2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

40 településen mintegy 150 eseményt rendeznek a Magyar Festészet Napja alkalmából

2022. október 4. 17:05 MTI

Több mint száz kiállítás várja az érdeklődőket országszerte és a határon túl a 20. alkalommal megvalósuló Magyar Festészet Napja programsorozat alkalmával november közepéig; az idei év fő kiállítása az Élő Magyar Festészet című tárlat lesz Szolnokon.

Az évente megvalósuló rendezvénysorozatot október 18., Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepe köré szervezik. Az ország egyik legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatának célja, hogy felhívják a figyelmet a kortárs festészet és művészet fontosságára, feladataira, értékeire – hangzott el a rendezvénysorozat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Verebes György festőművész, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke, a Szolnoki Művésztelep vezetője elmondta: a rendezvénysorozat három pilléren áll. Az alapítvány saját szervezésű programjai mellett több kiemelt helyszínen zajlanak események, továbbá országszerte és a határon túl is sokan csatlakoztak az rendezvényhez, amelynek keretében több mint 40 településen mintegy 150 esemény valósul meg.

Kiemelte: a rendezvénysorozat folyamatosan bővül, az esemény honlapján, a www.festeszetnapja.hu címen a programok tárháza frissül.

Mint mondta, az idei rendezvénysorozattal a Magyar Festészet Napja alapítójára, a közelmúltban elhunyt Bráda Tiborra emlékeznek, az idei kiállításokat neki ajánlják.

Elmondta: az idei év fő kiállítása és a szakmai díjátadónak helyet adó rendezvény az Élő Magyar Festészet című tárlat, amely október 15. és 30. között látogatható a Szolnoki Galériában és az Aba-Novák Agóra Galériában. A kiállítás magába foglalja a doyenek-festőmesterek, a középgeneráció és a fiatal generáció műveit.

Verebes György arról beszélt, hogy a festészet, mint művészeti műfaj, kategória, él és virul, mert mögötte az ember ősidők óta tartó képalkotási igénye áll. „Ha van magyar nyelv és kultúra, akkor léteznie kell kortárs magyar festészetnek is. A jellemzőiről, irányáról és az egyetemes festészetben betöltött szerepéről kell és érdemes beszélnünk. És mi lenne alkalmasabb arra, hogy évről évre a figyelmünk fókuszába ezt a fontos kérdést állítsuk, mint egy rendezvénysorozat” – mondta.

"Ünnepeljük együtt azt, hogy van festészet, van magyar festészet, van jó magyar festészet, ami mögött kiváló művészek állnak, és hogy mindez összeköt, és nem pedig elválaszt bennünket" - mondta.

A Magyar Festészet Napja Alapítvány kurátorainak Arcanum címmel nyílt kiállítása hétfőn a budapesti Lónyay-Hatvany Villában.

Szurcsik József festőművész a tárlat megnyitóján kiemelte: méltó helyszínen mutathatja meg magát a jelenkori festészet 14 személyes ága ebben a válogatásban. A kurátorok saját munkáin keresztül arról kaphat ízelítőt a közönség, hogy az Élő Magyar Festészet három generációs kiállításait kik is szervezik nagy odaadással - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a Magyar Festészet Napja kiállításain évente több ezer mű válik láthatóvá egyidejűleg, a mára fesztivállá fejlődött rendezvénysorozatnak köszönhetően. Éppen ezért nem mindegy, hogy kik azok és mit alkotnak, akik rengeteg munkával szolgálják a festészet népszerűsítésének ügyét – tette hozzá.

Elmondta: a tárlaton olyan művek láthatók, amelyek nem egy tematika alapján készültek, hanem minden művész a saját munkáinak egyikét kínálta fel a tárlatra. Nem eleme egyik alkotás sem egy központilag meghatározott szempontrendszernek, egyéni világok idéződnek meg a művek által, azonban mégis fellelhető bennük egyfajta kohézió – mondta a november 3-ig látható tárlatról, amelynek kurátora Hudacsek László festőművész.

Mint elhangzott, a fő kiállításhoz idén a Szolnoki Művésztelep Kert Galériában megvalósuló egyéni tárlat is kapcsolódik, Nayg István képzőművész Részleges leltár című kiállítása, a Szolnoki Művésztelep Rajzstúdió Galériában pedig Bráda Tibornak ajánlva címmel nyílik válogatás a hazai üvegfestészet remekeiből.

Az alapítvány saját szervezésű programjai között van továbbá a Vízivárosi Galériában október 6-án nyíló Miniképek című tárlat és az október 18-án a Zikkurat galériában megnyíló Női jövőkép - Női vonal XI. című kiállítás.

Október 28-án a Magyar Festészet Napja Újbudán címmel szerveznek programokat, köztük galériasétákat, amely a Kelenhegyi úti Művészházban indul, majd a Bartók Béla úton lévő galériák kiállításain folytatódik. Megnyílik Horváth Dániel festőművész kiállítása a Bartók 32 Galéria és Kultúrtér Trezor Galériájában, továbbá Kötések – Repedések címmel csoportos síkplasztika kiállítás nyílik Bartók1 Galériában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár