2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

India ősi víztározói közt van, amelyik még ma is betölti eredeti szerepét

2021. május 2. 17:09 Múlt-kor

Szobrok garmadája

Rani ki vav a középkori India szobrászatának egyik legjelentősebb emléke. A Maru-Gurdzsára építészeti stílus és a Szólanki-építészet hatásai tükröződnek rajta, párhuzamba állítható a korszakban épült modherai Nap-templommal, amelyet I. Bhimdev 1026-ban kezdett el építeni.

Ran ki vav egy fordított templomot formáz, ezzel is kiemelve a víz szentségét. Az építmény hét rendkívül kidolgozott lépcsős szintből áll, mindegyik szinten számtalan faragott ábrázolással díszítve, összesen ötszáz nagyobb, és több ezer kisebb vallási és mitológiai témájú szobrot felhasználva.

Közülük is kiemelkedik Visnu tíz megtestesülése, láthatjuk vadkanként, oroszlánemberként, törpeként, sőt, kilencedik megtestesülésében Buddhaként jelenik meg. A szobrok között fellelhető a templomot építtető Udajamáti királyné faragott alakja is, lótuszvirággal a kezében, miközben egyik szolgálója napernyőt tart a feje fölé.

Sajnos nem minden szobor maradt fenn épségben a történelem viharában. Egy részüket ma az épület előtt, a helyükről kiemelve lehet megtekinteni.

Az északnyugatról érkező mohamedán hódítók eleinte nem viseltettek különösebb türelemmel a helyi kultúra iránt, az Afganisztánban felemelkedő Gaznavida-dinasztia uralkodója, Mahmúd a szomnathi templomot kirabolta és lerombolta 1026-ban. Ran ki vav megmenekülését részben a fontos funkciójának, részben pedig a már említett elárasztásnak köszönheti.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Rani ki vav egyik díszes faragványaA Rani ki vav egy szakasza belülrőlKalki, Visnu utolsó inkarnációjának szobraRani ki vav föld alatti temploma felülrőlEgy helybéli lakos megcsodálja a Rani ki vav faragványaitA szintén gazdagon díszített Adaladzs vav egy részleteA Szurja Kund víztározó a gudzsaráti Modherában
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár