2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Francia királyok hobbijából angol urak szórakozásává vált az évszázadok alatt a tenisz

2022. április 10. 15:52 Múlt-kor

Át a Csatornán

A tenisz elterjedésére többféle magyarázat és történet is született. A legvalószínűbb, hogy a játék először Skóciába került a 13. században, majd onnan indult el angliai hódító útjára.

A jeu de paume ezen elmélet szerint az angol nevét onnan nyerte el, hogy az ófrancia tenez szó gyakran hangzott el játék közben, mert ezzel szólították fel az ellenfelet a szerva fogadására.

Az angol nyelven beszélő nézők pedig ezt értették félre teniszként. Az elképzelést gyengíti az a tény, hogy nincs olyan kortárs középkori forrás, amelyben ez a szó feltűnne.

A tenisz skóciai elterjedésével kapcsolatban talán a legismertebb történet I. Jakab király nevéhez fűződik. Az uralkodó ellen 1437. február 20-án merényletet kíséreltek meg, ám a király el tudott menekülni, míg a királyné és az udvarhölgyei feltartották a merénylőket. Egy szennyvízcsatornán keresztül ki is juthatott volna, ám azt az előző napokban lezárták, mert túl sok teniszlabdát nyelt el.

Van egy, a tenisz angliai elterjedéséről szóló történet, amely valószínűleg inkább csak anekdota. Miután V. Henrik angol király megnyerte az azincourti csatát, számos francia előkelőt ejtett foglyul, többek között Charles-t, Orléans hercegét.

A hercegnek hosszasan kellett raboskodnia, ezért olyan elfoglaltságot kereset magának, amely karban tudja tartani magát. Így kezdett bele a jeu de paume-ba, a korabeli teniszbe, amelyet először a várfallal, később már az angolokkal játszott.

A játékról 1555-ben született meg az első könyv, egy itáliai pap, Antonio Scanio da Salothe tollából. A szabályokat először 1599-ben foglalta össze egy Forbet nevű profi játékos.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Fiatal fiú teniszütővel és labdával Sofonisba Anguissola 1558 és 1563 között készült festményénIfjak teniszhez hasonló játéka a 17. századi Orbis Sensualium Pictus című műbőlA tenisz 1500 körüli formájaA fiatal VIII. Henrik angol király teniszezés közbenJacques-Louis David: A labdaházi eskü, 1789. június 20.Franciaországi teniszmérkőzést ábrázoló karikatúra, 1750 körülTeniszezők az 1880-as években
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár