A leghírhedtebb szerb haláltábor

2012. április 6. 16:20

Alig fél évig állt fenn, de így is a leghírhedtebb szerb koncentrációs tábor kétes címét tudhatja magáénak Omarska. Amerikai tisztviselők négy- és ötezer közé teszik a táborban legyilkolt bosnyák és horvát férfiak számát. A 20 évvel ezelőtt kitört boszniai háború egyik jelképé vált haláltábort külföldi újságírók "szabadították" fel.

Korábban

"Arcuk frissen borotvált, ruhájuk lötyög csontsovány testükön. Néhányuk alig tud járni. A konyhán kötelességtudóan és alázatosan állnak sorba, hogy átvegyék kis, babból álló fejadagjukat".

A világot sokkolták Ed Vulliamy, a The Guardian újságírójának sorai, amelyek a Bosznia-Hercegovina északi részén található bányaváros, a Prijedor melletti Omarskából tudósítottak. A brit zsurnaliszta elsőként kereshette fel a nyugati hírlapírók közül az akkor alig fél éve működő, szerb katonák által fenntartott koncentrációs tábort, amelyet a további riporterek ideérkezése után szinte azonnal felszámoltak.

Az omarskai haláltábor 1992. május 25. és augusztus 21. között állt fenn. A szerb katonaság és rendőrség törvénytelen eszközökkel – az óvatos becslések szerint – mintegy hatezer bosnyák és boszniai horvát férfit és nőt tartott fogva, akiket Prijedor területén fogtak el. A boszniai szerb hatóságok nyomozóközpontnak nevezték a tábort, a foglyokat pedig azzal vádolták, hogy félkatonai szervezetek tagjai, igaz hivatalos vádemelésre egyszer sem került sor. 1992 végére a háború Prijedor bosnyák és horvát lakosságának meggyilkolásával vagy elüldözésével ért véget: a 25 ezer fős lakosságból hétezer embert tartottak eltűntként nyilván. A túlélők szerint 30 és 150 közé tehető azoknak a száma, akiket minden este egyenként kiválasztottak, majd kivégeztek.

Prijedor megszállása 1992. április 29-30-án történt. A Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök kivizsgálására egy évvel később felállított hágai Nemzetközi Törvényszék szerint klasszikus puccs történt, amely tervezetten zajlott, s az volt a célja, hogy a területen tisztán szerb régiót hozzanak létre. Ezeket a terveket – amely a politikai vezetés, a hadsereg és a rendőrség munkájának összehangolásával valósult meg – a szerbek sohasem tagadták; az akció szervezője Milomir Sztakics, a régió életében később fontos szerepet betöltő boszniai szerb politikus volt.

Az 1992 májusában indult bombázások és gyalogos támadások következtében a bosnyákok nagy része kénytelen volt elhagyni otthonát. A foglyokat a szerbek erőltetett menetekben indították az általuk felállított fogolytáborok felé, köztük nagy számban voltak bosnyák és horvát politikusok, értelmiségiek is. A foglyok főleg a férfilakosságból kerültek ki, de a táborban volt 37 nő is, ők szolgálták fel az ételt és tisztították a falakat azokban a helyiségekben, ahol a törvénytelen kínzások és kivégzések zajlottak. A nőket rendre megerőszakolták, közülük eddig öt személy testét sikerült exhumálni.

A tábor 20 kilométerre helyezkedett el az északnyugat-boszniai Prijedor városától. Az első foglyokat valamikor május végén, 26-30. között szállították ide. A táborok teljesen megteltek, de a nőket az adminisztrációs központban helyezték el. A Prijedorból származó szerb dokumentumok szerint összesen 3334 személyt tartottak fogva május 27. és augusztus 16. között, közülük 3197 volt a bosnyák és 125 horvát származású.

A vallatások és a gyilkosságok az adminisztrációs központban történtek, a fehér háznak nevezett hangárban zajlottak a kínzások, s a két épület között helyezkedett el egy L-alakú udvar, ahol szintén kínoztak és gyilkoltak embereket; az úgynevezett vörös házban szintén tarottak kivégzéseket. A fehér ház mindössze 20 négyzetméteres termeiben nem egyszer 45 fő zsúfolódott össze. Az első napokban némi vizet és kenyeret kaptak a foglyok, de a körülmények így is elviselhetetlenek voltak. A Mujo szobájának nevezett, 12 méterszer 15 méteres teremben egyszerre 500 férfit tartottak fogva, főleg bosnyákokat.

A foglyok naponta csak egyszer kaptak ételt, amelynek elfogyasztására valamint a tányér visszavitelére összesen három percük maradt. Ezt a kalasnyikovokkal felfegyverzett szerb katonák ellenőrizték, s kegyetlenül megtorolták, amennyiben valaki nem tartotta be a szabályokat. Vécét a bosnyákok és horvátok nem használhattak, így a táborban borzalmas higiéniai állapot uralkodtak. A foglyok gyakran az egyik közeli, szennyezett vizű folyóból voltak kénytelenek inni, ami vérhasjárvány kitörésével fenyegetett.

A tábort a külföldi újságírók látogatása után szinte azonnal, augusztus elején zárták be. A hír sokkolta a világot és hatalmas felháborodást váltott ki a nemzetközi közösségben. Augusztus 6-án vagy 7-én a foglyokat csoportokra bontották, majd buszokkal különböző helyekre szállították. Az etnikai tisztogatásoknak köszönhetően Prijedor nem szerb lakossága 50 ezerről három év alatt háromezerre zsugorodott, de ez a száma azóta még tovább csökkent. A pontos áldozatok száma nem ismert, az amerikai külügyminisztérium tisztviselői négy-és ötezer közé teszik a táborban kivégzett vagy betegségben elhunyt bosnyákok és horvátok számát.

A sebek nem gyógyultak be. 2004-ben közel ötszáz halottat exhumáltak egy omarskai tömegsírból. A hágai törvényszék elsőként a parancsnokot, Zseljko Mejakicsot vádolta meg népirtással, majd több társa is súlyos börtönbüntetést kapott.