Az arcfelismerő rendszerekkel kapcsolatos aggodalmakat a kriminalisztika sötét múltja indokolja

2019. augusztus 16. 09:35 Múlt-kor

Meg lehet-e mondani valakiről csupán az arca alapján, hogy bűnöző? Természetesen nem, ez azonban nem akadályozta meg e nézet széleskörű elterjedését a 19. század végén. Európában és az Egyesült Államokban a kriminalisztika hajnalán komoly viták zajlottak arról, hogy vajon a bűnözők megkülönböztethetők-e egyes arcvonásaik alapján a törvénytisztelő állampolgároktól. Annak ellenére, hogy továbbra sem támasztható alá tudományosan a „született bűnözők” létezése, e fogalom nagy szerepet játszott a kriminalisztika tudományának kialakulásában és fejlődésében.

Korábban

A kriminalisztika atyja

Az ötletet elsőként a kriminalisztika atyjaként ismert Cesare Lombroso pártolta az 1870-es években. Egy lopásért és gyújtogatásért börtönbüntetésre ítélt férfi, Giuseppe Villella holttestének vizsgálata közben nagy „felfedezést” tett: Villella koponyájának hátulján egy mélyedést talált, amely Lombroso szerint hasonlított az emberszabásúak koponyáján találhatóhoz.

„Ama koponya láttán láttam meg egyszerre (…) a bűnöző természetének problémáját – egy atavisztikus lény, amely személyében újraalkotja a primitív ember és az alsóbbrendű állatok vad ösztöneit” – írta „L'uomo delinquente” („A bűnöző ember”) című 1876-os művében, amelyet később négy kiadásban is bővített.

„Így nyernek anatómiai magyarázatot a hatalmas állkapcsok, magas arccsontok” és más arcvonások, „amelyek a bűnözőkön, vadembereken és emberszabásúakon figyelhetők meg” – folytatta.

Érvelése szerint ezek a vonások összefüggésben állnak „az orgiák imádatával, valamint az öncélú gonoszság iránti ellenállhatatlan vággyal, amely nem csupán az áldozat életének kioltását célozza, de a holttest megcsonkítását, a hús tépését, és a vér megivását is.”

Lombroso nézetei nagy változásokhoz vezettek a nyugati tudomány és hatóságok bűnözéssel kapcsolatos szemléletében. Ezt megelőzően a felvilágosodás gondolkodóinak nézetei nyomán az volt a bevett szemlélet, hogy az ember saját akaratából, tudatosan dönt a törvények megszegése mellett.

Lombroso ezzel szemben azt állította, a bűnelkövetők jó része veleszületett hajlammal bír, amelynek nagyon nehéz ellenállniuk. Az új gondolati iskola követői ezért az ilyen „született bűnözők” társadalomból való eltávolítására helyezték a hangsúlyt a bűnelkövetők életének jobb útra terelése helyett.

Habár magát a gondolatot, miszerint egyes fizikai attribútumok összefüggésben állnak a bűnözéssel, már számtalanszor megcáfolta a tudomány, hatása napjainkban is érzékelhető a természetet és a neveltetést szembeállító pszichológiai vitákban.

Elég arra gondolnunk, mekkora meglepetést okozott az amerikai közvéleményben a sorozatgyilkos Ted Bundy esete azzal, hogy az emberek szerint „nem úgy nézett ki”, mint egy sorozatgyilkos.

Lombroso két, mára áltudománynak bizonyult tant ötvözött: a frenológiát és a fiziognómiát, amelyek az emberi koponya mérete és formája, illetve az arcberendezés alapján próbálták magyarázni az illető viselkedését.

E két áltudomány már korábban széleskörű „felhasználást” nyert a különféle rasszista elméletek igazolásában, Lombroso pedig a „kriminálantropológia” tanait igyekezett alátámasztani velük.

Elődeihez hasonlóan Lombrosónál sem maradtak el a rasszista sztereotípiák. „A jellegzetesen mongol ferde szemhéjak”, illetve „az arc alsó fele és az állkapocs négerekre jellemző kiállása (prognatizmus)” csupán néhány példa azokra a vonásokra, amelyeket a bűnözői hajlam jeleinek vélt.

Lombroso még arról is tett megállapításokat, mely jellegzetességek milyen típusú bűnelkövetéshez társíthatók.

„Általában a tolvajok kifejező arcukról és kézügyességükről ismerszenek meg, kicsiny szemükről, amelyek gyakran ferde formájúak, vastag és egymáshoz közel elhelyezkedő szemöldökükről, torz vagy összenyomott orrukról, vékony szakállukról és hajukról, és lejtős homlokukról” – írta könyvében. „Ahogy az erőszakolók, gyakran elálló fülekkel rendelkeznek. Az erőszakolóknak azonban szinte mindig csillogó a szemük, vonásaik finomak, ajkaik és szemhéjaik pedig teltek. Legtöbbjük törékeny alkatú, némelyikük púpos.”

„A bűnöző ember” kiadása előtt Lombroso pszichiátriát, idegpatológiát és antropológiát tanított a paviai egyetemen, és a pesarói elmegyógyintézet igazgatója volt 1871 és 1873 között. A könyv megjelenését követően a torinói egyetem törvényszéki orvosprofesszora lett, és rendfenntartói körökben nagy tekintélyű szakértőként ismerték el.

következő oldal 1 / 2