Személyükben és politikájukban is hatalmas ellentétek feszültek II. András és fia, IV. Béla között

2021. július 15. 15:52 Kanyó Ferenc

A XIII. század a Magyar Királyság történetében a jelentős átalakulás időszaka. Az ország társadalmi berendezkedése nem kis változásokon ment keresztül, ezek hatással voltak a magyar királyokra is. Ha az uralkodók névsorára pillantunk, akkor azt láthatjuk, hogy – a magyar történelem során először – egymást követően három alkalommal is az elhunyt uralkodó fia követte az apját a trónon. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a családi viszályok érintetlenül hagyták volna az uralkodóházat.

Korábban

A nagybirtokosok kezében

II. András (1205–1235) kétségkívül az újító szellemű, tevékeny királyaink sorába tartozott. Amíg nem szerezte meg a trónt, újra meg újra lázadást szított bátyja, Imre (1196–1204) ellen, amikor pedig végre megkoronázták, gyökeresen megváltoztatta elődei politikáját. András szakított a királyi hatalomgyakorlás korábbi módszereivel. Míg korábban a királyi birtokok nyomasztó túlsúlya biztosította az uralkodó hatalmát, ő az eladományozást favorizálta.

Birtokadományokat természetesen András elődei is tettek, ám az általa tett adományok jelentősen nagyobbnak bizonyultak. A király egy oklevelében úgy fogalmazott, hogy „az uralkodó számára az adományozás legjobb mértéke a mértéktelenség”, és jellemző a korra, hogy András hívei annyi birtokhoz juthattak a király kegyéből, amennyit csak a korábbi század leggazdagabbjai mondhattak a magukénak.

Az új politikának természetesen voltak nyertesei és vesztesei. A birtokeső gazdagon hullott a király feleségének, Gertrúdnak híveire is. Imre király egykori támogatói azonban nem vették jó néven a hatalmi viszonyok megváltozását. Más indokokból ugyan, de a főpapság is ellenezte András reformjait, a kiesett bevételeket ugyanis pénzben behajtható jövedelmekkel pótolta.

Rendkívüli adót és külkereskedelmi vámokat vetett ki, valamint gyakran élt az új pénzek bevezetésével és a pénzrontással. A pénzügyeit azonban zsidó és izmaelita (magyarországi muszlim) bérlőkre bízta, ami az egyház elveibe, érdekeibe ütközött. A főpapság ezért András uralkodása alatt csaknem végig a királlyal szemben foglalt állást.

A politikai feszültség odáig fajult, hogy a király ellenfelei 1209-ben komolyan fontolgatták, hogy András unokatestvéreit, a III. Béla által Bizáncba száműzött Géza herceg fiait meghívják a magyar trónra. A belpolitikai válság 1213 szeptemberében a Pilisben vadászó népszerűtlen királyné, Gertrúd meggyilkolásában csúcsosodott ki.

Gertrúd meggyilkolása hatást gyakorolt Bélára is, a herceget a merénylet idején Miska ispán mentette ki a káoszból. A későbbi király okleveleiben gyakran emlegette mély tisztelettel édesanyját, így az a tény, hogy II. András csak keveseket büntetett meg, alighanem megágyazott a későbbi feszültségeknek is. (Péter ispánt ugyan karóba húzatta, de Simon ispán vagy Bánk bán sértetlenül megúszta a merényletet).

Ráadásul nem sokkal később, 1214-ben arról értesülünk, hogy a király arra kérte III. Ince pápát, hogy átkozza ki azokat, akik meg kívánják koronázni királyként a fiát. Erre azonban a király akarata ellenére mégis sor került, így a nyolcéves Bélát még abban az évben megkoronázták.

Tekintve, hogy Béla ekkor még aligha lehetett tudatos politikai szereplő, az esemény mögött az Andrással szemben álló nagybirtokosokat kell sejtenünk. Az új király udvara egyúttal az udvartartás megkétszerezését is jelentette, így az addig hoppon maradt előkelők is kaphattak újabb címeket. András azonban ekkor még nem adott át területeket Bélának, hogy kormányozza. Alighanem ekkoriban jött arra rá, hogy az adományozási politika egy olyan súlyos következménnyel is járt, hogy a nagybirtokosok súlya és szerepe megnövekedett, és a király már nem hagyhatta egyszerűen figyelmen kívül a véleményüket.

1217-ben II. András végül úgy döntött, hogy a Szentföldre megy a régóta halogatott keresztes hadjáratra, az országot pedig János esztergomi érsekre bízta. Az előkelők erejére jellemző, hogy Jánost a király távollétében száműzték az országból, és mire András visszatért, olyan viszonyokat talált, hogy utóbb a pápának felpanaszolta, hogy még tizenöt év sem lesz elég arra, hogy mindezt helyrehozza.

következő oldal 1 / 3