2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Árpád-kori templomot és temetőt tárnak fel Tázláron

2012. október 16. 10:00

Árpád-kori templom és temető feltárása folyik a Bács-Kiskun megyei Tázláron, ahol az erődített templom körül mintegy 180 sírt fedeztek fel - közölte Gallina Zsolt ásatásvezető régész. Az itt élő lakosságot a tatárjárás pusztíthatta el.

A szakember elmondta, hogy a nem megszokott tájolású középkori templomot és sírmezőt három koncentrikus árok övezi, amelyek mentén a sírokat feltárták.

A 11. és a 13. század közötti időkből feltárt sírok melletti temetőárkokból számos érdekes és nem mindennapi lelet került elő: fejszét, ásót, sarlót, ép malomkövet, abroncsos favödröt, ép edényeket, a templomból származó faragott kő- és téglatöredéket leltek. Az árok alsó részén egy leégett épület árokba dőlt deszkafalait is megtalálták.

Gallina Zsolt az ásatás különlegességének nevezte azt, hogy a középső árokban egy olyan csontvázra találtak, amely a közösségből kivetett és rendellenesen, hasra fektetve, hátra kötözött kézzel eltemetett férfié volt, akit a többi sírban eltemetettekkel ellentétes irányban tájolva találtak meg.

A régész szerint a halott fejéhez elhelyezett három sarló feltételezhetően a visszajáró halottól való félelemből fakadt. A férfi eltemetésének módjából, valamint abból, hogy nem sírgödörbe, hanem az árokba temették, arra lehet következtetni, hogy a közösség ellen bűnt elkövető személy csontváza került elő.

A régészek a feltárt leletanyag és a pusztulás nyomai alapján azt feltételezik, hogy az itt élő lakosságot a tatárjárás pusztíthatta el. Az ásatás vezetője hozzátette: a rendellenesen eltemetett férfit feltehetően saját közössége büntette meg, mert a mongolok nem kötözték össze áldozataikat, hanem azonnal megölték őket.

A templom nyomaira az utolsó pillanatban bukkantak, egy újabb mélyszántás örökre eltüntette volna azt, pedig 9 méteres szélessége nem egy egyszerű falusi templomra vall. A régészek számítása szerint összesen legalább 1000 sír helyezkedhet el a területen.

Gallina Zsolt szerint fontos lenne a templom teljes feltárása, mert a későbbiekben a környék múltjának legnevezetesebb ősi emléke lehetne. Az ásatásokat a Nemzeti Kulturális Alap, Tázlár önkormányzata és a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet is támogatja.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár