2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Ruhollah Khomeini ajatollah

2004. szeptember 13. 12:06

A perzsa időszámítás 1279. évében egy közép-iráni városkában, Khomeinben született. Apja mullahként a sah és a földbirtokosok ellen lázított, és Ruhollah kilenchónapos korában ellenségei agyonverték. Az ifjút bátyja, a későbbi híres iszlám tudós, Morteza nevelte, majd 19 éves korától Arakban és a síita `Rómában`, Komban (Qum) folytatott teológiai, jogi, filozófiai tanulmányokat. Tanulmányai befejeztével hamarosan az iszlám törvények és jog elismert tudósa lett, tanított, könyveket írt. 1930 körül vette fel előnévként szülővárosa nevét. `A titkok leleplezése` című első műve közvetlen támadást jelentett a sah diktatórikus uralma, a külföld előtti behódolás, az iszlám kultúra módszeres lerombolása ellen.
Az 1950-es években már mint főpap, ajatollah (Allah megbízottja) szállt szembe a kormánnyal. Tíz évvel később már ő volt a sahellenes mozgalom jelképe. Letartóztatásakor tüntetések hatalmas hulláma árasztotta el az országot: az 1963 nyári zavargásokban több ezer ember vesztette életét. Khomeini és mozgalmának ereje nem csak az iszlámból, a tömegek fanatizmusából fakadt, a nemzeti gazdasági érdek is ott állt mögötte. A külföldi tőke behatolása komolyan veszélyeztette az évszázados családi, etnikai, vallási és törzsi szálakkal összefonódó nagyhatalmú bazár hegemóniáját. Khomeinit halálra ítélték, de mert a vallási vezetés "nagy ajatollahnak" nyilvánította, száműzték. 1964 novemberétől 14 éven keresztül az iraki síita szent város, Nedzsef volt a székhelye. Amikor 1978 októberében Párizs elővárosába költözött, gyakorlatilag már az összes sahellenes politikai irányzat mögötte állt, felhívására száz- és százezrek árasztották el az utcákat. A tömegmozgalmak nyomására a sah 1979. január 16-án elmenekült Teheránból. Február 1-jén soha nem látott győzelmi mámor fogadta a hazatérő Khomeinit, mint a forradalom vitathatatlan vezérét. Kinevezte az új kormányt, majd április 1-jén kikiáltották az iszlám köztársaságot, decemberben életbe lépett az új alkotmány, amely szerint Khomeini ajatollah a legfőbb vezető, a fegyveres erők feje, a vallás legfőbb értelmezője, a törvények forrása. Hatalma átszőtte a gazdaság, a társadalom, a vallás és a hadsereg minden rétegét. Teheránban hunyt el 1989. június 3-án.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár