket, beszédek hangzottak el, és megemlékeztek Charles Pearsonról is. A zenét a rendőrség zenekara szolgáltatta.

A vonalat másnap, január 10-én, egy szombati napon nyitották meg a nagyközönség előtt, és az emberek valósággal özönlöttek is kipróbálni – több mint 30 000-en árasztották el az állomásokat és préselődtek fel a zsúfolt kocsikra.

A földalattit eddigre a város színházaiban alaposan kifigurázták, és már meg is volt közkeletű gúnyneve, „a lefolyó” („the drain”). Számos jóslat szólt arról, hogy az alagút teteje be fog omlani, vagy hogy az utasokat a föld mélyéről előtörő gázok fogják megfojtani, egy lelkész pedig megrótta a vasúttársaságot, amiért a pokolba kísérelt meg leásni.

A földalatti vasútnak e negatív hangokkal szemben nagy sikere volt, a Times hasábjain „a kor nagy mérnöki diadalának” titulálták. Első üzemben töltött évében több mint kilencmillió utast szállított gázlámpás megvilágítású első, másod- és harmadosztályú kocsijain.

Samuel J. Hodson illusztrációja a Metropolitan vonalról az 1860-as évek végéről

A kocsikat gőzmozdonyok vontatták, amelyek óriási mennyiségű kormot és füstöt ontottak a fuldokló utazóközönségre, a kocsik ugyanis nyitottak voltak. Nem segített sokat a füsthelyzeten az, hogy eleinte tilos volt a kocsikban dohányozni.

Az elkövetkező két év folyamán a vonalat tovább bővítették keletre a City belseje felé Moorgate-ig, az ellenkező irányba pedig Hammersmith-ig. Újabb vonalak is épültek a későbbiekben a növekvő hálózathoz, amelyeket új alagútfúrási eljárások segítségével mélyebbre tudtak helyezni.

A következő nagy újítás a gőzmozdonyok elektromosakra való cseréje volt. Az első villamossággal működő vonal az 1890-ben megnyílt City and South London vonal volt, amely a Bank of Englandtől a Temze alatt a South Bank negyedig futott.

Ez volt az első olyan vonal, amelyet metrónak („tube”, azaz cső) neveztek, ablak nélküli, gazdagon kárpitozott kocsijai pedig a „párnázott cellák” becenevet érdemelték ki.

1906-ban már a „Waterloo” vonalon is várhatták London lakosai a metrót

A városvezető testület haszonnal tudott túladni saját részvényén a vállalkozásban, és a Metropolitan Railway egy időre valóban enyhített a felszíni forgalom zsúfoltságán.

Megépítésének tartósabb eredménye az volt, hogy elősegítette a messzebbről történő ingázást, amivel megágyazott London terjeszkedésének, ennek megfelelően a City lakóinak száma csökkenésnek indult.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tél
Múlt-kor magazin 2021

• A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
• Holländer Margit lágerélményei
• Göring, az élvhajhász náci
• A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
  
• A két Karátsonyi-kastély Beodrán
• A magyar könnyűzene az 1980-as években
• Az indián fogságnaplók üzenete
• Szendrey Júlia világai
• Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén