Nem volt robusztus I. (Nagy) Károly

2010. augusztus 10. 08:41 MTI

I. (Nagy) Károly (Carolus Magnus) frank császár (747-814) frank császár magas volt, de nem elhízott - állítja egy nemzetközi kutatócsoport, amely tanulmányát az Economics and Human Biology című folyóiratban publikálta.

Korábban

Egy svájci, egy német és egy ausztrál kutató tanulmányozhatta az uralkodó bal sípcsontját (Charlemagne was very tall, but not robust). Az aacheni katedrálisban őrzött relikviát röntgensugarakkal vizsgálták, alávetették komputeres tomográfiának (CT), s megállapították, hogy a sípcsont hossza valamivel több, mint 43 centiméter. Ebből különböző számításokkal arra a megállapításra jutottak, hogy Nagy Károly testmagassága 179 és 192 centiméter között lehetett. Korábbi kutatások fényt derítettek arra, hogy uralkodása idején a népesség átlagos testmagassága 169 centiméter volt.

A kutatók azt is megállapították, hogy a csont nem volt "robusztus", ennek alapján kiszámították, hogy Nagy Károly testsúlya nem haladhatta meg a 78 kilogrammot. Így megjelenését tekintve igen figyelemre méltó férfi lehetett a maga korában, ami szintén hozzájárulhatott politikai sikereihez, hiszen a magas termet még napjainkban is előnyt jelent.

Az uralkodóról csupán egyetlen kortárs leírás ismeretes, ez udvari emberétől és barátjától, a 770 és 840 között élt Einhardtól származik, aki Vita Caroli Magni című munkájában Nagy Károly életét és "munkásságát" örökítette meg az utókor számára.

Eszerint "Károly magas és erős volt, nagytermetű, de nem aránytalanul magas - a magassága jól ismert, hétszerese volt a lábfeje hosszának - a fejteteje gömbölyű volt, a szemei nagyok és elevenek, orra kissé hosszabb az átlagosnál, haja szőke és arca mosolygós és kedves. Ekképpen megjelenése mindig felséges és méltóságteljes volt, akár állt vagy ült, annak ellenére, hogy nyaka vastag volt és némileg rövid, és a hasa kissé kiálló; de a teste többi részének szimmetriája elkendőzte ezeket a hibákat. Járása határozott volt, egész külleme férfias, hangja tiszta, de nem oly erős, mint amit megjelenése alapján gondolnánk. Egészsége kiváló volt, kivéve a halálát megelőző négy évben, amikor gyakori lázrohamoktól szenvedett, végül egyik lábával már kissé bicegett is. Még ezekben az években is inkább saját hajlamait követte, mint az orvosok tanácsait, akik utálatosak voltak szemében, mert azt akarták, hogy ne egyen sültet, amit annyira megszokott, hanem egyen helyette főtt húst. Népének szokása szerint rendszeresen gyakorolta a lovaglást és a vadászatot, oly képességgel, amiben aligha van oly népe a földnek, amely képes vetélkedni a frankokkal. Szerette a meleg források gőzét és rendszeresen gyakorolta az úszást, amiben olyan járatos volt, hogy senki sem múlhatta felül benne".

Einhard, aki ír Nagy Károly hódításairól és építkezéseiről, külkapcsolatairól és az idegenekkel való bánásmódjáról, reformjairól és a magánéletéről, nem feledkezik meg az uralkodó ruházatáról és szokásairól sem. "Népe ruházatát viselte, mondhatjuk frank viseletet. Testére vászoninget és vászonnadrágot húzott, ezekre selyemmel szegett tunica-t, szalagokkal rögzítette harisnyáját lábszárára és cipőjét lábfejére, vállát és mellkasát télen vidrabőr vagy nyestprém zárt bundával védte. Ezekre kék köpönyeget terített, és mindig kardot kötött derekára, rendszerint arany vagy ezüst markolattal és övvel, időnként egy felékszerezett kardot hordott, de csak nagy ünnepeken vagy külföldi követek fogadásakor. (…) Mértékletes volt az evésben és különösen az ivásban (…) Étkezései rendszerint négy fogásból álltak, nem számítva a sültet, amit vadászai nyárson sütöttek. Ezt jobban szerette, mint bármi más ételt. Az asztalnál felolvasást vagy zenét hallgatott."

I.Károly nagy mértékben kiterjesztette államát, egyesítve Nyugat- és Közép-Európa nagy részét, létrehozva ezzel a Frank Birodalmat. Lombardia királyává koronáztatta magát, majd 800. december 25-én III. Leó pápa a karácsonyi misén Rómában a fejére helyezte a császári koronát, ezzel "római császárrá" (Imperator Augustus) koronázva. Uralkodása úgy ismert mint a Karoling reneszánsz, a művészetek, a kultúra és a vallás feléledésének időszaka.