2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mai autóink féklámpája, ablaktörlője és irányjelzője is egy hollywoodi színésznő találmánya volt

2022. március 30. 14:26 Múlt-kor

Szabadalom nélkül

Lawrence-nek nem a mai indexnek megfelelő eszköz volt az utolsó találmánya. A karjelzéseknek megfelelő megállásra külön ötletet eszelt ki. Egyszerűen a fék megnyomására felemelkedett egy stop felirat a kocsi hátulján, így figyelmeztetve a hátulról érkezőket a készülő lassításra.

De Lawrence nemcsak az irányjelző és a féklámpa elődjét tervezte meg. A harmadik olyan találmány, amely nélkül manapság már egyetlen kocsi sem képzelhető el, és amellyel a színésznő dolgozott, az elektromos ablaktörlő.

1918-ban Lawrence édesanyja nyújtotta be a szabadalmat „tisztító eszköz szélvédők számára” megnevezéssel. Ő maga nem foglalkozott azzal, hogy védettség alá helyezze a találmányait, ezért a nevét többnyire elfeledte a közlekedéstörténettel foglalkozó közvélemény.

Az irányváltást jelző indexet 1909-ben találta fel Percy Douglas-Hamilton, egy brit férfi, de valószínűtlen, hogy Lawrence tőle merítette volna az ötletét. 1925-ben szabadalmaztatta ifjabb Edgar Walz a fék és irányjelző eszközöket, majd a harmincas években következett Joseph Bell, aki bejegyeztette ezeknek első elektromos verzióját.

Lawrence nem nyerte el a szabadalmat, bár az édesanyja Bridgwood Manufacturing Company néven indított is egy vállalkozást, a lánya ötletére alapozva. (Lotta Lawrence maga is hozzátett a találmányhoz egy olyan fejlesztést, amely megvédte az üveget a párásodástól, sőt amikor az Egyesült Államok belépett a háborúba, az ötletet felajánlotta a hadseregnek, hogy a harcokban használt távcsövek hasonló problémáit megelőzzék).

A vállalkozás azonban nem járt sikerrel, mire az ablaktörlő 1923-ban kötelezővé vált volna, a cég a fennmaradt információk alapján valószínűleg befejezte működését.

Lawrence tulajdonképpen semmilyen jövedelemre nem tett szert a találmányaiból. Ebben az időszakban elég szokatlannak számított az, hogy egy nő ilyen kérdésekkel foglalkozik, nem kizárt, hogy egy kedvezőbb társadalmi környezetben a színésznő neve feltalálóként is fennmaradt volna.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A tegnap mára szinte ismeretlen filmsztárjai, miután az MGM-hez kerültek: (b-j) Florence Lawrence, Flora Finch, King Baggot, Jack Gray, Mahlon Hamilton, Robert Wayne, Jules Cowles, Naomi Childers és Helene ChadwickLawrence egy Lozier mákájú nyitott túraautó volánjánál, 1912 körülSűrű forgalom a New York-i 42. utca és a Madison sugárút kereszteződésében, 1917.Florence LawrenceAz Egyesült Államok egyik legelső filmrajongói lapja, a Photoplay Magazine címlapja 1914-ből, Florence Lawrence-szel
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár