2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

 
Időszakra szeretnék keresni
Időpont:
Év:
Hónap:
Nap:
Keresési feltételek:
Hónap: december  •  Nap: 21
43 találat
[1]

1324. december 21.

I. Károly az erdélyi nemeseket fölmenti a rendkívüli adók, az élelmiszeradó és a szállásadó terhe alól, egyúttal megállapítja a nemesek jobbágyaitól a király személyes megjelenése (descensus) alkalmával beszolgáltatandó élelmiszerek mennyiségét

Ez annak a folyamatnak az első állomása, amellyel az erdélyi, majd szlavón nemesség a magyar nemesi kiváltságok birtokába jut, s fölemelkedik a magyar köznemességbe.

[2]

1346. december 21.

A magyar katonai támogatás nélkül maradt Zára feltétel nélkül megadja magát Velencének

[3]

1375. december 21.

Meghal Giovanni Boccaccio, itáliai író

Certaldo-ban meghal Giovanni Boccaccio olasz író, költő és humanista. Születési helye bizonytalan, mivel törvénytelen gyermek volt. Apja, a tekintélyes Bardi-bankház ügynöke Nápolyba küldte kereskedelmet tanulni, ő azonban kánonjogi tanulmányokba fogott, s az irodalmi élet közelébe került és autodidakta módon képezte magát. Később visszatért Firenzébe, s ott bontakozott ki irodalmi tevékenysége (Szerelmes látomás). 1350-ban barátságot kötött Petrarcával, akit mélységesen tisztelt. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik a Dante élete, a Fiammetta és a Corbaccio.
Fő műve az 1348 és 1353 között íródott Dekameron, amely száz novella fűzére. A keretet az adja, hogy az 1348. évi firenzei pestisjárvány idején 10 nap alatt 10 résztvevő (7 nő és 3 férfi) egy-egy történetet mesél el, amelyekben a szerelmi-erotikus és ironikus-szatirikus elemek dominálnak, s gyakran a kettő ötvöződik is. A polgári-plebejus hátterű történetek java részének legfőbb mozgatója a testiség, a pénz és a hatalomvágy. Ezért érthető a mű nagy népszerűsége, Magyarországon már az 1530-as években megjelent, s 1890-től napjainkig is mintegy 20 kiadást ért meg. A világ számos nyelvére lefordították és többször feldolgozták színpadon és filmen. Boccaccio élete utolsó húsz évében humanistaként vált jelentőssé.

  • GIOVANNI BOCCACCIO élete
  • Dekameron, Első nap, V. novella

    [4]

    1401. december 21.

    Megszületett Masaccio olasz festő

    Tommaso di Ser Giovanni di Mone, a korai quattrocento legnagyobb hatású mestere Firenzében folytatott képzőművészeti tanulmányokat, itt lépett be 1422-ben a festőket is magában foglaló Arte de Medici e speciali céhbe. Fő műve a firenzei Carmine templom Brancacci-kápolnájának freskódíszítése. Firenzéből Rómába indult, ahol a Santa Maria Maggiore templom oltárképén dolgozott. Oltárképein és freskóin az alakok plasztikus ábrázolása, a perspektíva és a fény-árnyék tudatos alkalmazása, a dekoratív és a természetes színhatások keresése a jellemző. Igen korai halála ellenére festői működésének alig egy évtizede az európai festészet történetének legfontosabb fordulópontja.

    [5]

    1404. december 21.

    Zsigmond király részletesen szabályozza az eljárás módját azok esetében, akikvalamikor hűtlenség miatt elveszítették birtokaikat, de utóbb általános vagy személyükre vonatkozó különös uralkodói kegyelemben részesültek.

    A szabályozás elsősorban azoknak a főuraknak az érdekeihez igazodik, akik 1403-ban hívek maradtak az uralkodóhoz

    [6]

    1529. december 21.

    VII. Kelemen pápa V. Károly császár nyomására kiközösíti az egyházból I. Jánost és híveit

    [7]

    1539. december 21.

    I. János erdélyi főméltóságai, Maylád István és Balassa Imre vajdák, valamint Kendy Ferenc tárnokmester szövetséget kötnek egymással.

    Céljuk Erdély kivonása a magyar belháborúból

    [8]

    1541. december 21.

    Északkeleti megyék részgyűlése Miskolcon.

    Intézkedést sürgetnek többek között a garázdálkodó katonaság ellen, nehogy a jobbágyok a törökhöz szökjenek.

    [9]

    1597. december 21.

    Meghal Canisius (Szent) Péter

    Freiburg-ban meghal Pieter Kanijs német szerzetes, az első német jezsuita közösség megszervezője. 1521. május 8-án született Nimwegen-ben. Gazdag polgári családból származott. Apja tiltakozása ellenére teológiát tanult, majd 1543-ban belépett a jezsuita rendbe. Kölnben, német földön körülötte alakult ki az első jezsuita közösség. Minden erejét és tehetségét az erkölcseiben és fegyelmében megromlott egyház megreformálásának, valamint a reformáció elleni küzdelemnek szentelte. Már egész fiatalon fontos politikai és egyházpolitikai küldetéseket is ellátott. Teológus szakértőként részt vett az 1545-ben kezdődött tridenti zsinaton. Ezután Loyolai (Szent) Ignác Rómába hívta, majd két évre rá Németországba küldte apostoli munkára. Életének következő három évtizedét a német katolikus egyház megerősítésének szentelte. Ő szervezte meg a jezsuiták német provinciáját, s ő foglalta össze katekizmusaiban a legvilágosabban, legolvasmányosabban a katolikus egyház tanításait. 1925-ben avatták szentté és egyháztanítóvá nyilvánították.

    [10]

    1620. december 21.

    A Zarándok Atyák megérkeznek a Mayflower-en Plymouth-ba

    A Zarándok Atyák (Pilgrim Fathers) azok az anglikán egyház eszméivel egyet nem értő puritán telepesek, akik a Mayflower hajón 1620-ban Angliából Amerikába érkeztek, s létrehozták a Plymouth nevű telepet Új-Angliában (Massachusetts-ben). Ezt a száz fős csoportot nem védte királyi charta vagy kiküldött kormányzó: az üldözött puritánok maguk írták meg telepük alapító okiratát (Mayflower Compact), amely az első írott, angol alkotmányos dokumentumok egyike volt. Bár hűséget fogadtak benne az angol uralkodónak, szabályaikat – a görög városállamok módjára – a polgárok teljes gyülekezete alkotta, s maguk közül választottak kormányzót is, aki tisztségét attól fogva 35 éven át viselte. A Stuart uralkodóknak nem volt lehetőségük vagy éppen katonai eszközük akaratuk érvényesítésére, s a többnyire szabad közösségek gomba módra szaporodtak az új kontinensen a 17. század első felében.

    • Mayflower Compact - a szabadság dokumentuma

      [11]

      1630. december 21.

      Rákóczi György szövetségi ajánlattal követet küld a szász választófejedelemhez és a svéd királyhoz

      [12]

      1631. december 21.

      Rákóczi György fejedelem elküldi megbízottait II. János György szászországi választófejedelemhez, és javasolja a Bethlen Gábor által kötött Habsburg-ellenes szövetség felújítását

      [13]

      1684. december 21.

      Thököly Imre fejedelem a nagyvezér parancsára Rimaszombatból török katonaság kíséretében élelmiszert szállít Érsekújvárba

      [14]

      1755. december 21.

      Megszületett Földi János, Csokonai barátja

      A felvilágosult szellemű, sokoldalú tudós egyéniség, Csokonai barátja, a debreceni fűvészkör munkájának elindítója Nagyszalontán született. Magyar nyelvtankönyve alapul szolgált az ún. Debreceni Grammatikához. Később hozzálátott a növény- és állattan rendszeres kidolgozásához is. Természetrajzi munkájának első kötete, az állattan 1799-ben készült el. Tudományos érdemeinek elismeréséül a jénai Természettudományi Társulat és az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság tagjává választották. Tervét a nagy füvészkönyvről kortársai, Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály valósították meg. Költészetével elsősorban a magyar nyelv formai lehetőségeit, gazdagságát bizonyította. 1801. április 6-án halt meg Hajdúhadházott.

      [15]

      1786. december 21.

      A II. József rendelete a szabad királyi városok igazgatóságáról.

      Különválasztja a közigazgatási és a bíráskodási ügyeket, a bírót nem választják, hanem a király nevezi ki élethossziglan

      [16]

      1786. december 21.

      A király Niczky Kristóf grófot nevezi ki országbíróvá.

      Tisztségét haláláig, 1787-ig viseli

      [17]

      1790. december 21.

      Kolozsvárott összeül az erdélyi országgyűlés

      [18]

      1795. december 21.

      Megszületett Lepold von Ranke német történetíró

      Régi protestáns teológus családban született. Első jelentős műve A római és germán népek története 1494-1535. Ezen munkája nyomán került Berlinbe, ahol 1825-1871 között volt professzor. Levéltári kutatásai alapján új megvilágításba helyezte az európai történelmet, s ő lett a modern forráskritika megalapozója. Szerinte a történésznek nem bíráskodnia kell, hanem megmutatni azt, hogy hogyan is történt. Hitvallása szerint a múlton nem ítélkezhetünk a jelenből, mert minden kor közvetlenül Istenre tartozik. Megírta monumentális francia, illetve angol történetét, valamint dolgozott világtörténeti művén, amelyet halála után tanítványai fejeztek be. 1858-ban az MTA tiszteletbeli tagjává választotta. 1886. május 23-án halt meg Berlinben.

      [19]

      1798. december 21.

      A király utasítja az erdélyi Buberniumot és az Erdélyi Udvari Kancelláriát, hogy dolgozza át 1791: 27. Törvénycikk alapján készített úrbéri munkálatot

      [20]

      1804. december 21.

      Megszületik Benjamin Disraeli, angol miniszterelnök

      [21]

      1805. december 21.

      Meghal Barbosa, a botrányos életű portugál költő

      Lisszabonban meghal Manuel Maria Barbosa du Bocage portugál költő. Fiatal tengerésztisztként végigutazta példaképe, Camoes indiai útját, járt Brazíliában és Kínában, majd Macaón élte finoman szólva züllött életét. Később visszatért hazájába, s Lisszabonban az Arcádia Nova irodalmi társaság egyik vezéralakja lett. Folytatta viszont botrányos életét, sőt az emberi szenvedélyeket nem túl szalonképes módon ábrázoló verseiért az inkvizíció perbe is fogta, s csak fülledt erotikájú verseinek megtagadása árán szabadult. Ezután élete végéig kolostorban élt, és műfordítással foglalkozott. A `portugál Villon` művészete mindazonáltal igen nagy hatással volt a későbbi költőnemzedékre. Hazájában kiadták összes műveit is, magyarul azonban még csak néhány verse hozzáférhető.

      [22]

      1810. december 21.

      Meghal Marczibányi István

      Budán meghal Marczibányi István, az irodalom és a tudomány pártfogója, mecénása. Jogi tanulmányait Egerben végezte. 1780-tól a temesi kerület tartományi biztosa és királyi tanácsosa, utóbb Csanád vármegye alispánja, 1800-tól udvari tanácsos Pesten. Birtokai jövedelméből magyar tudományos és irodalmi munkák jutalmazására és nyelvtudományi pályázatok kitűzésére 50 ezer forintos alapítványt tett, amelyet az MTA 1944-ben adott ki utoljára. A Ludovika Akadémia céljára 50 ezer forintot adott, Budán kórházépítés céljára megvásárolta a Császár-fürdőt a körülötte levő házakkal. Nagy értékű műgyűjteményének egy része a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona lett.

      [23]

      1813. december 21.

      Karl Schwarcenberg herceg vezetésével az osztrák hadsereg Kehlnél átkel a Rajnán

      [24]

      1815. december 21.

      Megszületett Thomas Couture francia festő

      A. Gros és H. Delaroche tanítványa volt. Kortársai között eleinte igen nagy tekintélynek örvendett, műtermében sok fiatal festő, köztük Manet is tanult. Akadémikus beállítottsága, Delacroix elleni ismételt támadásai miatt azonban idővel népszerűtlenné vált. Leghíresebb alkotása A rómaiak hanyatlása című festménye. Madárfogás című vászna a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható.

      [25]

      1832. december 21.

      József főherceg, nádor vizsgálatot rendel el a Wesselényi Miklós báró december 9-i beszéde ügyében, amelyben az örökváltság mellett foglalt állást

      [26]

      1851. december 21.

      Megszületett Kogutowicz Manó geográfus és térképész

      A hazai kartográfia megteremtője Seelowitz-ban (ma Zidlochovice, Csehország) látta meg a napvilágot. 1885-ben elkészítette Magyarország első megyei kéziatlaszát. 1890-ben létrehozta a Magyar Földrajzi Intézetet, amelynek első igazgatója lett. Munkássága során 35 megyei fali térképet, sok kézi atlaszt, földrajzi és történeti térképet tervezett és rajzolt, alkalmazva a tudományos kartográfia és térképsokszorosító technika ismert módszereit. Olyan térképrajzolási stílust alakított ki, amit a mai napig követnek a magyar kartográfusok. Pontos és szép térképeit külföldön is szívesen használták. Budapesten huny el 1908. december 21-én. Legidősebb fia, Károly az ő örökébe lépve vezette tovább a Magyar Földrajzi Intézetet.

      [27]

      1866. december 21.

      Megszületett Tömörkény István író, régész és etnográfus

      Tömörkény Cegléden született. Szegeden volt könyvtárigazgató, s részt vett a Szeged környéki ásatásokban. Összegyűjtötte a szegedi népélet tárgyait, s néprajzi gyűjteménye igen gazdag és értékes anyaggá fejlődött. Jelentős néprajzi és archeológiai dolgozatokat írt, s több ezer tájszót gyűjtött össze. 1904-től a szegedi városi múzeum igazgatója volt. Cikkeit rendszeresen közölték a fővárosi lapok, így a Pesti Napló és a Pesti Hírlap is. Tagja volt a Petőfi Társaságnak, élvezhette Mikszáth és Gárdonyi barátságát. Sok könyvet és elbeszélést írt, s ezek határainkon túl is népszerűek voltak. Önálló kötete például még kínaiul is megjelent. Ugyanakkor vidéki életformája és felfogásának tudatos konzervativizmusa miatt szépírói értékei és újdonságai Magyarországon sem a korabeli köztudatba, sem az irodalomtörténetbe nem méltányosan kerültek. Legfőbb témája a Szeged környéki parasztemberek sorsa, s egyetlen igazi műfaja a hosszabb tárcaelbeszélés volt. Ezek közül a legjobb a Förgeteg-történetek. A dél-alföldi városban hunyt el 1917. április 24-én.

      [28]

      1879. december 21.

      Megszületett Sztálin

      Joszif Visszarionovics Sztálin eredeti nevén Dzsugasvili (1879-1953). 1894-99 között a tifliszi (tbiliszi) papi szeminárium hallgatója, ahonnan szocialista tevékenysége miatt kizárták. A Koba (`fékezhetetlen`) álnevet felvett forradalmárt 1903-ban száműzték Szibériába. Ezután még három ízben száműzték őt illegális kommunista tevékenysége miatt. 1912-ben vette fel a Sztálin (`acélos`) nevet. Az 1917. novemberi kommunista (bolsevik) hatalomátvétel után a nemzetiségi ügyek (1917-23) és az állami ellenőrzés (1917-22) népbiztosa (minisztere). 1919-ben az orosz kommunista párt Politikai Bizottságának tagjává választották. 1922-ben a Központi Bizottság főtitkára lett, de ez csak Lenin halála után (1924) vált a legmagasabb pártfunkcióvá. 1924-től az egyeduralom megszerzése érdekében sorra számolt le pártbeli ellenfeleivel. A legveszélyesebbnek ítélt Trockijjal szemben Zinovjevvel és Kamenyevvel ideiglenes három fős vezetést (úgynevezett `trojkát`) hozott létre, s felállította a `szocializmus egyetlen országban` tételét. 1927-ben mind Trockijt, mind két vezetőtársát eltávolította a vezetésből, 1928-ban pedig az addig őt támogató Buharint és társait is hasonló sors érte. 1928-ban meghirdette az első ötéves gazdasági tervet, a földek állami tulajdonba vételét (szövetkezetesítés), s a Szovjetunió ipari nagyhatalommá válása érdekében a nehézipar erőszakolt fejlesztését. Az 1930-as évek elején kezdett kialakulni körülötte a bizánci stílusú személyi kultusz. 1935-től nyílt terroruralmat épített ki. Nagy koncepciós kirakatperekben számolt le fő politikai ellenfeleivel, parancsára vagy annak szellemében százezreket végeztek ki, és milliókat hurcoltak kényszermunkatáborba. A tömegterror elméleti megalapozásául felállította az `osztályharc éleződése` tételét. 1939-ben szövetséget kötött a náci Németországgal, ennek alapján a SZU bekebelezte Lengyelország keleti felét, a balti államokat és Besszarábiát (ez utóbbit Romániától). 1941 májusától pártvezetői funkciója mellett a Népbiztosok Tanácsának elnöke (miniszterelnök). 1941-ben Németország lerohanta addigi szövetségesét, Sztálin erre kényszerűen a nyugati hatalmakkal lépett szövetségre, és így a SZU győztes nagyhatalom lett, miután a szovjet Vörös Hadsereg elfoglalta Berlint és szétzúzta a náci Németországot. A második világháborút követően túlnyomórészt kommunista csatlós államokká tette azokat az országokat, amelyek területére a Vörös Hadsereg a németek elleni hadműveletek idején bevonult (többek között Magyarországot is). 1947-től kezdve Sztálin elkerülhetetlennek látta a harmadik világháború kitörését, és erőltetett fegyverkezésbe kezdett, erre kényszerítve csatlós államait is. Élete utolsó éveiben régi üldözési mániája teljesen eluralkodott rajta, mindenütt ellene irányuló összeesküvést sejtett, és ismét beindult a koncepciós perek gépezete. De még mielőtt ezekre sor került volna, 1953 márciusában Sztálin elhunyt, és a vádlottakat szabadon engedték. S noha a nevéhez köthető hatalomgyakorlási módszer, a sztálinizmus halála után mind a SZU-ban, mind a csatlósországokban sokat finomodott, mégis ezen országok meghatározó hatalomgyakorlási eszköze maradt.

      • Szabó Miklós a Szovjetunió történetéről

        [29]

        1886. december 21.

        Megszületett Sztrókay Kálmán író

        Szabadkán látta meg a napvilágot. Tanári oklevelet szerzett, s előbb a Földrengési Intézetben, majd Csillagvizsgálóban dolgozott. Széles körű tudományt népszerűsítő működést fejtett ki. 1945 után az ifjúság technikai nevelését szolgáló folyóirat, az Ifjú Technikus és az Irodalom és Tudomány szerkesztője volt. Írásai egész nemzedéket ismertettek meg a természettudományokkal és a technikával. Ismert fordító volt, írt színműveket is. Budapesten hunyt el 1956. december 23-án.

        [30]

        1905. december 21.

        Megszületett Anthony Dymoke Powell angol író

        1926-ban szerzett történész diplomát, majd tíz évig a Duckworth kiadóvállalatnál dolgozott. Első regénye Afternoon Men címmel 1931-ben jelent meg. A jónak mondható fogadtatás után több regényt is kiadott, majd 1951-ben elkészült 12 kötetes főművének, a Tánc az idő zenéjére című regényciklusának első könyvével. A ciklus utolsó darabja 1975-ben jelent meg. Főhőse a narrátor, akinek élete és írójának sorsa között olyan sok a hasonlóság, hogy a mű egyben Powell fiktív önéletrajzának is tekinthető. Könyveinek fő témája az arisztokrácia, melynek életét, mozgásait, szokásait 1914-től 1975-ig követi nyomon. A cselekményszövés nem tartozott az erősségei közé, inkább a portréábrázolás tökéletesítésére törekedett. Nála árnyaltabban és pontosabban senki sem adott jellemzést a XX. századi Anglia arisztokratáinak arcképcsarnokáról.

        [31]

        1921. december 21.

        Meghal Jendrassik Ernő orvos

        Kolozsvárott látta meg a napvilágot 1858. június 7-én. 1880-ban szerzett diplomát, majd Lipcsében, Münchenben, Bécsben és Párizsban járt tanulmányúton. 1887-től a budapesti egyetemen tanított, s volt a IV. belklinika igazgatója is. Kiemelkedő orvosi munkássága mellett jelentős az orvosi műnyelv magyarosítása érdekében végzett tevékenysége. Az agykéregre vonatkozó vizsgálatai alapján alkalmazta a róla elnevezett műfogást a térdreflex kiváltásánál, továbbá kimutatta az arcideg szerepét a könny elválasztásában. Jelentősek a hipnózisra, a hisztériára és a neuraszténiára vonatkozó kutatásai. 1960-ban róla elnevezett emlékérmet alapítottak önálló kutatáson alapuló orvosi munka jutalmazására.

        [32]

        1925. december 21.

        Moszkvában bemutatják a Patyomkin cirkálót

        Eisenstein filmjének címszereplőjét, vagyis Knyaz Patyomkin Tavricseszkij-t, röviden csak a Patyomkin páncélost, 1900-ban bocsátották vízre és a fekete-tengeri cári flotta kötelékébe sorolták be. 1905-ben Ogyesszába vezényelték az ottani sztrájkmozgalom leverésére. Útközben a legénység fellázadt a rossz élelmezés miatt, és együttérzése kifejezéséül a sztrájkmozgalomhoz csatlakozott. Ekkor történt első ízben, hogy a forradalom vörös lobogóit hadihajó árbocára vonták fel. A Patyomkint egy egész flotta vette üldözőbe, de a többi hajó szolidaritása megakadályozta elfogásukat. Így a páncélos bántatlanul jutott el a román vizekre, ahol a felkelők elsüllyesztették azt. Később a hajót kiemelték, és Pantekinon név alatt ismét a cári flotta kötelékébe került.

        • THE BATTLESHIP POTEMKIN
        • Eisenstein filmográfia

          [33]

          1935. december 21.

          Öngyilkosságot követ el Kurt Tucholsky, korának egyik legnagyobb hatású publicistája

          Tucholvszky Berlinben született 1890. január 9-én. Berlinben és Genfben jogot tanult, s Jénában doktorált 1915-ben. 1913-ban munkatársa lett a Schaubühne című irodalmi, politikai hetilapnak, amely 1918 őszétől Weltbühne címen jelent meg, s a Weimari Köztársaság legjelentősebb polgári demokratikus sajtóorgánuma volt. 1924-ben tudósítóként Párizsba költözött. A nemzeti szocializmus lehetetlenné tette számára a visszatérést hazájába, ezért 1929-ben a svédországi Göteborgban telepedett le. A náci hatalomátvétel után könyveit máglyára vetették, 1933-ban az elsők között fosztották meg német állampolgárságától. A németek többsége által támogatott Hitler elleni harcot külföldről reménytelennek tartotta, ezért elszigetelte magát az emigrációtól. Utolsó írása 1933-ban jelent meg. Jövedelmeitől megfosztva, meggyengült egészségi állapotban önkezével vetett véget életének. Közel 2500 kritikát, szatirikus pamfletet írt, s nagy érdeme, hogy irodalmi szintre emelte a sanzonírást. Vitriolos cikkeiben és kabarédalaiban kíméletlenül bírálta a porosz militarizmust és a polgári álerkölcsöket. Két regénye is megjelent, amelyek nagy népszerűségre tettek szert (Rheinsberg, A gripsholmi kastély). Négy írói álneve volt: Kaspar Hauser, Peter Panter, Theobald Tiger, Ignaz Wrobel.

          [34]

          1937. december 21.

          Walt Disney Los Angeles-ben bemutatja a Hófehérkét

          570-en rajzoló három évi munkával egymillió képkockában alkotta meg a filmtörténet klasszikusát, az első egész estés, hangos Disney-rajzfilmet.

          Hófehérke és a hét törpe

          • www.snow-white-disney.com
          • www.filmsite.org

            [35]

            1940. december 21.

            Megszületik Frank Zappa

            Frank (Francis Vincent) Zappa a maryland-i Baltimore-ban született. Első sikereit az 1960-as évek közepén aratta, amikor megalapította Mothers of Invention nevű zenekarát. Összesen mintegy 50 albumot készített, ezek közül a Freak Out, a Hot Rats és a Sheik Yerbonti a legnépszerűbbek. Az 1970-es évek felejthetetlen rockfesztiváljainak sztárja volt. Az 1980-as években két remek, gitárcentrikus albumot készített. 1988-ban a Jazz From Hell című korongjáért Grammy-díjat kapott. Lemezei szinte egytől egyig szatirikus hangvételűek, éles cinizmusa, szabados viselkedése számos botrányt kavart. A lányával együtt is készített felvételeket, és koncertezett a londoni szimfonikusokkal is. Rákbetegségben halt meg 1992. december 4-én. A LEGJOBB ZAPPA OLDALAK

            • RollingStone.com
            • ZAPPA'S MUSICAL LANGUAGE
            • fotóarchívum
            • Zappa Quote of the Day
            • zappa.com

              [36]

              1940. december 21.

              Meghal Francis Scott Fitzgerald amerikai regényíró

              Hollywood-ban meghal Francis Scott Fitzgerald amerikai regényíró, író, novellista, az `elveszett nemzedék` írócsoport tipikus alakja. 1913-ban iratkozott be a Princeton Egyetemre, de 1917-ben abbahagyta tanulmányait; két évig szolgált a hadseregben. 1919-ben New Yorkban ment, itt jelent meg első novellája. Első regénye, az Innen az Édenen 1920-ban nagy sikert aratott, s ezután sorra írta népszerű novelláit a jól fizető magazinoknak. 1924-ben Párizsba költözött ahol megismerkedett az ún. elveszett nemzedék több amerikai képviselőjével, barátságot kötött Hemingway-jel. A hirtelen jött siker és a vele járó anyagi jólét azonban az alkohol és mértéket nem ismerő szórakozás függőjévé tette; csaknem mindent kipróbált az életben, s hamarosan összeroppant. 1925-től pályáját fokozatos hanyatlás, írói válságok sorozata jellemezte, alkoholfüggősége egyre súlyosabb lett, élete végéig vissza-vissza térő tüdőbajjal küszködött. Legismertebb művei: Flapperek és filozófusok, A szépek és elátkozottak, A jazzkorszak meséi, A nagy Gatsby, amelyet sok más könyvével együtt meg is filmesítettek. Filmforgatókönyveket is írt, sok műve olvasható magyarul.

              [37]

              1944. december 21.

              Debrecenben összeül az Ideiglenes Nemzetgyűlés

              [38]

              1951. december 21.

              Megnyitja kapuit a Dalos Ida Kultúrotthon

              A kezdetben 2 ezer négyzetméter alapterületű épület 1989-re már 5600-ra bővült. Az intézményt 1959-90 között a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa működtette, 1993-tól a Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesülete, 2001 óta a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete. 1961-ben vette fel a Fővárosi Művelődési Ház nevet. A Ház fő feladata a kultúraközvetítés, a könyvtári szolgáltatás, közösségi szintér és hagyományápolás. Alkotóközösségei: Pódium Színház, Opera Együttes, Képzőművész kör, Váza klub (Városi zenészek klubja), Hungária Táncegyüttes, Muzsikás Együttes, After Crying Együttes. Az intézmény ars poeticája: `A hely szelleme, a jövő záloga`.

              [39]

              1961. december 21.

              Meghal Lux Kálmán építész

              Bikáson született 1880. február 14-én. 1901-ben szerzett építészmérnöki oklevelet Budapesten. Az egyetem középkori műépítéstani tanszékén lett adjunktus, 1914-ben műszaki doktor lett, 1918-tól Magyarország középkori építészeti emlékeinek magántanára, 1919-ben a Műemlékek Országos Bizottságának vezető építésze. 1919-től magánépítész irodát is fenntartott. Az 1900-as évek elejétől részt vett a magyar műemlékek, köztük a vajdahunyadi vár, a kecskeméti katolikus nagytemplom, a kolozsvári ferences kolostor, a selmecbányai óvár feltárási, helyreállítási és restaurálási munkáiban. Közreműködött a visegrádi királyi palota ásatásainál, több kassai műemlék (Miklós-börtön, Orbán-torony, Székesegyház), s a budapesti belvárosi plébániatemplom restaurálásánál. Műemlék-helyreállításait tudományos megalapozottság, műszaki biztonság, a leletek szakszerű bemutatása és a szükséges kiegészítések stílushű megvalósítása jellemezte. Irányításával folyt a margitszigeti domonkos kolostor, az esztergomi Árpád-kori királyi palota, a székesfehérvári középkori székesegyház műemléki feltárása. Tervezett több bérházat és középületet is, s tervei szerint épült a lillafüredi Palota Szálló. Főbb művei: A selmecbányai óvár (1914), Árpád-kori építészeti maradványok Óbudán (1916), A budavári várpalota Mátyás király korában (1920), A gótika műemlékei (1925), Visegrád vára (1932), A budapesti belvárosi plébániatemplom (1933).

              [40]

              1970. december 21.

              Meghal Bálint Mihály pszichoanalitikus

              Báint (szül. Bergsmann) Mihály Budapesten született. Harcolt az I. világháborúban, majd 1920-ban a budapesti egyetemen orvosi, 1924-ben a berlini egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1931-ben közreműködött a budapesti Pszichoanalitikai Intézet megalapításában, amelynek 1935-1939-ig igazgatója volt. Akkor a fasizmus elől Angliába emigrált, s előbb Manchesterben, majd Londonban élt. Tudományos munkássága során pszichoanalitikai módszert dolgozott ki a gyakorló orvosok pszichoterápiai képzésére. Egyik úttörője a pszichoszomatikus orvostudomány és a korszerű neurózistan alkalmazásának. A világszerte ismert Bálint-csoportok szervezője és módszereinek kifejlesztője volt. A pszichiátria és a pszichológia területéről több monográfiája és tudományos közleménye jelent meg. A Brit Pszichoanalitikai Társaság tudományos titkára, majd elnöke (1968-70) volt. Bristolban hunyt el.

              [41]

              1988. december 21.

              A skóciai Lockerbie fölött fölrobban a PanAm 103-as járata

              A repülőgép 259 emberrel a fedélzetén zuhant le. A becsapódás következtében a földön további 11 ember halt meg. A gépen utazott négy magyar állampolgár is. A merénylet mögött Kadhafi líbiai vezetőt sejtik, de a robbantás végrehajtásának gyanújával csak két líbiai ügynököt tudtak bíróság elé állítani a hollandiai Zeistban.

              [42]

              1996. december 21.

              Meghal Hazai Kálmán olimpiai bajnok vizilabdázó

              Erkel Ferencnek, a Himnusz dalköltőjének egyenes ági leszármazottja Marosvásárhelyen született 1913. július 17-én. Szüleivel az 1920-as évek végén települt át Budapestre. Az MTK, majd a BSE sportolója volt. Úszásban 1934-ben három, vízilabdázásban 1934-1940 között 40 alkalommal volt válogatott. Hátúszóként 1934-ben és 1935-ben tagja volt az MTK vegyesváltóbajnok együttesének. Hátvédként részese volt az 1936. évi berlini olimpián diadalmaskodott magyar vízilabda-válogatott sikerének. A BSE színeiben 1940-ben országos bajnok volt. A II. világháború végén Svédországba távozott, ahol úszóedzőként dolgozott, majd Dániában élt. Koppenhágában érte a halál.

              [43]

              2001. december 21.

              Brüsszelben sikeresen lezárják az EU és Magyarország képviselői az EU-csatlakozási tárgyalásokon a közlekedési fejezetet.

              Ezzel a 24. fejezetet sikerül ideiglenesen lezárni.

Bezár