2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hét különös tény az Egyesült Államok elnökeiről

2018. július 24. 08:15 Múlt-kor

Washington igazi rajongója volt az alkoholnak

Az Egyesült Államok első elnöke oly korban élt, amelyben a szeszfogyasztás gyakorisága mellett egyben széles körben bátorítva is volt az emberek számára. Washingtonnak Mount Vernon nevű birtokán szeszfőzdéje is volt, amely csak az 1799-es évben 11 000 gallon (csaknem 42 000 liter) whiskyt állított elő, többet, mint az ország bármely más főzdéje. Több beszámoló is szól az elnök fogyasztási szokásairól, mint például egy 1787 szeptemberéből való számla, amely egy philadelphiai vendéglőből származik – 55 katonatársával együtt összesen 89 font értékben fogyasztottak ételt és italt, amely mai árakkal számolva körülbelül 10 000 angol fontra jönne ki, azaz nagyjából három és fél millió forintra.

Washingtontól széles körben szokás idézni egy látszólag a mértéktartást pártfogoló mondatot, amelyet keményen ivó asztalosának, Thomas Greennek mondott: „A fájó fej és reszkető végtagok (…) az ivás elkerülhetetlen következményei, elveszik a kezek kedvét a munkától, innen következik a lustaság és kedvetlenség, amely semmittevésben végződik.” Ezt mások úgy értelmezik, Washington azt várja el alkalmazottjától, hogy növelje toleranciáját. Washington nem is bocsátotta el az asztalost, ami egyesek szerint szintén ezt az értelmezést támasztja alá – mivel ő maga „jól bírta” az alkoholt, ezt környezetétől is elvárta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár