"Feltámasztják" a gyapjas mamutot

2011. január 17. 15:06 MTI

Öt éven belül tervezik "feltámasztani" a gyapjas mamutot japán genetikusok. A kutatócsoport Iritani Akirával, a Kiotói Egyetem professor emeritusával az élen oroszországi kutatólaboratóriumban őrzött mamuttetemből nyerik ki a klónozáshoz szükséges szöveteket.

Korábban

Az eddig előkerült mamutleletek 80 százaléka Szibériából, az örök fagy birodalmából származik. A legjobb állapotban lévő jégkorszaki emlősöknek mind a mai napig megőrződtek a belső szervei és a szőrzete. A tervek szerint a mamutsejtek magjával helyettesítik az elefánt petesejtjeinek a magját, ily módon az embrió a mamut génállományát hordozza majd. A petesejtet a továbbiakban az elefánt méhébe ültetik be. A japán tudósok reményei szerint a tudományos programot 5-6 éven belül siker koronázza.

A tudóscsoport, amelybe meghívtak egy orosz mamutkutatót és két amerikai elefántszakértőt is, kidolgozott egy olyan eljárást, amellyel a fagyott sejtekből kinyerhető a DNS. A kutatók korábban már feladtak egy hasonló tervet, mivel a mamut bőrének és izomzatának sejtjeit károsították a jégkristályok, és hasznavehetetlennek bizonyultak. Egy másik japán kutatónak, Vakajama Teruhikónak, a Riken Biológiai Kutatóközpont tudósának azonban két éve sikerült egeret klónozni egy 16 évvel korábban lefagyasztott rágcsálóból nyert szövetek segítségével.

E módszer alapján Iritani Akira csapata olyan módszert állított össze, amellyel károsodás nélkül távolíthatják el a mamut petesejtjeinek magját. "Ha a kísérlet sikerül, mielőtt beültetnénk a petesejteket az elefánt méhébe, el kell döntenünk, hogyan neveljük fel a mamutborjút, és bemutatjuk-e azt az érdeklődőknek" - emelte ki Akira. Mint hozzátette, a klónozott borjú megszületése után széles körű vizsgálatokat végeznek majd, hogy kiderítsék, miért is haltak ki a gyapjas mamutok.

A gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) az elefántfélék családjának egy kihalt faja, amely a pleisztocénben, mintegy 135 ezer évvel ezelőtt jelent meg, és az utolsó jégkorszak végéig élt Eurázsiában és Észak-Amerikában. Marmagasságuk elérte a 4,2 métert, tömegük 6-8 tonna között mozgott. Testüket barna, bozontos szőrzet védte a hideg ellen, amely két rétegű volt: a körülbelül 50 centiméter hosszú durva fedőszőrzet alatt egy finomabb hőszigetelő szőrréteg is borította testüket.