Hogyan változtak az udvarlási szokások az idők során?

2020. április 1. 17:53 Múlt-kor

A nyugati kultúrában, ahol sokáig kizárólag a közösség törvényei által elismert házasságból származhattak öröklésre jogosult utódok, a kiszemelt pár meghódítása az emberi lét egyik legfontosabb részévé vált. A házassági célzatú udvarlás gyakorlatára minden korban számos szabály vonatkozott, a „szerelem művészetére” vonatkozó tanácsok az ókori Róma idejéből, a középkorból és későbbről is maradtak fenn, és napjainkban is töretlen népszerűségnek örvendenek. Ahogy azonban az idők során a házassággal kapcsolatos elvek és elvárások, úgy az udvarlás rítusai is változtak.

Korábban

A felsőbb társadalmi osztályokban évszázadokon át a hatalommal bíró családok közti szövetségek megkötése és megerősítése volt, ami a címek, vagyonok vagy éppen jó kapcsolatok megszerzését jelentette.

A párválasztásra a leginkább érintett feleknek sokszor semmiféle ráhatása nem volt, azt teljességgel a szülők intézték. Az „udvarlást” ilyen esetekben gyakran rövid levelezéssel, ajándékváltással és néhány felügyelet alatti személyes találkozóval „letudták”.

A nemi szerepek igen sarkosan meg voltak állapítva: „A nőtől a szerénység az elvárt, a férfitól a bátorság” – írta egy házassági kézikönyv az 1670-es években.

A szeretet kifejezésmódjainak a középkori lovagi kultúra hatására a versek, illetve a zene számítottak, de egy jól időzített sóhaj is sokatmondó lehetett.

Az ajándékok tekintetében az aranyat sokan „a nők legyőzőjének” tartották, de a könyvek, a míves, hajba való szalagok, a hajtincsek, illetve a szívekkel díszített érmék is kedvelt ajándékok voltak.

A nagy váltás a 18. század vége felé indult meg, amikor a házasságot legalább annyira az érzelmek, mint a családi érdekek ügyeként kezdték felfogni.

A korabeli irodalom gyakran arra biztatta az ifjú párokat, hogy menjenek szembe szüleik akaratával, az udvarlóknak pedig jóval nagyobb gonddal kellett kinyilvánítaniuk érzéseiket választottjuk felé.

Napjaink olvasóközönsége körében is népszerűek a kifinomult modorú, ám a szerelemnek központi szerepet osztó románcok aranykorának művei, mint például Jane Austen regényei.

A technikai fejlődés a romantikában is új lehetőségeket hozott az újkor folyamán. A nyomtatott sajtó 17. századi elterjedése magával hozta a társkereső hirdetéseket, a 19. század fejlődő hajózásának eredményeképpen pedig egyre több „férjvadász” brit nő indult az egyedülálló férfi honfitársaikban bővelkedő India felé.

A postai infrastruktúra fejlődése ugyanebben az időben első ízben tette valóban lehetővé az udvarlás levelezésen keresztül való lebonyolítását – az üzenetek végre gyorsan és megbízhatóan a címzetthez kerültek.

A következő nagy változás a 20. század második felében következett az udvarlás területén, ahogy a szabadabb felfogású társasági és szexuális érintkezésformák egyre elfogadottabbá váltak az 1960-as és 1970-es évek során.

Ez a nemek közötti hatalmi egyenlőség felé való elindulást is jelentette a kapcsolati dinamikában, és a romantikus szerelemnek még a házasságnál is nagyobb jelentőséget tulajdonított.

Az azonnali üzenetküldés és a társkereső applikációk jelentik a legújabb állomását a párkapcsolati viszonyok fejlődésének, és úgy tűnhet, a lehetséges partnerek szinte végtelen forrását nyitják meg.

Az udvarlás egyik legnehezebb része, az első beszélgetés kezdeményezése egy ujjmozdulatra és rövid üzenetváltásra csökken, ami szintén könnyebbé teszi a kommunikációt.

Ebben a korban a nők a férfiak szemszögéből már egyre kevésbé valamiféle üldözendő, elejtendő vadak, így egyre kevesebben érzik követendőnek a régi tanácsot, miszerint „árnyékként kell a nyomukban lenni”, amíg meg nem adják magukat.

Habár sokan tekintenek egyfajta nosztalgiával a régi idők etikettjére, a régi korok feleslegessé vált rítusaitól megszabadulva mindkét nem függetlenségre és nagyobb választási szabadságra tett szert, és talán annak az esélye is nagyobb, hogy az ember valóban szerető partnerségre leljen.