2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Himmler és köre „árja” miszticizmusa váltotta volna fel a kereszténységet a Harmadik Birodalomban

2021. március 3. 15:16 Múlt-kor

Szaporító kolostorok, árja Jézus, atlantiszi ősgermán istenemberek és tibeti föld alatti civilizáció. A náci fajelmélet gyökerei javarészt zavaros okkult tanokra vezethetők vissza. Bár időnként maga Adolf Hitler is igyekezett alkalmazni a különböző mágikus fogásokat a tömegek befolyásolására, a misztikus eszmék Harmadik Birodalom keretei közé történő adoptálásában a baromfitenyésztőből az SS-birodalom fejévé emelkedett Heinrich Himmler járt az élen, aki gyakorlatilag az államvallás szintjére emelte az okkultista fantazmagóriákat. Az eszement kultusz templomává a wewelsburgi SS-kastélyt tette meg, ahol középkori beavatási szertartásokkal készítették fel az ezoterikus ideológia ifjú harcosait az alsóbbrendű fajok elleni küzdelemre. Himmler vezetésével 1935-ben még egy áltudományos szervezetet is létrehoztak, amelynek feladata a fajelmélet tudományos igazolása lett.

„Degenerált” zsidó árják

A náci okkultizmus előfutárait keresve egészen a 18–19. század fordulójáig kell visszamennünk. Bár a jelentős költő, filozófus Friedrich Schlegel (1772–1829) még nem képviselt szélsőséges antiszemita nézeteket, gondolatai később elméleti alapként szolgáltak a fajelmélet legfőbb teoretikusai számára. Schlegel teóriája szerint az első civilizáció Indiában alakult ki, és a nyugati civilizációt is az északnyugatra vándorolt harcos, felsőbbrendű indiai elit tagjai, az árják (nemesek, erényesek) hozták létre.

A faji ezoterika sokat merített az orosz okkultista, Helena Petrovna Blavatsky (1831–1891) által megalapozott misztikus vallási irányzatból, a titkos tudás létét feltételező ún. teozófiából. Madame Blavatsky egy ősi, Tibet központtal kiépített, föld alatti világot vizionált, amelynek lakói még birtokában voltak az azóta már elveszített titkos tudásnak. Elmélete szerint a történelemben ún. gyökérfajok váltják egymást, és jelenleg az árja rassz uralja a Földet. Úgy vélte, még a zsidók is árják, ám spirituális értelemben degeneráltabbak más népcsoportoknál.

A később a náci ideológusok által felkarolt árja misztikus eszmék legfontosabb képviselői a 19. század végi, 20. század eleji Bécsben bukkantak fel. A német nemzeti ideológiát és az okkultizmust elsőként Guido von List (1848–1919) keresztezte egymással. A pángermán gondolat atyjának tekintett áltudós elsősorban a Madame Blavatsky által kidolgozott teozófiai hagyományokra támaszkodott elmélete felállításánál.

Már a 19. század végi műveiben is összeesküvéssel vádolta a zsidó népet, amelynek célja, hogy megsemmisítse a tiszta európai nemzeteket. Nézetei szerint a magasabb rendű fajok bukását az alacsonyabb rendűekkel való keveredés okozta, és a további „korcsosuláshoz” a fajvédelemmel szemben a felebaráti szeretetet hirdető kereszténység is nagyban hozzájárult.

A germán fősten, Wotan kultuszára támaszkodó teoretikus úgy vélte, az ősi tudás átadására szolgáló rúnaábécék segítségével, valamint a vér és faj megtisztítása révén lehetővé válhat a germán civilizáció egykori hatalmának felélesztése. Asztrológiai számításai alapján megjövendölte, hogy az árjo-germánok 1932-ben fogják létrehozni elpusztíthatatlan birodalmukat. Az évszám tekintetében alig tévedett, a végkifejlet azonban másképp alakult.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Ünnepi felvonulás a Német Művészet Napján az 1930-as évekbenÜnnepi felvonulás a Német Művészet Napján az 1930-as évekbenHelena Petrovna BlavatskyA náci párt által kiadott, a fajkeveredést ellenző antiszemita plakátA Német Művészet Napján a müncheni Maximilianeum lépcsőin fiatal lányok állnak sorfalat az árja szüzek erejét és tisztaságát jelképezendő, 1937.Náci hatósági személyek egy német etnikumú polgár arcának arányait mérik. A nácik úgy gondolták, ez alapján megállapítható az emberek származása.Hitler beszédet mond a müncheni Német Művészet Házánál a Német Művészet Napján, 1939.A Hitlerjugend tagja horogkeresztes zászlóval egy tömeggyűlésen 1935 körülHimmler a wewelsburgi kastélynálA Szent Lándzsa napjainkban, a bécsi HofburgbanAz SS tagjai menetelnek a Brandenburgi kapunál Berlinben,1933. augusztus 14.Karl Maria Wiligut (1866–1946)A wewelsburgi kastély napjainkban
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár