Grófnőnek adta ki magát, másfél évtizeden keresztül vadászott a francia Riviérán a „Tolvajok Királynője”

2021. május 19. 19:24 Múlt-kor

Korábban

Leleményességével és önbizalmával királyokat is meghódított a szélhámos táncosnő, Lola Montez
Nem bánta meg tettét a történelem egyik legnagyobb csalója, Charles Ponzi
Évtizedeken át nem szűntek jelentkezni a magukat a halott XVII. Lajos francia királynak kiadó szélhámosok

A nép hőse

Maga a „grófnő”, miután megszállt az adott szállodában vagy túrahajón, rendszerint körbejárt és felmérte a többi vendég vélhető „értékét”. Egy füzetet, amelyben becsléseit rögzítette, a rendőrök is megtaláltak holmija közt párizsi lakásán. Miután kiválasztotta célpontját, a kora hajnali órákban hangtalanul behatolt az illető szobájába, elcsente értékeit, majd ugyanilyen nesztelenül távozott.

Amélie tárgyalásán egyetlen, a birtokában talált ékszerről sem tudták bebizonyítani, hogy lopott lenne – a „grófnő” és hálózata tehát vélhetően a törvénytelenségekre is nyitott ékszerészekkel működött együtt. Ezek hajlandóak lehettek vagy megvásárolni tőlük a lopott árut, vagy az abban lévő drágaköveket új ékszerekbe foglalni, amelyeket aztán nem ismertek fel korábbi tulajdonosaik.

Miután a rendőrség elfogta, és fény derült hihetetlen történetére, a sajtó egyfajta népi hőst kreált „Monteil grófnőjéből”. A cikkek kiemelték ügyességét és vakmerőségét: egy alkalommal például ugyanazt a svájci bankárt egymás után háromszor is kifosztotta. A férfi a harmadik alkalommal már megneszelte a tolvaj jelenlétét, és felriasztotta a közelben alvókat, azonban Amélie-nek sikerült olyan gyorsan visszaszaladnia saját szobájába és ágyába bújnia, hogy a tolvajt keresők fejében meg sem fordult, hogy ő lehet az.

Egy másik alkalommal Alexandriában a szálloda vezetése fogta gyanúba Amélie-t és társát, azonban a páros azonban a bíróságon támadta meg az általuk méltatlankodva teljességgel alaptalannak nevezett vádat, és nyert: a szálloda rágalmazásért volt kénytelen még kártérítést is fizetni.

Egy harmadik esetben a „grófnő” egy neki udvarló gazdag katonatisztnek adott kölcsön 20 000 frankot, hogy azt egy nyereséges befektetésbe kamatoztassa – közben a férfi elejtette, hogy szobáján 100 000 frankot tart egy fiókban. Amélie még aznap este betört hozzá, visszavette saját 20 000 frankját és elcsente a tüzértiszt 100 000-ét is, majd, mintha mi sem történt volna, újabb randevúra indult a férfival – aki, miután fény derült a lopásra, sűrű bocsánatkérések közepette újabb 20 000 frankot utalt ki a „grófnőnek” kárpótlásul.

A felettébb ügyes tolvaj Robin Hood-szerű karakterként való beállítása nem volt teljesen alaptalan: a Le Petit Parisien című lap szerint párizsi bejárónője például igencsak kedvelte, és állítása szerint bőkezű volt a borravalóval.

Mindazonáltal az efféle jellemzésekre vélhetően hatással volt a századforduló Franciaországának súlyos vagyoni egyenlőtlensége. Az ilyen gondok által sújtott társadalmakban a bűnözőket szinte automatikusan heroizálni kezdi a róluk olvasó vagy halló átlagember. A mindennapokban csalódottak számára a tolvajok és rablók helyzetének átérzése egyfajta átmeneti, képzeletbeli menekvést jelent szorongással teli helyzetükből.

A maga részéről a „pseudocomtesse” sohasem ismerte be bűncselekményeit: azt állította, ékszerei és pénze többek közt egy spanyol grand, illetve egy egyiptomi pasa ajándékai voltak. Miután ennek ellenére 10 év börtönre ítélték, Amélie Condemine-ről elhallgattak a lapok, személye pedig lassan feledésbe merült. Ahogy 1908. április 26-án a Pesti Napló is beszámolt róla, az álgrófnő ellen letartóztatását követően a belgiumi Ostendétől a Riviéra különböző városaiig számos helyről összesen több mint 300 feljelentés érkezett.

Habár a bűnügyi nyilvántartás dokumentumai megerősítik, hogy tíz év elteltével, 1918-ban szabadult, további sorsa ismeretlen. Az egykor fényűző Hôtel Impérial, ahol annyi sikeres betörését elkövette, ma már egy állami gimnáziumnak ad helyet.

előző oldal 3 / 3