2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Emlékkiállítás nyílik Révész László László tiszteletére a Képzőművészeti Egyetemen

2022. október 5. 15:39 MTI

Maradjon köztünk címmel dolgozza fel Révész László László festő, performer, díszlettervező és forgatókönyvíró művészetpedagógiai tevékenységét a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE) október 7-én nyíló kiállítás.

Alulról szerveződve indult

Révész László László 2009-től tavaly bekövetkezett haláláig oktatott az MKE-n. A nemzetközileg is elismert művész a festő tanszék osztályvezető mestere, egyetemi docense, doktori témavezetője is volt – olvasható az egyetem MTI-hez eljuttatott közleményében.

A tárlat az életmű fontos részét képező oktatói tevékenységet mutatja be.

Elsősorban arra keresi a választ, hogy Révész László László nyitott, performatív látásmódú közegéből a művészhallgatók milyen alkotói jellemzőkkel kerültek ki.

A kiállítás az életmű kiemelt darabjainak és a művész oktatással kapcsolatos feljegyzéseinek bemutatása mellett a korábbi tanítványok visszaemlékezéseire is épít.

Így a bemutatón láthatók lesznek azok az interjúk is, amelyben a képzőművész korábbi diákjai, osztályának tagjai idézik fel Révész alkotói hozzáállását az általa adott feladatokon keresztül.

A kiállítás bemutatja az osztályközösségek filmhez, videóhoz való viszonyát, és a művészetfelfogással, művészszereppel kapcsolatos intézményi szocializációt is.

A hiánypótló kezdeményezés alulról szerveződve, az egykori kollégáktól és hallgatóktól indult.

A december 17-ig látható bemutató kurátora Czene Márta, Dorsánszki Adrienn, Szabó Attila képzőművészek és Salamon Júlia kulturális munkás.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár