2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Horthy-család ünnepségeitől a védteleneket sújtó nyomorig mindent megörökített Escher Károly

2022. február 16. 09:50 Múlt-kor

Kiemelkedő, korszakalkotó, a fényképezőgépével történelmet író: csak néhány jelző, amelyekkel Escher Károlyt, a 20. század egyik neves fényképészét illetik. Az 56 éve, 1966. február 16-án elhunyt fotóriporterről nem túlzás azt állítani, hogy az a fontos esemény, amelyet – a mintegy félévszázados működése alatt – ő nem fotózott le, az meg sem történt. Escher a politikusok és művészek mellett a „kisemberek“ hétköznapjaira is ugyanolyan kíváncsi volt.

Fotóriporter születik

Escher Károly 1890. október 22-én német eredetű katolikus családba született Szekszárdon, 9 éves volt, amikor Budapestre költöztek. Már gyerekkorában nagy érdeklődést mutatott a fotográfia iránt, 10 évesen kamerát készített szivarosdobozból, két évvel később pedig egy igazi készülékkel kísérletezgetett.

A polgári iskola elvégzése után a Ganz-gyárban műszaki rajzoló lett. Itt találkozott az amatőr fotósokat maga köré gyűjtő Belházy Imrével. A kialakult kis társaság vasárnaponként fotókirándulásokra ment, ahol az új irányzatokról és technikai megoldásokról osztották meg ismereteiket.

Belekóstolt a filmgyártásba is. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Film Riport operatőrjeként híradófilmeket készített a forradalmi eseményekről, többek között a teherautó tetejéről toborzó dalokat éneklő Fedák Sáriról és az „első szabad május elsejéről”. Emellett több filmben is vállalt operatőri munkát.

A Tanácsköztársaság leverése után Escher az Est Lapokhoz szegődött fotóriporternek, képei a Pesti Napló Képes Mellékletében jelentek meg. Erre később úgy emlékezett vissza, hogy 1928-ban – sok vargabetű után – végre eljutott ahhoz a szakmához, amelyet tulajdonképpen hivatásának tekintett: a fotóriportázshoz.

Az Est sajtókonszern lapjai a nemzetközi sajtópiacon is korszerűnek számítottak. Az 1920-1930-as évek Nyugat-Európájában és Amerikájában a nyomda- és a fotótechnika rohamos fejlődése a képes magazinok virágkorát hozta el.

A Pesti Napló Képes Melléklete ehhez a trendhez csatlakozott, 1939 nyarán azonban a lap kényszerből megszűnt. Más liberális sajtóorgánumokkal egyetemben az Est Lapok is a kormányzati „zsidótlanítás” áldozatai lettek. Escher a háborús évek alatt különféle orgánumoknak dolgozott, kevésbé politikai, sokkal inkább kulturális és művészeti témákban fotózott.

A fotóriporterség új szakmaként tűnt fel az 1930-as években. A fotóriporter volt az a tudósító, aki az újságírókhoz hasonlóan rajta tartotta az ujját az események ütőerén. Járta a világot, csak éppen nem jegyzetfüzettel, hanem fényképezőgéppel a nyakában.

Escher felvette a zsurnaliszták munkatempóját és napi ritmusát. Annyira nem akart semmiről sem lemaradni, hogy abban a házban bérelt lakást, ahol a szerkesztőség is működött. Kora reggel már a „terepen” szorgoskodott.

A helyszínek és az események – ahogyan az Tőry Klára írásából kiderül –, amelyeken megfordult, széles skálát fedtek be a Horthy-család zártkörű ünnepségeitől kezdve egészen a kilakoltatásokig.

Escher félévszázados pályafutása alatt szinte minden fontos eseményről, személyről és helyszínről készített fényképet. Politikus, művész, az utca embere is megfordult kamerája előtt. Közéleti, kulturális események és hétköznapok pillanatai is megelevenednek felvételein.

Fotóriporteri tevékenységének köszönhetően az újságírásban addig alárendelt szerepet betöltő fénykép az ő felvételeinek köszönhetően vált a szöveggel egyenrangúvá. Jól szemlélteti ezt az egyik Escher által elmesélt történet. E szerint az 1930-as években egyik alkalommal Bajor Gizivel készült interjún fotózott. Miután a riporter megnézte a felvételeket, összetépte a már megírt nyolcoldalas szövegét és kijelentette, Bajor Giziről csak képriportot közölnek, ő legfeljebb képaláírásokkal egészíti ki azokat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár