2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem érdekli a diákokat a prágai tavasz

2013. augusztus 21. 16:33 MTI

1968. augusztus 21-én hajnalban a Szovjetunió és három szövetségese katonai erővel vetett véget a prágai tavasz néven ismertté vált csehszlovákiai kísérletnek, amely egy emberarcú szocializmus létrehozását célozta. Negyvenöt évvel az invázió után Csehszlovákia mindkét utódállamában agyonhallgatják az akkori eseményeket.

"A mai diákok számára az 1968-as esztendő ugyanolyan távol van, mint a középkor vagy a harmincéves háború" - állítja Viliam Kratochvíl, a pozsonyi egyetem tanára. A szlovák történész, aki egyben az állami pedagógiai intézet (SPU) igazgatója, évek óta vív szélmalomharcot azért, hogy elősegítse az újabb kori történelemmel való tudatos foglalkozást és az ezt szolgáló tankönyvek és segédanyagok kiadását.

Csehszlovákia Kommunista Pártjának (CSKP) Központi Bizottsága 1968 januári ülésén lemondott az első titkár tisztségéről a sokat bírált Antonín Novotny, a testület Alexander Dubceket választotta utódává. A sokak számára váratlanul az ország első számú politikai vezetőjévé avanzsált, karizmatikus szlovák politikus szívós munkával - és a KB-tagok többségének támogatásával - megpróbálta megvalósítani a kommunizmusnak a szovjet mintától eltérő változatát, egy emberibb társadalmat. A hidegháború korában Moszkva ezt nem volt hajlandó lenyelni, és több meddő kísérlet után, amelyekkel irányvonalának megváltoztatására próbálta nyomással és fenyegetésekkel rábírni a prágai vezetést, augusztus 21-én a nyers katonai erőhöz folyamodott.

Az invázióban bolgár, lengyel és magyar katonák is részt vettek. Walter Ulbricht keletnémet kommunista vezető, a prágai tavasz legélesebb bírálója csak azért nem küldte cseh földre a Nemzeti Néphadsereg (NVA) határon összevont alakulatait, mert rájött, hogy 23 évvel a második világháború után alig begyógyult sebeket tépne föl, ha ismét német egyenruhások masíroznának be Csehszlovákiába.

Egykori szemtanúk magánjellegű eszmecserék során, valamint - egyre ritkábban - lapoknak, rádió- és tv-adóknak nyilatkozva idézik föl traumatikus élményüket, amikor augusztus 21-re virradó éjjel harckocsik lánctalpainak csörömpölése verte fel őket álmukból. Ám a csehországi és szlovákiai iskolák számára még ma sem téma a 45 évvel ezelőtti katonai bevonulás - panaszolja Kratochvíl.

Csehországban az évfordulót idén háttérbe szorítja a hetek óta tartó kormányválság. Szlovákiában szintúgy csak futólag emlékeztek meg 1968-ról, jóllehet a nyári uborkaszezon közepén bőven lett volna hely a sajtóban az események és tanulságok feldolgozására. Robert Fico kormányfő mindazonáltal kedden megtekintette Ladislav Bielík fotográfusnak a 45 évvel ezelőtti augusztusban készült felvételeit bemutató kiállítást.

"Az iskolai történelemoktatás során viszont szinte egyáltalán nem kerül szóba a prágai tavasz és annak leverése - mondja Kratochvíl. - Ennek oka nemcsak a megfelelő tankönyvek hiánya, hanem elsősorban a tanárok és az iskolai bürokraták hiányzó akarata is. Sokkal egyszerűbb a történelemórákon régebbi korok vitatható eseményeit tárgyalni, semmint politikai szempontból kényes témákat."

Az SPU igazgatója szerint a jelenség gyökere abban keresendő, hogy az iskolák adminisztratív vezetőségében még ma is azok az - 1968-ban fiatal - emberek a hangadók, akik a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása után beletörődtek az úgynevezett "normalizálás" realitásaiba. Ez volt a hivatalos elnevezése az 1968-tól csaknem 1989-ig, a bársonyos forradalomig tartó és a Dubceket moszkvai ukázra felváltó Gustáv Husák pártfőtitkár nevével fémjelzett korszaknak.

A politikai tevékenységből kizárva a lakosság nagy része a 70-es és 80-as években a magánszférába vonult vissza. Különösen a tanárokra és a közalkalmazottakra nehezedett hatalmas nyomás: ha nem igazodtak a "normalizálás" követelményeihez, elbocsátás és üldözés várt rájuk. "Mit tehettek volna szegények?" - tárja szét a karját Kratochvíl.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár