Feltérképezik a római alagutak titkos labirintusát

2013. december 4. 10:27

Mélyen Róma városának épületei és utcái alatt az alagutak útvesztői mellett ősi kőfejtők is találhatók, amelyek története az Örök város kezdetéig nyúlnak vissza. A geológusok lemerészkedtek a több ezer éves labirintusba, hogy feltérképezzék az alagutakat, amelyek sok esetben veszélyt jelentenek a mai épületek épségére is.

Korábban

2011-ben összesen 44 esetet regisztráltak, amikor az ókori alagutak miatt omlott be egy épület, ez a szám 2012-ben 77-re emelkedett, míg idén már 83-nál tartanak. Hogy megelőzzék a lakóházak összedőlését, a virginiai George Mason Egyetem geológusa, Giuseppina Kysar Mattietti, valamint a római Barlangkutató Központ (Sotterranei di Roma) munkatársai lementek a föld alá, hogy feltérképezzék az alagútrendszer veszélyes pontjait.

"A terület leképezése azért is nagyon fontos, mert az elmúlt évszázadok során a római polgárok saját kezűleg, minden szakértői közreműködés nélkül foltozgatták a beszakadt alagutak tetejét" - mondta Kysar Mattietti. "A modern városlakók legtöbbször fognak egy erősebb műanyag zsákot, megtöltik cementtel és belehelyezik a résekbe, ez távolról sem biztonságos" - tette hozzá.

Róma városa szerencsés helyen épült, ugyanis a vulkáni kőzeteket, illetve a tufát könnyű faragni és igen erősnek is bizonyulnak, így az ókori építészeknek és kőfaragóknak viszonylag könnyű dolguk volt. A habarcs alapanyagáért sem kellett messzire menniük, ugyanis vulkáni hamuból készült.

"A rómaiaknak volt némi sütnivalójuk, s úgy ismerték a terepet, mint a tenyerüket. Tudták, milyen széles lehet egy alagút, hogy még biztonságos legyen, s a felette lévő földkéregben se keletkezzen repedés" - mondta Mattietti. Azonban két tényező az alagutak hosszú távú stabilitása ellen dolgozott. Az első az anyatermészet: mivel a sziklákat levegő érte, ki voltak téve az időjárás sokszor romboló hatásának. A másik probléma pedig maga az ember volt. A későbbi korok polgárai - úgy néz ki - elfelejtették őseik tapasztalatait, s az építkezéshez szükséges kövek egy részét ugyanúgy a város alóli kőfejtőkből szerezték be, így az alagutak szélessége tovább nőtt.

Az alagútrendszer nyílt titok volt Rómában. Az évek elmúltával a kőfejtés abbamaradt, s az alagutakat katakombákként kezdték el használni, a folyamatos emberi jelenlét pedig magával hozta a gombafajok elterjedését. Később nem hivatalos szennyvízcsatorna-rendszer lett az ősi labirintusból, a második világháború idején pedig óvóhelyekként funkcionált.

Később a lakók kevésbé voltak tudatában az alattuk húzódó geológiai veszélynek, s vajmi keveset tudtak a kőfejtők és alagutak hatalmas kiterjedéséről. "Amit nem használunk, hajlamosak vagyunk elfelejteni" - magyarázta Mattietti. A geológusok most háromdimenziós lézerszkennerrel igyekeznek megkeresni az alagutak rejtett gyengeségeit, miközben feltérképezik a föld alatti világot.

"Lehetnek bármilyen kis repedések, nyílások, leválások, azokat mind lejegyezzük és feltüntetjük a térképen. Néhány helyen csupán a mennyezet vakolata jött le, míg máshol akkora darabok szakadtak le a felső részről, hogy annak elkeskenyedése miatt hallani a járókelők hangját" - mesélte a kutató. A kritikus pontokon az önkormányzat a tervek szerint majd lezárja a terepet, amíg a munkások szakszerűen "befoltozzák" az egyre vékonyodó mennyezetet. A legnagyobb bányászati tevékenység a város délkeleti pontján volt, így legkritikusabb pontok is itt találhatóak.