Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd

2024. szeptember 21. 12:20 Múlt-kor

109 évvel ezelőtt, 1915. szeptember 21-én egy Cecil Chubb nevű angol ügyvéd elment egy árverésre, hogy szerezzen a családi étkezőbe néhány széket. Ám valami jóval monumentálisabbal „tért haza” – megvásárolta a Stonehenge-t. Az évszázadokon át magánkézben lévő ókori emlék neki köszönhetően került ismét köztulajdonba.

A Stonehenge napjainkban (Wikipédia/ Operarius / CC BY 3.0)

Korábban

A legtöbb alkuvadászhoz hasonlóan, akik 1915. szeptember 21-én összegyűltek a salisbury-i Palace Theatre egyik termében, Cecil Chubb is csupán egy jó üzletre várt. A legenda szerint a 39 éves, igen tehetős ügyvéd azzal búcsúzott el a feleségétől, hogy csupán néhány régi stílusú széket vesz a családi ebédlőbe. Ám minden megváltozott, amikor Howard Frank kikiáltó bejelentette a 15-ös számú tárgyat, amely a következő megnevezésen futott: „30 hektáros terület a Stonehenge-dzsel”.

A Stonehenge az 1915-ös aukció katalógusában

Ma már igencsak nehéz lehetne elképzelni, hogy a világ egyik legismertebb ókori emléke, amely az UNESCO Világörökség része is egyben, egy aukción tűnjön fel, ám száz éve még más idők jártak. Sir Edmund Antrobus halála után földbirtokai kalapács alá kerültek, így a wiltshire-i földterület is, amelyen maga a Stonehenge állt. Ám még ennél is nehezebb elképzelni, hogy amikor Frank megnyitotta a licitálást ötezer fontos árat felütve, a jelenlévők nem nagyon lelkesedtek az újabb földdarabka hallatán.

[galeria_kep_39514]

„Bizonyára ajánl nekem valaki ötezer fontot” – kínálta a kikiáltó a 15-ös számú tételt, ám sokáig nem történt semmi. Majd néhány pillanatnyi kínos csend után – Frank megkönnyebbülésére – kisvártatva egy kéz emelkedett a magasba. Néhány perc után már hatezer fontnál tartott a licit, ekkor a kikiáltó így szólt: „uraim, lehetetlen, hogy bármilyen árat is mondjuk a Stonehenge-re, azonban a hatezer font elég gyengécske, ugyanakkor kénytelen leszek leütni, ha nem érkezik újabb ajánlat. Ki ad nekem hatezer fontnál többet a Stonehenge-ért?”

Ekkor egy újabb, táblát tartó kéz lendült a magasba, mégpedig Chubbé, aki végül 6600 fontot letéve az asztalra a Stonehenge boldog tulajdonosa lett. Mai értéken ez az összeg körülbelül 343 millió forintot érne. Chubb, aki mindössze négy kilométerre lakott a jeles kőkörtől, a helyi újságnak nyilatkozva elmondta, hogy amikor belépett az aukciós terembe eszébe sem jutott, hogy megvegye a neolitikus emléket, ám valami oknál fogva mégis így tett. „Amikor meghallottam, hogy mi lesz a következő tétel, rögtön tudtam, hogy mindenképp egy salisbury-i embernek kell megszereznie, szerencsére így is történt” – mondta.

A megalitikus építmény 17. századi ábrázolása

A Stonehenge-re abban az időben már igencsak ráfért volna egy felújítás. A ma már 4600 éves emlék VIII. Henrik (1509-1547) óta magántulajdonban volt, azóta hogy 1540-ben a közeli bencés apátságtól elkobozta a király és Hertford earljének adta. Később Lord Carleton, majd Queensbury márkija nevezhette magát a kőkör büszke tulajdonosának. A rejtélyes kőszentély már a római idők óta vonzotta a kíváncsi látogatók tömegeit. A 19. században megjelentek a kincsvadászok is, akik egy-egy darabot faragtak le a kőtömbökből, valamint olykor-olykor a neveiket is bevésték az ősi kövekbe.

A Stonehenge legrégebbi ábrázolása a 14. század második negyedéből.

1900-ban az egyik külső körben álló kőtömb a földre zuhant, míg a többi kőtömb fatámasztékokat kapott, hogy ne ismétlődhessen meg az előbb említett szerencsétlen eset. A következő évben az Antrobus-család, amely 1824-ben tett szert a műemléknek helyet adó földterületre, elkerítette a látványosságot, és elkezdett egy shillinges belépődíjat szedni a kíváncsi látogatóktól az elhanyagolt rom egy majdani restaurálásának céljára.

Az egyik első fotó a kőkörökről 1877 júliusában

Egy évvel azt követően, hogy a rendszeresen a kőtömbök közelében összegyűlő druidák átkot szórtak a tulajdonosra, mivel megtiltotta éves, a napfordulóra időzített összejövetelüket, a család elveszítette egyetlen örökösét, aki 1914 októberében a nyugati front egyik lövészárkában lelte halálát. Négy hónappal később a család feje is elhalálozott 67 éves korában, az özvegy pedig fogta magát és kisebb darabokra osztva licitre bocsátotta a család 6420 hektáros birtokát.

[galeria_kep_39518]

Néhány kutató az 1910-es években már egyre harsányabban hangoztatta, hogy a Stonehenge-nek az állam kezében volna a helye, amely szakszerűen fel tudná újítani és az állapotmegőrzésre is tudna juttatni nem csekély összeget, azonban az ókori emlék magánkézben, mégpedig Chubb birtokán maradt. A szóbeszéd szerint az ügyvéd felesége, Mary nem volt elragadtatva férje új szerzeményétől – bizonyára továbbra is hiányolta a székeket az ebédlőből –, így ennek köszönhetően 1918 októberében Chubb végül arra a döntésre jutott, hogy Nagy-Britannia egyik legfontosabb jelképét a brit népnek ajándékozza.

A Stonehenge 19. századi modellje

(Wikipédia / András Kiss / CC BY-SA 3.0)/

A brit kormány a következő évben egy nagyszabású felújítási programot indított el, amelynek során betonnal szilárdították meg a kőtömbök alatti, egyre lazább szerkezetű talajt. Egy évszázaddal később pedig a jelenlegi kormánynak az a törekvése, hogy az azóta elavult látogatói központok, felesleges utak eltávolításával a táj ismét visszanyerje „ősi jellegét”.

Az első világháború utáni légi felvétel

Chubb a nagylelkű ajándékért cserébe megkapta a „Stonehenge első bárója” címet, de a helyiek egyszerűen csak Sir Cecil, Stonehenge vikomtja néven emlegették a földbirtokost. Az 1934-ben 58 éves korában elhunyt Chubb az adományozó levelében kikötötte, hogy azok, akik a Stonehenge közelében élnek, mindenkoron ingyenesen tekinthessék meg az ősi emléket. Manapság évente körülbelül 1,3 millióan veszik szemügyre a 4600 éves kőtömböket, ám közülük közel 30 ezren – Chubb nemes gesztusának köszönhetően – ma is díjtalanul léphetnek be a megalitikus szentélybe.