2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kilenc sorsdöntő ütközet a középkorból, amely megváltoztatta a történelem menetét

2017. szeptember 1. 08:38

A tengeri csata, amely megmentette Angliát

Nem Hódító Vilmos volt az utolsó, aki sikeres partraszállást hajtott végre Angliában. II. Fülöp fia, a későbbi VIII. Lajos, 1216-ban magának követelve az angol trónt, jelentős inváziós sereggel érkezett a szigetországba. A hadjárat során elfoglalta Londont és az ország területének felét a hatalmába kerítette.

1217 májusában azonban Lincoln mellett vereséget szenvedett, ezzel előrenyomulása megakadt. A herceg erősítésért küldött, amit felesége, Kasztíliai Blanka gondosan meg is szervezett és hajón útnak is indított Anglia felé. A flotta élére Eustace-t, a kor hírhedt kalózát helyezte.

Az angol flotta a kenti Sandwich mellett szállt szembe a francia hajóhaddal. Az angolok számos innovatív technikát vetettek be a csata során, így például „mészrakétákat” lőttek ki, hogy megvakítsák vele a francia hajósokat. Az erősítést szállító flotta komoly veszteségeket szenvedett, Eustace életét vesztette és a túlélők kénytelenek voltak visszatérni Franciaországba. Az egyre nehezebb helyzetben lévő Lajos herceg pedig hamarosan feladta hódításait és maga is hazahajózott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Lord Stanley átnyújtja III. Richárd csatatéren talált koronáját Henry TudornakA muhi csataA morgarteni csataMartell Károly és Abd al-Rahman küzdelmeA bouvines-i csataA sandwich-i csataA castilloni csataA hattíni csataHarold Godwinson halála a hastingsi csatában
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár