1918 után a magyar közösség beilleszkedése a délszláv államba feszültségekkel és egyéni lelki vívódások sorával volt terhes. Az új államhatalom bizalmatlansággal tekintett rájuk; politikai és kulturális kezdeményezéseiket a legtöbb esetben ellehetetlenítette, iskolarendszerét felszámolta. Sokakat kiutasítottak, sok ezren kivándoroltak, olyanok is voltak, akiket kirakatperekben ítéltek el, mások pedig a párthadseregek támadásait szenvedték el.

A kisebbségi lét sokkélménye

Az 1918 novemberében kezdődő impériumváltás szinte egyik napról a másikra alapjaiban alakította át a délvidéki magyarság korábbi életét. Az új állam: a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság a kisebbségeket, így a magyarokat is közvetlenül sújtó erőszakos és megszorító intézkedései nem sok jót ígértek a jövőre nézve.

Bár a határok ekkor még nem kerültek végérvényesen meghúzásra, s a békekonferencia is elhúzódott, az 1918 őszén és 1919-ben lejátszódó folyamatok – a szerb hadsereg bevonulását követő erőszakos cselekmények, a magyar közigazgatás és oktatási rendszer felszámolása – minden reálisan gondolkodó számára egyértelművé tette, hogy az új állapot tartós lesz, s nincs esély az addigi élet- és létkörülmények folytatására.

Az 1918 novemberétől 1920 nyaráig tartó provizórium a kisebbségi sorsa nem felkészült magyarok számára a teljes kiszolgáltatottság, az ájult csend és dermedtség, s az ezzel járó sodródás bő másfél éve volt, ahol az új hatalommal való helyenkénti – már kitörésükkor bukásra ítélt – spontán lázadások és a nemzeti ellenállás egyéni példái mellett lényegében a kivárás és a kényszerű teljes passzivitás lehetett az egyedüli, a puszta túlélést biztosító stratégia.

Magyar sajtóhang

Ilyen helyzetben 1922-ig politikai szervezkedésre sem kerülhetett sor, amihez az is hozzájárult, hogy a magyarok lényegében csak ebben az évben léphettek be a királyság állampolgári jogkötelékébe. A kisebbségi politizálás mozgásterének a kialakítására és a kulturális élet felélesztésére a magyar lapok 1920-ban történt újbóli engedélyezése után nyílt lehetőség. A Fenyves Ferenc tulajdonában lévő szabadkai Bácsmegyei Napló hasábjain láttak először napvilágot a politikai szerveződéssel kapcsolatos első vezércikkek, a leendő Magyar Párt követendő stratégiájának elképzelései. Itt vázolta fel a magyar kisebbséggel kapcsolatos meglátásait Jászi Oszkár, s határolódott el végérvényesen Károlyi Mihály politikájától és a 133 naptól, ennek az újságnak a hasábjain szállt vele polémiába a kisebbségi szervezkedés kérdésben a lap főszerkesztőjévé váló egykori októbrista emigráns, Dettre János, és itt jelentek meg Gráber Lászlónak a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság kisebbségi politikáját szakavatottan elemző, bíráló írásai.
 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. nyár számában olvasható.