2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban

2015. november 9. 08:18

Menyasszonyszöktetés Spártában

Spártában a nők sokkal szabadabban élhettek, mint a többi görög városállamban. A lányok ugyanolyan nevelésben részesültek, mint a fiúk: a különböző atlétikai számok (birkózás, futás stb.) gyakorlása mellett az éneklés és a tánc fortélyait is elsajátították. Általában meztelenül gyakorlatoztak, és a hétköznapok során is kihívóbban öltözködtek, mint az athéni nők.

A férfiak, akik már gyerekkoruktól katonai barakkokban laktak, 20 éves koruk körül házasodtak, ezután azonban még 10 évet kellett várniuk, hogy elhagyhassák a laktanyát, és feleségükkel élhessenek. A házasság a menyasszony megszöktetésével kezdődött, a nászéjszaka elhálása után azonban a férjnek éjszakánként a legnagyobb titokban kellett elhagynia a laktanyát, ha a hosszú átmeneti időszak alatt ismét látni akarta feleségét. Az indoklás szerint a szigorú korlátozásra azért volt szükség, mivel így a katonák gyakorolhatták az önmegtartóztatás erényét, és nemi vágyuk is fokozódott, ami erős és egészséges utódok nemzéséhez segítette őket. Amennyiben egy felettese rajtakapta a szabályszegő férfit a romantikus kiruccanáson, példásan megbüntethette.

A korabeli görögök úgy tartották, hogy a nőknek a férfiaknál jóval nagyobb a szexuális étvágyuk, ezért nehezen tudnak uralkodni az ösztöneiken. Ezzel magyarázták, hogy bár az asszonyok a külvilágtól hermetikusan elzárva éltek, gyakran követtek el házasságtörést. A férj pedig nehezen tolerálta felszarvazását. Az athéni törvények lehetővé tették, hogy a megcsalt férfi büntetlenül megölje felesége szeretőjét, a hűtlen asszony pedig nem vehetett részt vallási ünnepeken, nem szépítkezhetett, és azt is megtiltották neki, hogy templomba járjon.

A férj bármikor elválhatott feleségétől, és lehetősége volt egy másik férfinak felajánlani az asszonyt, annak beleegyezése nélkül. A nők ebben a tekintetben is hátrányosabb helyzetben voltak a férfiaknál, ugyanis csak egy rokon közvetítésével – rossz bánásmódra hivatkozhatva – kezdeményezhették a válást, a gyerekek pedig minden esetben apai gyámság alatt maradtak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az athéni feleségek élete nem volt könnyűSpártai fiatalok gyakorlatozás közben (Edgar Degas képe)A férfiak gyakran a prostituáltaknál keresték a gyönyörtEgy erasztész és egy erómenosz intim helyzetben Leszboszi szerelemFérfiszeretőket ábrázoló, 5. századból származó itáliai freskó
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár