Elfeledett piramisokat láthatunk a fekete fáraók birodalmában

A Kusita Királyság fénykora

Régen Ta-Szetinek, Íjak Földjének hívták a Nílus első kataraktájánál fekvő területet az itt élők pédátlan nyilazási tudása miatt. Ezek a kitűnő íjászok voltak a kusiták. Az egyiptomiak már az I. dinasztia idején küldtek ide expedíciókat, hogy rabszolgákat szerezzenek, és új réz- ill. aranybányákat tárjanak fel. Egyiptom befolyása egyre nőtt, és Középbirodalom idejére már erődítmények sora ellenőrizte a Nílus második kataraktáját. Az Újbirodalom idején III. Thotmesz már egészen az ötödik kataraktáig kiterjesztette hatalmát, ám annak hanyatlásával azonban megkezdődött Kús felemelkedése.

A történészek egyetértenek abban, hogy i.e. 780 körül Alara király egyesítette Felső-Núbiát, és tette az észak-szudáni Napatát (Dzsebel Barkal és Karima közelében) az ország fővárosává. Munkáját utóda, Kashata király folytatta, aki Alsó-Núbiát is a koronához csatolta, magát pedig fáraónak kiáltotta ki. Később a kusita Piye fáraó elfoglalta Thébát, és ő lett az egyiptomi XXV. dinasztia első uralkodója. Ezzel kezdődött a fekete fáraók mintegy 100 évig tartó uralma. A dinasztiához tartozó öt fáraó közül Taharka volt a leghíresebb. Nevéhez számos egyiptomi és szudáni építészeti emlék fűződik, köztük a Karnaki templom helyreállítása és továbbépítése.

A virágzó Kusita Királyság egészen Líbiáig és Palesztináig kiterjesztette határait, de az asszírok fokozatosan kiszorították őket Egyiptomból. Az ezt követő időszakot, egészen az i.e. 3. századig rejtély övezi. Ekkor Arkamani király a fővárost Napatából a délebbre fekvő Meroéba (Kartúm és Atbara között félúton) költöztette. A központ áthelyezése azt jelentette, hogy a kusiták eltávolodnak Egyiptom kulturális befolyásától, és önálló civilzációt hoznak létre. Az egyiptomi istenek helyett a helyi istenségek tisztelete került előtérbe. Apedemak vette át Ámon helyét, a hieroglifákat pedig felváltotta a meriotikus írás. Arról azonban még vita folyik, hogy a Meroéba költöztetett hatalmi központ a Meroitikus Királyság születését fémjelzi, vagy csak a Kusita Királyság meroitikus korszakát vezeti be.

A hat évszázadig virágzó királyság hanyatlása az i.sz. 3. században kezdődött, amikor az Egyiptomot uraló rómaiak is meggyengültek, és a két ország között visszaesett a kereskedelmi forgalom, ami igen érzékenyen érintette a kusita gazdaságot. Ezzel egyidőben az etiópiai Akszúmi Királyság viszont megerősödött, és 350-ben Ezna, akszúmi király elfoglalta Meroét, ami megpecsételte a Kusita Királyság sorsát.

Szudánban számos kusita és meroitikus korból származó régészeti lelőhely található. Kartúm és Atbara között fekszik Musawwarat Es Sufra. Az arab Musawwarat szó ábrázolást jelent. Az Es Sufra kifejezés magyarázatára két elmélet is van. Az első szerint a szó jelentése sárga, ami a megmaradt romok sárgás színére utal. A másik szerint pedig "Morajló asztalt" jelent, amely a közelben emelkedő hegy alakjáról kaphatta a nevét. A névtől függetlenül Musawwarat Es Sufra a meroitikus korszak legnagyobb templomegyüttese. Két nagy részből áll: a nagy városrészből és az oroszlántemplomból.

A nagy városrész egy alacsony falakat, oszlopsort, két medencét és két rámpát tartalmazó épületegyüttes, amelynek rendeltetése még nem tisztázott. Egyesek szerint elefántidomító hely volt. Erre utalnak a rámpák, amelyeken fel- és levezethették az állatokat, illetve a közelben található elefántszobrok. Másrészt viszont az Oroszlántemplom zarándokhely lehetett, és a nagy épületegyüttest a zarándokok elhelyezésére használhatták. Ezt a feltevést erősítik az Apedemak istent ábrázoló rajzok és domborművek. Az oroszlánfejű, embertestű Apedemak a Kusita Királyság legnagyobb tiszteletnek örvendő istene volt. Az i.e. 230 körül Arnekhamani király által építtetett Oroszlántemplomot az 1960-as években a berlini Humboldt Egyetem munkatársai állították helyre.

1. A Kusita Királyság fénykora
2. Oroszlános templomtól Meroé piramisáig