Egy cseh költő tiszteletére változtatott nevet Pablo Neruda

2020. szeptember 24. 11:57 MTI

47 éve, 1973. szeptember 24-én hunyt el Pablo Neruda Nobel-díjas chilei költő, diplomata és politikus. Temetése a chilei ellenállás első akciója volt, a gyászoló tömeget géppisztolyos katonák kísérték.

Korábban

Neftali Ricardo Reyes Basoalto néven 1904. július 12-én született Parralban. Még csecsemő volt, amikor anyja tüdővészben meghalt, ezután mozdonyvezető apja nevelte. Pablo már kiskamaszként verseket írt, tizenöt évesen díjat is nyert egy újságban megjelent versével.

Apját nem érdekelték irodalmi próbálkozásai, próbálta lebeszélni a költészetről, fia talán ezért is használta a XIX. századi cseh poéta, Jan Neruda iránti tiszteletből a Neruda írói álnevet, amelyet 1946-tól hivatalosan is viselt. 1921-től a santiagói egyetemen tanult francia nyelvet és irodalmat, de az iskolát végül nem fejezte be.

Első kötete 1923-ban jelent meg, s szimbolista hatást mutató, finoman kidolgozott verseket tartalmazott. Egy boldogtalan szerelmi kapcsolat ihlette következő kötetét (Húsz szerelmes vers és egy kétségbeesett ének), ennek erőteljes és megrendítő verseit érzékiség, lenyűgöző képi világ, hatalmas nyelvi fantázia és eredetiség jellemzi. Neruda ekkor már csak a költészetből próbált megélni, anyagi nehézségein műfordításokkal, újságírással próbált úrrá lenni.

1927-ben külügyi szolgálatba állt, előbb Burmában (ma Mianmar), aztán Ceylonon (ma: Srí Lanka), majd az indonéziai Batáviában (ma: Jakarta) dolgozott. Ázsiai évei alatt kezdte írni Ittlétünk a Földön című hatalmas ciklusát, amelyben egy erősen személyes költői technikát dolgozott ki, víziókban jelenítve meg a széthullás, a pusztulás és káosz miatt érzett fájdalmát.

1933-ban Buenos Aires-i konzul lett, itt kötött barátságot a híres spanyol költővel, García Lorcával, aki sokat segített neki, amikor 1934-ben Barcelonába, majd a madridi követségre helyezték. A spanyol polgárháború 1936-os kitörése után Neruda külföldön gyűjtött pénzt a köztársaságiaknak, és a Spanyolország a szívemben című kötetével is támogatta küzdelmüket.

A második világháború idején Párizsban, majd 1940-től 1943-ig Mexikóban volt konzul. Hazatérése után, 1945-ben a Chilei Kommunista Párt jelöltjeként került a szenátusba, de a jobboldali Videla-junta hatalomra jutása után emigrációba kényszerült, egy ideig a Szovjetunióban is élt.

1949 és 1952 között megismerkedett a szocialista országokkal, többek közt járt Magyarországon is, ebből az élményből született Miguel Asturiasszal közösen írt Megkóstoltuk Magyarországot című útinaplója. 1950-ben megjelent Teljes ének című kötetében Latin-Amerika természeti értékeit együtt ünnepli a spanyol gyarmatosítók elleni harcokkal, s kora küzdelmeivel a társadalmi igazságért.

Neruda 1952-ben hazatérhetett, és bekapcsolódott a Chilei Népfront, majd a Népi Egység politikai küzdelmeibe. 1954-ben született egyik főműve, az Elemi ódák, amelyben új, egyszerű, közvetlen hangon, enciklopédikus igénnyel verselt meg mindent maga körül, embert és természetet, kis és nagy dolgokat egyaránt.

1970-ben a Népi Egység és a baloldali elnök Salvador Allende hatalomra jutása után Párizsba nevezték ki nagykövetnek. 1971-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat „a latin-amerikai költészetben betöltött kiemelkedő szerepéért”.

Ekkor már rákos volt, s 1972-ben vissza is tért Chilébe. Az 1973. szeptember 11-i puccs idején házát katonák vették körül, akik csak halála előtt két nappal engedték meg, hogy a súlyosan beteg költőt kórházba vigyék. Neruda csak 13 nappal élte túl barátját, a puccs napján meggyilkolt Allendét. Temetése az ellenállás első akciója volt, a gyászoló tömeget géppisztolyos katonák kísérték.