2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Csak Sztálin tudta megállítani a kémek ászát, aki James Bond alakját ihlette

2021. december 10. 18:21 Múlt-kor

Az Orosz Birodalom összeomlik

Alighogy visszatért Angliába 1918 novemberében, Reillyt azonnal visszaküldték Oroszországba, hogy az alakuló polgárháborúban a monarchista fehéreket támogassa – és róluk jelentsen. Reilly hátterével és korábbi tapasztalataival könnyedén bekerült Anton Gyenyikin tábornok, az egyik legsikeresebb fehér parancsnok környezetébe.

Reilly azonban nyitva tartotta a szemét, és feltűnt neki, hogy Gyenyikin ügye egyre inkább vesztésre áll. 1919. február 21-i jelentésében kérte, hogy „hívjanak haza, mert itt-tartózkodásom csupán időpocsékolás”. Ismét visszatért Londonba, megkapta a Hadikeresztet, majd továbbutazott New Yorkba. A következő években sikerült befektetőket találnia egy félcédulás tervhez, amely a bolsevikok utáni Oroszországban térült volna meg, és feleségül vette a fiatal színésznőt, Pepita Bobadillát, aki szerint ő volt „az ideális férj”. Ám Reilly vissza szeretett volna térni Oroszországba. 1925 szeptemberében látta elérkezettnek a pillanatot, amikor neves fehér emigránsok egy csoportjával találkozott Párizsban, akik vissza akarták küldeni Oroszországba azzal a céllal, hogy túlélő monarchistáknak segítsen.

Hol halt meg Sidney Reilly?

Az angol kém már bőven szovjet területen járt, amikor rájött, hogy az OGPU, a szovjet politikai rendőrség csapdájába esett. Elfogása után először makacsul ellenállt a vallatásnak. Bár nem kínozták meg, eljátszottak vele egy kivégzést, amivel sikerült annyira megijeszteni, hogy aláírjon egy vallomást. 1925. november 5-én aztán a híres kémet egy zsákba csomagolva autóba tették, majd kihajtottak vele Moszkvából, és az út szélén agyonlőtték.

A halála óta eltelt évszázadban Reilly életének igazságai nehezen váltak megkülönböztethetővé az általa mondott hazugságoktól. Hírszerzési körökben fennálló hírneve ennek ellenére máig töretlen. Ahogy egy volt SIS-tiszt mondta: „Nagyon, nagyon jó volt… Volt benne valami, szinte már gazembernek mondhatnánk. De mint ügynök, felülmúlhatatlan volt.”

A második világháború alatt, nem egészen húsz évvel Reilly kivégzése után, egy Ian Fleming nevű fiatal tengerésztiszt dolgozott a haditengerészeti hírszerzésnek. A szövetségesek európai hírszerzési tevékenységéének koordinálása mellett jutott ideje a levéltárban az ST1 fedőnevű kém tetteiről is olvasgatni, és megörökíteni azokat a 007-es ügynök, James Bond képében. ST1 természetesen Sidney Reilly volt. Fleming évekkel később elismerte egy barátjának, hogy hősének kalandjai nagy részben Reillytól származtak. De még így is hozzátette: „James Bond csak némi badarság, amit én találtam ki. Nem ér fel Sidney Reillyhez!”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Sidney Reilly, „vörös Oroszország Vörös Pimpernelje”Sidney Reilly képe a német útlevelében (George Bergmann névre kiállítva)Az orosz rombolók pusztulása Port Arthurnál. Japán illusztráció.C, azaz Sir Mansfield Smith-Cumming, a brit hírszerzés vezetőjeAnton Gyenyikin (ülő sor, középen) 1919-ben Taganrogban orosz politikusakkal.Az OGPU által közreadott felvétel Reilly állítólagos holttestéről
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár