2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Korántsem volt annyira sikertelen „Dobzse László” uralma, mint azt a közhiedelem tartja

2021. február 4. 12:53 Kanyó Ferenc

Deficites pompa

Ulászló uralkodásának központi gondolata kétségtelenül a béke volt, amelyet mindig igyekezett elérni, amikor csak módjában állt. Mátyás uralkodása utolsó évtizedének költséges külországi háborúiból elege volt a magyar nemességnek. A fekete sereg megsemmisülését is elsősorban az okozta, hogy míg Mátyás a nyugati területekre terhelte az eltartásukat, Ulászló ezt a saját országaival nem tehette meg. Mindemellett, bár számos kötelezettséget vállalt, azokat nem feltétlenül teljesítette, így Mátyáshoz hasonlóan az ő országlása alatt is előfordult, hogy egy évben többször vetették ki a hadiadót.

A Jagelló-korról főleg az a kép alakult ki, hogy a királyt a nagy hatalmú bárók rángatták ide-oda, ám ennek az ellenkezőjére is bőven találunk példát, nem csak a fentebbi eseteket. 1493-ban például a székelyek panaszlevelét felhasználva nyirbálta meg Báthori István erdélyi vajda hatalmát.

A király csehországi tartózkodásainak története is ellentmond a mindenbe beleegyező uralkodó képének. Távollétében ugyanis a nádor kormányzott, de a visszatérő király könnyedén felülbírálta a döntéseit, ha úgy látta jónak. Ulászló volt az első a magyar trónon, akinek számtalan saját kezű aláírása maradt ránk, többek között egy olyan dokumentum is, amelyben önkezével húzott ki egy neki nem tetsző szakaszt.

A legégetőbb problémának kétségkívül a deficites költségvetés bizonyult, amelyet nem sikerült megoldani. Ennek az oka részben strukturális: Európában ekkoriban kevés olyan monarchia létezett, amelyik ne küzdött volna pénzhiánnyal. A Magyar Királyság sem különbözött tőlük, ám az ország gondjait tetézte, hogy az oszmán-török veszély miatt nagyszámú állandó fegyverest, valamint várak láncolatát kellett fenntartani.

A katonaság költségei pedig ebben az időszakban erőteljesebben emelkedtek, mint az ország gazdasági lehetőségei, ezt a gordiuszi csomót pedig Ulászló uralkodásának a végéig nem sikerült átvágni. Az azonban az utókor tévedése, hogy a király a budai mészárosok „lacikonyháján” kuncsorgott volna ételért: a fennmaradt számadások, valamint a királyi udvarban megforduló követek jelentéseiből is azt olvashatjuk ki, hogy az udvar fénye változatlan maradt Mátyás időszakához képest.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az idős II. UlászlóCorvin JánosI. MiksaBuda váraVisegrád váraSzapolyai IstvánA fiatal II. UlászlóBeatrix királyné
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár