2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Máig rejtély, valóban a két vadnyugati pisztolyhőssel végeztek-e a bolíviai hatóságok 1909-ben

2022. június 8. 16:19 Múlt-kor

Nincs olyan korszak az emberiség történelmében, amelyhez ne kapcsolódnának bizonyos teóriák, vagy elképzelések, amelyek arról szólnak, hogy az elénk tárt tények mögött mi a tényleges valóság. A vadnyugat történelme sem szűkölködik ilyen elméletekben. A legismertebb és széles körben tárgyalt eset Butch Cassidyhez és a Sundance kölyökhöz fűződik. Ők a leáldozófélben lévő vadnyugat helyett Bolíviában próbáltak szerencsét, ám a hivatalos jelentések szerint 1908-ban ugyanúgy ráfáztak a próbálkozásra, mint hat évtizeddel később Che Guevara. Vagy mégsem? Néhányan tudni vélik, hogy valójában nem haltak meg.

Butch Cassidy és bandája
A Vad Banda 1900-ban. Ülő sor (b-j): Harry Longabaugh, azaz a Sundance kölyök, Ben Kilpatrick, avagy „a magas texasi”, és Butch Cassidy, álló sor: Bill Carver és Harvey Logan, ismertebb nevén Kid Curry.

Vadnyugati karrier

Mint annyi más ismert vadnyugati figurát, Butch Cassidyt sem az eredeti nevén ismeri a világ. 1866-ban, egy Utah-ban élő mormon házaspár első fiaként látta meg a napvilágot Robert Leroy Parker néven, a szüleinek később még 12 gyermeke született.

A család birtokán nőtt fel, ám korán elhagyta azt, és egy Mike Cassidy (ál)nevű cowboy és nem mellesleg marhatolvaj mellett tanulhatta el a vadnyugati élet csínját-bínját, például lovagolni és lőni is. Az ő tiszteletére kezdte el magát Cassidynek nevezni. A Butch név akkor ragadt rá, amikor később hentesként (angolul butcher) is dolgozott.

A törvényen kívüli tettei 1887-ben kezdődtek, amikor összeállt egy Matt Warner nevű férfival, aki amellett, hogy lovakkal foglalkozott, három társával, köztük Cassidyvel együtt kirabolta a coloradói Telluridében található Miguel Valley Bankot. Butch Cassidynek ez volt az első komolyabb akciója, de emellett természetesen még számtalan kisebb-nagyobb bűncselekmény fűződött a nevéhez.

1894-ben ismerte meg Ann Bassettet, egyik munkaadója lányát, akivel romantikus viszonyba bonyolódott. Még ugyanebben az évben Cassidyt letartóztatták lótolvajlásért, és két évre ítélték, ám másfél év után szabadulhatott a jó magaviselete miatt.

Szabadulása után ismerte meg azokat a társait, akikkel összeállhatott, hogy komolyabb akciókat hajtson végre. Közülük a legismertebbé váló partnere a Sundance kölyök, vagyis Harry Alonzo Longabaugh volt.

Longabaugh egy évvel volt fiatalabb Butch Cassidynél, és egy pennsylvaniai család legfiatalabb gyermekeként látta meg a napvilágot. Az első bűncselekményét még tizenöt éves korában hajtotta végre, amikor ellopott egy pisztolyt, majd egy lovat és egy nyerget Wyomingban.

Természetesen elfogták, és másfél évre ítélték. Mivel mindez a wyomingi Sundance-ben történt meg, megkapta a Sundance kölyök becenevet szabadulása után.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Butch Cassidy fényképe a Wyomingi Territóriumi Börtönből, 1894A Union Pacific felfegyverzett lovas őrszemei speciális kocsijukkalA Union Pacific vasúttársaság speciális kocsija a lovas őrszemek számára.Laura Bullion rendőrségi fotója 1893-ból.Harry Longabaugh, azaz a Sundance kölyök feleségével, Etta Place-szel Dél-Amerikába hajózásuk előttA Pinkerton magánnyomozó-ügynökség körözési plakátja a Vad Bandáról
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár