Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában

A holokausztirodalom hagyományosan négy különböző csoportra osztja a zsidó népirtás áldozataival kapcsolatba kerülőket. E felosztás alapján megkülönböztetjük az áldozatokat, az elkövetőket, az embermentőket, valamint a szemlélőket, más néven a kívülállókat.

Sztehlo Gábornak az üldözött gyermekek felé fordulása azért sem nevezhető mindennaposnak, mivel evangélikus lelkészként egy tipikusnak nevezhető szemlélő/kívülálló (bystander) helyzetből lépett a tettek mezejére, és számos veszélyt vállalva vette ki a részét a budapesti zsidó gyerekek mentéséből.

A bevallottan apolitikus, napilapokat nem olvasó, kizárólag pasztorációs tevékenységet folytató és az egyház ügyeivel foglalkozó lelkipásztor 1944 tavaszán, a német megszállást követően szembesült azzal, hogy zsidó honfitársait közvetlen életveszély fenyegeti.

Finn modell Nagytarcsán

A Felvidékről származó Sztehlo család férfi tagjai nemzedékek óta evangélikus lelkészként tevékenykedtek, Budára 1864-ben érkeztek, ahol egy időre megszakadt az apáról fiúra szálló lelkészi hivatás: Sztehlo Gábor nagyapja és édesapja szakítva a családi hagyományokkal jogi pályára lépett, és – részben előnyös házasságkötéseik révén is – szép lassan a felső középosztály meghatározó tagjaivá váltak.

Az 1909-ben született Gábor édesanyja, a svájci gyökerekkel rendelkező Haggenmacher Márta az ország egyik legvagyonosabb nagyiparos családjából származott.

A tehetős, részben német anyanyelvű családban felnövő Sztehlo gyermekek tehát tipikusnak mondható, felső középosztálybeli környezetben töltötték ifjúkorukat. Közülük Gábor a soproni evangélikus gimnázium, majd a helyi teológiai kar elvégzése után visszatért családi gyökereihez, és a lelkészi hivatást választotta.

Egész pályafutására, hivatására, társadalmi szemléletére döntő hatást gyakorolt az 1931–32-es finn ösztöndíja, amely során megismerkedett a hitélet megújítására és a peremre szorult, szegénysorsú finn parasztság felemelésére összpontosító finn protestáns modellel, annak gyakorlatával.

Hazatérve az új-hatvani gyülekezetet vezette, majd 1935 és 1942 között Nagytarcsán volt lelkipásztor, ahol a finn példa megvalósításán fáradozott: kezdeményezésére 1938-ban nyitotta meg kapuit az adományokból létrehozott népfőiskola a parasztifjúság vallási nevelésére és gazdasági oktatására.

Sztehlo 1944-ig tartó bystander attitűdje azzal is magyarázható, hogy hét évig tartó nagytarcsai missziója során kizárólag evangélikus szlovák és római katolikus magyar lakosokkal érintkezett, a településen egy zsidó származású lakos sem élt, így a kizárólag helyi munkájával és céljaival elfoglalt lelkész a mindennapokban nem észlelte az egyre radikálisabb antiszemita fellépéseket.

A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2023. téli számában olvasható.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
• A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
• A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
• „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
• Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
• Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
• Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
• Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
• 10 tény a Mona Lisáról