2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Feltárul a NASA vezető űrkutatója, Bejczy Antal életműve az Óbudai Egyetemen

2018. április 25. 16:41 MTI

Bejczy Antal, a NASA Jet Propulsion Laboratory magyar származású vezető kutatójának, a nemzetközi űrkutatás és robotika kiemelkedő személyiségének gazdag életpályáját bemutató kiállítás nyílt Budapesten, az Óbudai Egyetem bécsi úti kampuszán.

Az egyetem közleménye szerint Bejczy Antal, az Óbudai Egyetem díszdoktoraként még életében felajánlotta egyedülálló, különleges hagyatéka egy részét az intézménynek kiállítási célból, valamint nevét adta az egyetemen működő robottechnikai központhoz.

Az űrkutató és az egyetem kapcsolata és tudományos együttműködése több évtizedre nyúlik vissza, Bejczy professzor megkapta az egyetem Doctor Honoris Causa kitüntető címét, január 16-i születésnapját pedig az egyetem Nemzetközi Bejczy Napjává nyilvánította. A professzor még életében hozzájárult, hogy nevét vegye fel az iRobottechnikai Központ, amelynek tevékenysége középpontjában a robottechnikai kutatás és fejlesztés, valamint az innováció áll, valamint a 2015-ben alapított Bejczy Antal Hallgatói Publikációs Díj.

Némethy Krisztina, az Egyetemi Kutató, Innovációs és Szolgáltató Központ (EKIK) tudományszervező ügyvivő szakértője által összeállított kiállítás eredeti dokumentumokkal mutatja be az Ercsi község egyik pusztájáról származó tudós gyermekkorát. A későbbi űrkutató a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnök Karán tanult, míg 1956. november 4-e eseményei az ország elhagyására késztették. Ausztrián át Norvégiába emigrált, ahol fizika szakon szerzett diplomát. 1966-ban NATO/Fulbright-ösztöndíjjal az Amerikai Egyesült Államokban tanult tovább a California Institute of Technology-n. Kutatásai középpontjában a kibernetika állt. 1969-től nyugdíjazásáig, 32 éven át dolgozott a Kármán Tódor alapította világhírű kaliforniai NASA Jet Propulsion Laboratory kutatójaként.

A közlemény szerint Bejczy professzor úttörő kutatásai és az űrrobotikában elért eredményei hozzájárultak többek közt a Marsra szállás és a Mars felszín kutatás sikeréhez is. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a telerobotikai rendszer kifejlesztése terén, a robotika mozgásszervi rehabilitációban történő alkalmazásában. Bejczy Antalnak hat szabadalmat és több mint 40 újítást köszönhetett az űrkutatás. Emellett 150 tudományos cikk szerzője, 10 szakmai könyv társszerzője, és több tucat tudományos konferencia előadója volt.

Egyik alapítója volt a mintegy 7 ezer tagot tömörítő Robotics and Automation Society-nak. Tudományos munkásságát számos magas rangú díjjal jutalmazták. Ezek közül is kiemelkedik az AIAA Space Automation and Robotics Award, az IEEE RAS Pioneer in Robotics and Automation Award és az IEEE Robotics and Automatics Sociaty Award szakmai díjak, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje, a Magyar Örökség díj.

A kiállítás az Óbudai Egyetem bécsi úti kampuszán ingyenesen látogatható előzetes bejelentkezés alapján, amelyet az [email protected] címen lehet megtenni - olvasható az intézmény közleményében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár