Tudós volt, remek író és befolyásos diplomata. Gertrude Bell életműve mind a mai napig hatással van a világpolitikára, hiszen óriási szerepet játszott a közel-keleti határok átrendeződésében, Irak létrejöttében. Azt elképzelni sem tudjuk, hogy az Angliában 1868-ban született és Bagdadban 1926-ban elhunyt asszonynak bokros teendői közepette a szerelem miként fért bele az életébe. De megtalálták szenvedélyes hangú privát levelezését, amely arról tanúskodik: a magánéletében sem volt a konvenciók rabja. 

A kislány még a harmadik évét sem töltötte be, amikor édesanyja meghalt, így politikus apjával alakult ki komolyabb érzelmi kapcsolata. A gazdag és befolyásos famíliába – már Gertrude nagyapja, Sir Isaac Lowthian Bell is szerepet játszott a nagypolitikában – érkező, meséket író mostohaanya is pártolta Gertrude oktatását, mivel úgy tartotta: a lány túl okos ahhoz, hogy férjhez menjen. Így előbb a neves Queen’s College-ba, majd Oxfordba küldték, ahol modern kori történelmet tanult, és kitüntetéssel végzett. Az évfolyamán kilenc férfi mellett csupán egyetlen nőtársa akadt – a későbbi történész, író, Alice Greenwood.

Perzsa szerelem

Fordulatot Gertrude életébe a nagybácsinál, Sir Frank Lascelles teheráni nagykövetnél tett látogatása hozott. Ahogy betöltötte 24. életévét, szabadon utazhatott, hiszen a kor megítélése szerint már vénlánynak számított. A kis flörtnek induló nagy románca a követség titkárával, Henry Cadogannal a szigorú apa jóváhagyása nélkül hamar véget ért, ráadásul tragikus módon: a férfi 1893-ban autóbalesetben meghalt (előzőleg azonban megrögzött szerencsejátékosként óriási adósságot halmozott fel). Gertrude szerelme azonban megmaradt Perzsia iránt, ezért megtanult perzsául, a fárszi több változatát ismerte (nyelvtudása amúgy is legendás volt, a kötelező francia mellett németül, olaszul, spanyolul, sőt még törökül is beszélt). Így tolmács nélkül is nagy kirándulásokra merészkedhetett. S bár sok helyütt a helyi lakosok furcsállották a különc angol ladyt, aki saját maga tervezte, bő szárú szoknyanadrágot hordott, a sivatagban is porcelán étkészletből evett, és felfújható gumikádban fürdött, lassan elfogadták személyét, sőt Al Khatunnak, azaz „tiszteletre méltó, nemes asszonynak” nevezték. (A combjára erősített pisztolyt senki sem látta.)

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. tavasz számában olvasható.