2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Manókkal és tündérekkel varázsolt mosolyt a rászoruló gyermekek arcára az MVM Csoport

2022. november 24. 08:50 Múlt-kor

Az MVM Csoport idén tizenötödik alkalommal adta át a gyermekek oktatását, fejlesztését és gyógyítását célzó adományait a „Legszebb napom!” elnevezésű Élménynap keretében. A rendezvény az elmúlt két évben a pandémia miatt több helyszínen, kisebb létszámban valósult meg, idén viszont újra együtt élhette át közel 800 gyermek a közös játék élményét.

MVM
Az MVM által támogatott intézmények és szervezetek (Kép forrása: MVM Zrt.)

Tizenötödik alkalommal szervezte meg a „Legszebb napom” szlogent viselő Élménynap rendezvényét az MVM Csoport. Az eseményen összesen 100 millió forint támogatást adott át a vállalatcsoport 22 olyan alapítványnak és intézménynek, amely beteg, fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló gyermekek gyógyításával, fejlesztésével vagy oktatásával foglalkozik. Idén immár harmadik alkalommal a cégcsoport dolgozói választhatták ki a támogatandó szervezeteket.

Az Élménynap célja az volt, hogy közel 800 beteg, fogyatékkal élő, szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermek számára biztosítson felejthetetlen élményt közös programok és játékok keretében. A rendezvényre az idén az MVM DOME csarnokban került sor, ahol a Tündérek és Manók világa várta a gyerekeket.

Az MVM Csoport munkatársai nemcsak a szavazásban vettek részt, hanem közülük több mint százan csatlakoztak is a programhoz, hogy önkéntesként segítsék az animátorok munkáját és az esemény lebonyolítását.

„Kiemelten fontos számunkra az Élménynap másfél évtizeddel ezelőtt indított kezdeményezése, amely mára hagyománnyá vált az MVM Csoport életében. Mindent megteszünk lehetőségeinkhez mérten annak érdekében, hogy segítsük azon szervezetek áldozatos, sokszor emberfeletti munkáját, akik azért dolgoznak, hogy könnyebbé, jobbá tegyék azoknak a gyerekeknek az életét, akiknek az átlagosnál több nehézséggel kell megküzdeniük.

Munkatársainkkal azért is dolgozunk, hogy az anyagi támogatáson felül egy játékkal és nevetéssel teli, felhőtlen napot tudjunk számukra biztosítani, amelyre sokáig jó szívvel gondolhatnak vissza.

Ez a nap azonban nem csak számukra, de az önkéntesként csatlakozó több mint száz MVM-es kollégánk számára is élményekkel és örömökkel teli” – mondta Dr. Bozóky Anita, az MVM csoportszintű kommunikációs és társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

A támogatásban érintett alapítványok és intézmények képviselőinek Fluck Benedek, az MVM humánerőforrás és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese adta át az adományleveleket.

A 2022-ben támogatásban részesülő szervezetek:

• Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány
• Bethesda Kórház Alapítvány
• Bethesda Kora gyermekkori Intervenció és Diagnosztikai Szolgáltató (KIDSz) Pedagógiai Szakszolgálat
• „BICE-BÓCA” Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért
• Bolyai Farkas Gyermekotthoni Központ
• Életmentő a Beteg Gyermekekért és a Nagycsaládosokért Alapítvány
• Gyermekkori Autizmus Alapítvány
• Gyermekláncfű Anyaotthon Alapítvány
• Gyermekleukémia Alapítvány
• Gyógyítjuk a Gyermekeket Alapítvány
• Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány
• Kézenfogva Alapítvány
• Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány (Budapesti Korai Fejlesztő Központ)
• Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület
• Mosoly Alapítvány
• „Nem maradsz egyedül" Alapítvány (Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthon)
• SOS - Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
• Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat
• Tölösi Péter Alapítvány a leukémiás és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért
• Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány
• Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány
• Zsótér Pál Alapítvány (Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, EGYMI)

A rendezvény során a gyermekek legnagyobb örömére a színpadon egymást váltották az izgalmas fellépők. Az élménynap során műsort adott a Kicsi Gesztenye Klub, a kisebb gyerekeket mindig megörvendeztető Kalap Jakab, de a rendezők egy látványos vízigömb show-val is készültek. Az emlékezetes napot egy fergeteges The Biebers koncert zárta, amelynek frontembere, Puskás Peti mosolyogva fogadta a lelkes gyereksereg ostromát.(x)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Közel 800 rászoruló gyermek élvezhette az Élménynap programjait (Kép forrása: MVM Zrt.)A rendezvényen a gyermekek legnagyobb örömére a színpadon egymást váltották a fellépők (Kép forrása: MVM Zrt.)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár