2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hogyan ünnepeltek 170 éve a jászok és kunok?

2015. május 21. 12:59 Farkas Kristóf Vince

Csapra vert hordók

1845. május 20-án reggel szentmisével folytatódott az ünnep központi napja. A mise végén elénekelték az ünnep tiszteletére írott Jász Hymnuszt, ami a nádort is éltette. Ezt követően a nádor új táblabírókat nevezett ki és átadásra kerültek kitüntetések is. A nap során látványos toborzót is tartottak, amelyet a nádor fia, József főherceg is megtekintett.

Az ünnepi ebédre délután 3 órakor került sor. A székház nagytermében az ebéden a meghívott vendégek, a kitüntetettek, a katonaság főbb tisztjei, és a kerületek tisztikarából összesen 62 személy vett részt. A nagyszámú vendégsereg miatt viszont több helyszínen is volt ünnepi ebéd, amelyen 1200 vendég vett részt. Sajnos a menüt nem ismerjük, de a korabeli jegyzőkönyv szerint „magyar szívességgel” gazdagon lettek megvendégelve az étkezők.

Régi szokás szerint Szluha Imre főkapitány a Jászkürtbe helyezett ezüstpohárból ivott áldomást a királyért és családjáért, a nádor gyermekeiért és végül a jászokért és kunokért. A nádori ebéd közben 16-16 jász menyecske és ifjú ünnepi viseletben jelent meg és az egyik hölgy köszöntötte a nádort, majd pedig „nemzeti szokás szerint” koszorúkat, nagy kenyeret, „lakadalmi, vagyis rostélyos kalácsot”, nagy sajtot és egy fekete szőrű rackajuhot adtak ajándékul. Az ünnepség során a közemberek részére ökörsütés volt, illetve több helyen is csapra vert hordókból folyt a bor.

Diadalív a nagy Kőhídnál

Az ebéd után a város határában szintén kivételes eseményre: lóverseny került sor, amiben külön selejtezőfutamon indultak a jászok, a kiskunok és a nagykunok lovasai. A döntőben a Jász Kerületből a jászberényi Cseh András, a Nagykun Kerületből a karcagi Csányi Szűcs Sámuel, a Kiskun Kerületből pedig a szabadszállási Petrovics István mérte össze lovas tudását. A versenyt végül a Kiskunság képviselője nyerte. Az ünnepség esti programjaként 9 órától bál került megrendezésre. A sok vendég miatt két helyszínen zajlott a vigadalom: a városháza nagy termében, ahol az előkelő vendégeknek a Kress ezred zenekara játszott, a polgári vendégek pedig a Kaszinó Egyesület termeiben voltak elhelyezve, akiknek a nógrádi Bunkó banda muzsikált.

Május 21-én az ünnepség utolsó napján a nádor megtekintette Jászberény középületeit. Járt a gimnáziumban is, ahol a tanulók szavalatait és feleleteit hallgatta meg. A „gazdag ebéd” után a nádort ugyanolyan ünnepélyes keretek között kísérték el Jászberény határáig a bandériumok részvételével, amint két nappal korábban fogadták. Sőt Kálmán Sándor alkapitány és Pethes Mihály táblabíró egészen Budáig kísérte a nádort.

A háromnapos ünnepség alkalmából került kiadásra a jászok és kunok szabadságának 100. évfordulójára és József nádor tisztségének 50. évfordulójára aranyból és ezüstből készült emlékérem, amelyet részben a kitüntetettek, részben az előkelőségek kaptak meg és meglepően demokratikus módon az érmek egy részét ki is sorsolták a szegény és a gazdag birtokosok között.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár