Az edző, akivel lefociztuk a pályáról a brazil válogatottat

A szakma tekintélyétől nem szégyen tanácsot kérni (Kép forrása: Wikipédia/ Harry Pot / Anefo/ CC0)

1914. augusztus 19-én Baróton (ma Baraolt, Románia) látta meg a napvilágot. Édesapja Kratofil Dezső matematika-fizika szakos pedagógus, míg Dezső névre keresztelt testvére – aki szintén Barótira magyarosította vezetéknevét – irodalomtörténész volt.

1928-ban kezdett futballozni a Szegedi AK (1936-tól Szeged FC) együttesében, és tizennyolc évig ennél a csapatnál maradt. 1935-ben a budapesti nyári főiskolai világbajnokságon a győztes csapat tagja volt, 1941-ben bajnoki bronzérmes lett a Szeged FC-vel.

Jobbfedezetként 1939-ben és 1941-ben egy-egy alkalommal szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban olyan társakkal, mint Sárosi György és Zsengellér Gyula. 1946-ban a Győri ETO csapatában játszott még két évig, amikor lábsérülés miatt befejezte pályafutását.

Még aktív évei alatt jogi tanulmányokat folytatott Szegeden, ahol 1940-ben abszolutóriumot szerzett. A Testnevelési Főiskolán 1947-ben edzői, majd 1956-ban szakedzői diplomát kapott, 1957-ben mesteredző lett. 1948-ban, visszavonulása után vette át addigi csapata, a Győri ETO edzéseinek irányítását.

1952-ben a Budapesti Postás csapatánál dolgozott, 1953-tól a Budapesti Vasas SC edzéseit vezette. Első jelentősebb sikereit itt érte el: az angyalföldi klubbal 1955-ben megnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát, 1956-ban és 1957-ben a Közép-európai Kupát, s 1957-ben megszerezték a Vasas első bajnoki címét.

Barótit 1957-ben nevezték ki a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává, a nemzeti együttest 1957 végétől 1966 nyaráig, majd 1975-től 1978-ig irányította. A válogatott ez idő alatt négyszer (1958, 1962, 1966, 1978) jutott ki a világbajnokságra.

Az 1960-as, római olimpián bronzérmet szerzett a csapat, míg az 1964-es a tokiói olimpián a dobogó legfelső fokára állhattak fel, valamint ugyanebben az évben bronzérmet szereztek az Európa-bajnokságon. Szövetségi kapitányságának legendás mérkőzése volt az 1966-os angliai világbajnokságon 3-1-es győzelemmel zárult Magyarország-Brazília csoporttalálkozó.

Ismerkedés a kairói gyepszőnyeggel egy 1961-es barátságos mérkőzés előtt (Kép forrása: Fortepan/ Kotász Antal)

Barótit 1967-ben az Újpesti Dózsa SC vezetőedzőjévé nevezték ki, a csapattal három alkalommal nyert bajnokságot (1969, 1970, 1971), kétszer MNK-t (1969, 1970). Ebben az időszakban csapatából a válogatottba tizenkét-tizenhárom játékost hívtak meg, köztük olyanokat is, akik a Megyeri úton nem fértek be a kezdő tizenegybe. 1971-ben egy évig a perui válogatott szövetségi kapitánya volt, majd 1972-ben visszatért a Vasashoz, amellyel 1973-ban újra sikerült megnyernie a Magyar Népköztársasági Kupát.

1975 és 1978 között ismét a magyar válogatott szövetségi kapitánya lett, és kijuttatta a csapatot az 1978-as világbajnokságra. Az 1977-es interkontinentális pótselejtezőn a válogatott idehaza 6-0, idegenben 3-2 arányban győzte le a bolíviai csapatot, a siker után megint felharsant a szurkolók „Lajos bácsi, köszönjük” kórusa.

1979-ben rövid ideig az osztrák Wacker Innsbruck együttesének edzéseit vezette, és a csapattal Osztrák Kupát nyert, majd 1980 és 1982 között a Benfica vezetőedzőjeként háromszor (1980, 1981, 1982) szerzett portugál bajnoki címet. Ezután vonult vissza az edzőségtől, klubedzőként 439 bajnoki találkozót jegyzett.

Az 1960-as, 1970-es években tagja volt az UEFA technikai bizottságának. Az Újpesti Dózsa 1975-ben örökös tagjává választotta, 1989-től a Magyar Labdarúgóedzők Testületének tiszteletbeli elnöke volt. 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét és a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület Gerevich Aladár Emlékérmét vehette át.

2000-ben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) életműdíjat, fair play-díjat adományozott neki. 2000-ben örökítette meg kézlenyomatát és aláírását az utókor számára a Magyar Sportcsillagok Falán.

2001-től a Nemzeti Labdarúgó Akadémia tanácsadó testületének tagjaként a magyar labdarúgó-utánpótlás elhivatott támogatójaként is dolgozott. 2003-ban a nevét viselő hazai fair play egyesület megalapította a Baróti Lajos Magyar Fair Play Díjat. 2001-ben Bay Béla-díjat, 2004-ben Magyar Örökség-díjat kapott, 2009-ben a szegedi labdarúgás díszpolgára posztumusz kitüntetést.

Baróti Lajos 117-szer ült a nemzeti csapat kispadján, nála többször senki sem irányította a magyar válogatottat, mérlege 62 győzelem, 27 döntetlen és 28 vereség. Szövetségi kapitányként olyan játékosokat avatott válogatottá, mint Albert Flórián, Bene Ferenc, Farkas János, Gellei József, Géczi István, Göröcs János, Ihász Kálmán, Mathesz Imre, Mészöly Kálmán, Novák Dezső, Nyilasi Tibor, Rákosi Gyula, Sárosi László, Sipos Ferenc, Solymosi Ernő, Szentmihályi Antal, Törőcsik András, Varga Zoltán, Zombori Sándor. A legnagyobb magyar edzők egyike 91 éves korában, 2005. december 23-án hunyt el.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2017

• Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
• Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
• Szinyei Merse Pál: Majális
• Szacsal, Nopcsa-kastély
• Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
• A Közel-Kelet amazonjai 
• Cornelia, a Gracchusok anyja
• Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
• Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora