2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fedezze fel a gőz erejét!

2010. augusztus 27. 09:38

A különleges működő gőzgépek mellett az ipari forradalom jelentőségét is megismerhetjük a Gőzerő című kiállításon, a szolnoki Damjanich János Múzeumban.

A gőzerő jelentősége szinte a kerék feltalálásával vetekedik. Vele jutott először a világ hordozható nagy erejű energiaforráshoz, s általa változott meg az emberek tér és idő fogalma a 19. században. A termelés és a fogyasztás helye a minden addiginál gyorsabb szállítási lehetőséggel és a gyárak tömegtermelésével elvált egymástól. Új fogyasztási kultúra alakult ki, átalakult a városok és a vidék képe, megjelentek az acélvázas nagy üvegpaloták, a mai plázák előképei, vasúti sínek csíkjai fonták be a tájat.

Gőzerővel indult meg a faluból városba áramlás, földművelők tömegei váltak gyári munkásokká és ismerték meg a gőz erejét, állították elő az új világ életéhez szükséges vas-és acélelemeket, vonatkerekeket, mozdonyalkatrészeket. A polgári otthonokban megjelent az első gőzvasaló, majd a század végétől a napjainkban is uralkodó gőzturbina termelte villanyáram.

A gőz energiájának felhasználása ma is sokrétű, az eltelt bő évszázad sem tudta kiiktatni életünkből. A háztartási gőztisztító-gépektől az atomerőművekig mindenütt jelen van. A paksi atomerőmű négy blokkjában dolgozó gőzturbinák termelik a magyarországi villamosenergia-szükséglet több mint egyharmadát, de manapság már léteznek gőzerővel működő autómosók is, ahol alig több mint fél euróért egy gömbakváriumnyi víz termelte gőzzel tisztává varázsolható a féltett jármű. A minden időben intenzíven változó haditechnika sem tudott a mai napig lemondani róla, éppúgy gőz hajtja az atom-tengeralattjárók turbináit, mint a legmodernebb repülőgép-anyahajók katapultjait.

Ennek a régi-új erőnek állít most emléket az a Gőzerő című kiállítás-sorozat, amely a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum vállalkozásaként működő gőzgépekkel, látványos modellekkel szeptember 1-től november 14-ig látható a szolnoki Damjanich János Múzeumban hétfő kivételével minden nap 9-17 óra között.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár