Eisenhowernek is nekiment az önfejű Montgomery tábornok

2015. november 17. 15:23 MTI

Százhuszonnyolc éve, 1887. november 17-én született Bernard Law Montgomery, a II. világháború legendás, ámde meglehetősen nehéz természetű brit tábornoka. „Rendíthetetlen volt a veszélyben, kérlelhetetlen a harcban, elviselhetetlen, ha győzött” – tartotta róla Churchill.

Korábban

Montgomery az Angliától távoli Tasmanián nőtt fel, ahol apja anglikán püspök volt. A lobbanékony fiút egy verekedés miatt kis híján kicsapták a Sandhurst katonai akadémiáról, az iskola elvégzése után Indiában szolgált. Az első világháború elején súlyosan megsebesült, már sírját is kiásták, de végül felgyógyult, a háború hátralévő részét a vezérkarban szolgálta végig. Egy teniszmeccs révén barátkozott össze a Németországot megszálló csapatok főparancsnokával, aki beprotezsálta a vezérkari iskolára. 1921-ben a forrongó, szabadságharcának lázában élő Írországba helyezték, ahol állítása szerint nehezebb dolga volt, mint a francia fronton. De megállta a helyét itt és a gyarmati beosztásokban is, és - jóllehet felettesei arrogánsnak és önfejűnek tartották - 1937-ben elérte a tábornoki rangot.

A második világháborúban a francia összeomlás után, a brit expedíciós csapatok dunquerque-i evakuálása idején a jól megszervezett védekezésben és visszavonulásban jeleskedett. 1942 augusztusában Winston Churchill brit kormányfő a Rommel vezette német Afrikakorps elől Egyiptomig hátrált hadsereg parancsnokának nevezte ki. "Monty" néhány hét alatt lelket öntött a lerongyolódott, demoralizált seregbe, népszerűségét nagyban emelte, hogy gyakran a katonákkal együtt szívta a cigarettát. Az elővigyázatos, alapos stratéga Montgomery lépcsőzetes védekezésével megállította a németeket, majd az erőfölény megteremtése után az 1942. október 23-tól 12 napon át tartó el-alameini csatában döntő győzelmet aratott Rommel fölött, akit aztán kiszorított Észak-Afrikából.

Ezután az itáliai hadszíntér következett, ahol már többször összekülönbözött a hasonlóan önfejű amerikai Patton tábornokkal. Montgomery az 1944. június 6-i normandiai partraszállás idején a szövetségesek szárazföldi csapatainak főparancsnoka volt. E pozíciót szeptemberben a hadműveletekben nagyobb szerepet játszó amerikaiak, jelesül Dwight D. Eisenhower javára, "csak" egy hadseregcsoport irányítását tarthatta meg. Leváltása mérhetetlenül sértette, még ha kárpótlásul tábornaggyá léptették is elő, ettől kezdve még kevésbé volt hajlandó együttműködni a jenkikkel. Montgomery irányította a rá nem jellemző, kényszerűen gyors tervezés miatt tragédiába fulladt, a Rajna-vidék elfoglalását célzó arnhemi hadműveletet, a háborút 1945. május 4-én az észak-németországi náci erők fegyverletételét elfogadva fejezte be. Montgomery hadmozdulatait igen aprólékosan készítette elő, támadást csak akkor kezdett, ha megfelelőnek tartotta az ember- és hadanyagot - ez ugyan lelassította haladását, de sorozatos győzelmeket eredményezett.

Montgomery a háború után számtalan kitüntetésben részesült, lovaggá ütötték és még címet is kreáltak neki, ő lett Alamein vikomtja. Egy ideig a Németországot megszálló brit erők parancsnoka, 1946-tól két évig brit vezérkari főnök volt, 1951-58 közt a NATO európai haderőinek helyettes parancsnoki tisztét töltötte be. Visszavonulása után érdes nyilatkozatai miatt sokszor került viták össztüzébe, még korábbi bajtársainak is nekitámadt, az akkor már amerikai elnökké előrukkolt Eisenhowert például azzal vádolta, hogy az ő taktikai hibái miatt tartott egy évvel tovább a háború. Az 1976. március 24-én, 88 évesen elhunyt Montgomeryt találóan jellemezte az, amit egyik katonatársa mondott neki: "Jó dolog maga alatt szolgálni, nehéz magával egy rangban szolgálni, de pokoli a felettesének lenni".