Napjainkban több mint ötvenezer féle terméket készítenek gumiból, de sokan nem is sejtik, hogy mindezt a kaucsuk felfedezése alapozta meg. E nélkülözhetetlen természetes alapanyag gyűjtésének és felhasználásának igazán fordulatos történetét átitatta a vér, nagyban befolyásolta a pénz és a politika. A XX. század egyik szomorú históriája ez, amely során eljutunk az Amazonas vidékén őshonos fa különleges tejnedvétől a lemészárolt indiánokon és a dzsungelben felépített operaházon át a tömegtermelésig.

A kaucsukot rejtő növény a XIX. század végén, a világon mindössze egy helyen, a dél-amerikai kontinensen található Amazonas-medencében volt fellelhető. A nagyjából 30 méter magas, karcsú koronájú, világosszürke kérgű kaucsukfát (Hevea Brasiliensis) az általa termelt latextartalmú tejnedv mára az egyik legfontosabb technikai haszonnövénnyé tette. A „gumifából” nyert kaucsuk egy úgynevezett elasztomer anyag, amely külső fizikai behatásra formát vált, de aztán visszanyeri eredeti alakját.

Véletlen folytán

A feltételezések szerint már az olmékok is használtak rugalmas, labdaszerű gömböket a csapatjátékaikhoz, és a Kolumbusz második útjáról tudósító egyik krónikás szerint a bennszülöttek Haitin is olyan gömbökkel játszottak, amelyeket egy növény megszáradt nedvéből formáltak, ám a spanyol hódítókat inkább az aranykincsek ígérete érdekelte, mint az indiánok játékai. Kétszázötven évvel később a párizsi Tudományos Akadémia küldötte, Charles Marie de La Condamine – aki egyébként más céllal érkezett az amerikai kontinensre – már mintákat is hozott Európába, ám nem sikerült különösebb érdeklődést felkeltenie a kecsuák által „ka-hu-csu”-nak nevezett, fekete, mézgás anyag iránt.

1820 táján Charles Macintosh Angliában kaucsukkal vont be két vég szövetet, és ebből szabta az első esőkabátot. Ezt követően az Egyesült Államokban Charles Goodyear és Nathaniel Hayward véletlenül ként adott a nyers kaucsukhoz, ám 1843-ban mégsem ők, hanem a vegyész Thomas Hancock szabadalmaztatta a vulkanizálást. Nem tisztázott, hogy miként is jutottak többen ugyanerre az eredményre, de ebben az időben az eljárást Németországban, Angliában és az USA-ban is elkezdték használni, hogy az anyagot stabilabbá, a hőmérséklet változásaival szemben ellenállóbbá tegyék.

Az áttörést a kerékpár és autógyártás hozta meg, ehhez pedig a belfasti John Boyd Dunlop adta meg a végső lökést. Hirtelen ötlettől vezérelve ugyanis a fia biciklijére gumiabroncsot gyártott a kerti locsolócsőből. Innentől aztán nem volt megállás: Dunlop meggazdagodott, egymás után nőttek ki a földből az amerikai gumigyárak, Brazília pedig nem várt monopolhelyzetbe került, mint az alapanyag egyetlen forrása.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. nyár számában olvasható.