Amikor 1854. április 24-én este hét órakor a 17 éves Wittelsbach Erzsébet Amália bajor hercegnő Bécsben, az Ágoston-rendiek templomában az oltár elé lépett, hogy házastársi esküt tegyen a nála hét évvel idősebb I. Ferenc József császárnak, még nem tudta, hogy az élethosszig tartó elköteleződése Európa egyik legnagyobb birodalmának uralkodója mellett személyes tragédiaként megélt boldogtalanságához fog vezetni. S bár a bajor „rózsa” első unokatestvérével, Ferenc Józseffel való frigyre lépése – mellyel Ausztria császárnéjává, később Magyarország és Csehország királynéjává vált –uralkodói körökben ritkának számító szerelmi alapon köttetett, kiegyensúlyozott boldogságot hosszú távon végül egyik félnek sem hozott.

Százegy díszlövés. Így tudatják az alattvalókkal, mikor a Habsburg-házba trónörökös születik. 1855. március 5-én éjjel azonban csupán huszonegy díszlövés dördült el, merthogy a nép és az uralkodói család várakozása ellenére Erzsébetnek „csak” leánygyermeke született, aki a keresztségben – apai nagyanyja után –  a Zsófia Friderika nevet kapta. Az újdonsült anya boldogan írta szüleinek Possenhofenbe: „A kicsikém nagyon kedves, sok örömet okoz a császárnak és nekem. Eleinte kissé szokatlannak tartottam, hogy saját gyermekem van; ez egészen újfajta boldogság, egész nap velem van, kivéve, mikor sétálni viszik, amire a szép idő miatt gyakran adódik lehetőség…” A szeretetteljes családi idill azonban nem tartott sokáig: a fiatal és tapasztalatlan anyának, Sisinek, akit eredetileg nem is szántak uralkodói hitvesnek, és így viszonylagos szabadságban nőhetett fel Münchenben, egészen más elképzelései voltak a gyermeknevelésről, mint a bécsi udvarban meghatározó befolyással bíró anyósának (egyben nagynénjének), Zsófia Friderikának.

Nyomasztó feladat

A konzervatív nézeteket valló Zsófia mielőbb egy alkalmas trónörökössel akarta volna megszilárdítani Ausztria politikai dominanciáját a birodalomban, ezzel biztosítva be fia vonalára az ági örökösödést. Bár nem deklarálta, de Zsófia csalódottan vette tudomásul a leányunokája világrajövetelét, talán ez is befolyásolta korán megmutatkozó kérlelhetetlenségét. Erzsébet tapasztalatlanságára hivatkozva rövid időn belül az elsőszülött nevelését kizárólagos hatalma alá vonta. Az ifjú császárné pedig távol lévő anyjának írt leveleiben panaszolja el, hogy mennyi bánatot okoz neki a „kezdetben oly charmant” anyósa, aki azt is megszabja neki, napjában hányszor és milyen körülmények között láthatja gyermekét. Sisi önálló döntések meghozatalára irányuló törekvéseit férje sem támogatta. Valós anyai teendői nem maradtak, anyasága csupán reprezentatív és felszínes kötelességekre korlátozódott: a nép kíváncsiságának kielégítésére a bécsi kertekben mutogathatta az ő lakosztályától távol, a kastély másik szárnyában nevelt kislányát. Az állandósult konfliktusokban a magára maradt császárné átmenetileg feladta a harcot, tehetetlenül vetette alá magát anyósa akaratának. A helyzet akkor sem változott meg, amikor újra várandós lett. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. tavasz számában olvasható.