2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Inkább volt mesterember, mint művész korának termékeny szerzője, Kotzebue

2021. május 3. 15:44 MTI

A 260 éve, 1761. május 3-án született August Friedrich Ferdinand von Kotzebue korának legsikeresebb színpadi szerzője volt, mára azonban csaknem elfeledték. Szerb Antal szerint „nem volt olyan műfaj, amelyet ne tudott volna lealacsonyítani”, tehetsége dacára silány darabokkal árasztotta el Európát. Élete tipikus kalandorélet, volt ügyvéd, hivatalnok, száműzött, színigazgató, kém és mindvégig ünnepelt, könnyű tollú író.

Már joghallgatóként színdarabokat írt, húszévesen ügyvédként praktizált. 1781-ben orosz hivatalnoki szolgálatot vállalt, nemsokára már az észt tartományi kormányszék elnöke lett, 1785-ben nemességet kapott. 1797-től a bécsi színház igazgatója volt, de a színészekkel támadt vitája miatt le kellett mondania. Visszatért Oroszországba, de I. Pál cár egy feljelentés alapján Szibériába száműzte.

Ott azonnal írt egy cárt dicsőítő drámát, amely nemcsak a kegyelmet eszközölte ki számára, hanem a szentpétervári német színház igazgatói posztját is. Pált 1801-ben meggyilkolták, ekkor Kotzebue ismét Németországba tette át működésének székhelyét

Folyóiratában élesen támadta a romantikus írókat és Goethét, akit megpróbált Schillerrel szembeállítani. Válaszul Goethe, aki Kotzebue-t tehetségesnek, de közhelyesnek tartotta, weimari államminiszteri posztját kihasználva ellehetetlenítette. Kotzebue ezután Berlinbe, majd Párizsba költözött, 1806-tól ismét Oroszországban élt és Napóleon-ellenes szatírákat publikált.

Tagja lett az orosz külügyi államtanácsnak, s 1817-ben I. Sándor cár személyes megbízottjaként tért vissza Németországba. Titkos jelentéseiben a német ügyekről, a liberális ifjúság mozgolódásáról tájékoztatta a cári udvart.

Megbízatása kitudódott, s a Németország ellenségének tartott írót egy radikális diák 1819. március 23-án meggyilkolta. Halála óriási vihart keltett, sokan siratták, de többen ujjongtak, Puskin költeményben ünnepelte a halálra ítélt és kivégzett merénylőt.

Kotzebue tehetséges volt, de csapnivaló darabokat írt, több mint kétszázat, amelyek két évtizeden át uralták Európa színpadait. Jól ismerte és ki is használta a színpadi hatásmechanizmusokat, de melodramatikus, szentimentális stílusa hemzsegett a közhelyektől.

Műveinek többsége a jóságot és a nemeslelkűséget ünnepli, emellett írt minőségibb, szatirikus és helyzetkomikumra épülő darabokat is. Halála után nem sokkal gúny tárgya lett pongyola stílusa, laza szerkesztésmódja miatt. Összességében inkább mesterember volt, mint művész, élete ma már izgalmasabb, mint életműve.

Hatása igen nagy volt a kibontakozó magyar színműirodalomra (Kotzebue Ágost jelesebb színdarabjai 20 kötetben jelentek meg magyarul), kimutatható Révai Miklós, Verseghy Ferenc és Kisfaludy Károly munkásságában.

Beethoven, aki lángelmének tartotta, István király és Athén romjai című, a pesti német színháznak írt egyfelvonásosaihoz nyitányt szerzett. (Érdekesség, hogy az új pesti német színház ünnepélyes megnyitására írt Béla futását a cenzúra nem engedte bemutatni.) Számos gyermeke között volt festő, tábornok, diplomata és író, az egyik orosz tengerésztisztként háromszor hajózta körül a Földet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár