2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Csak 15 perc szex jutott a bakáknak az 1. világháborús bordélyokban

2015. január 16. 15:39

Nemi betegség a frontszolgálat ellen

Kiss Gábor főlevéltáros nemi betegségekről szóló előadásában rámutatott, hogy a fertőzöttség szempontjából a Monarchia a középmezőnyben foglalt helyet az európai államok között. A hátországban 1000 nemi beteg férfiből 68 fő 18 éves kora előtt megfertőződött, a nőknél azonban ez az arány rosszabb volt: 1000-ből 91, ők szinte gyermekfejjel, 13-14 évesen betegedtek meg. A haderő nem készült fel ennek kezelésére, hiszen a hadvezetés sem számított elhúzódó háborúra: 1915 tavaszára kialakult az állóháború, a nemi betegek száma pedig soha nem látott méreteket öltött.

Ahogy arra korábban Balla Tibor is utalt, a tábori bordélyok száma nem volt kielégítő, ezért a hadvezetés katonai ellenőrzés mellett civil bordélyházakat is létrehozott. A bordélyok szervezése azonban lassan haladt, ennek oka a munkára jelentkezők hiányában keresendő, mivel a bordélyokban szigorú katonai regulákat kellett betartani (fényképes egészségügyi könyv, rendszeres ellenőrzés, alkoholfogyasztás tilalma, havi egyszeri orvosi vizsgálat, megelőző szerek és egyéb eszközök beszerzése, így szappan, saját használatú bidé stb.) Az előadó elmondta, a hatóságokkal nem együttműködő prostituáltak komoly büntetésre számíthattak. 

A háború elhúzódásával a hadseregben növekedett a szándékos nemi betegséget szerzők száma. Több "praktika" is létezett arra, ha valaki nem akart harcolni a fronton. Feljegyeztek olyan esetet, amikor egy katona húgycsövébe maró anyagokat fecskendezett, aminek következtében gennyes vizeletet indult meg (ez nemi betegségre utalhatott), s volt olyan, aki bőre alá paraffint injekciózott, ez ugyanis a szifiliszre utaló fekélyeket okozott.

Kiss Gábor kutatása szerint a nemi betegségek ellen 1915 tavaszán indított harc 1916-ra elért eredményeit a világháború végéig sikerült megtartani. Az 1914-1917 közötti időszakban így is összesen mintegy másfél millió nemi beteget regisztráltak (ebben tehát nincsenek benne a háború utolsó évének adatai), a megbetegedettek 41 százaléka házasságban élt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár