Hollósy Simon

1857. február 2-án született Máramarosszigeten Hollósy Simon festõmûvész, a 19. századi naturalizmus és realizmus egyik legkiválóbb magyar képviselõje, a nagybányai mûvésztelep vezetõ mestere.

Örmény kereskedő családból származott, apja a szabadságharc hatására vette fel a Korbuly helyett a Hollósy nevet. Tanulmányait Székely Bertalannál kezdte a budapesti Mintarajziskolában, majd a müncheni akadémián tanult. Itt festette 1885-ben Tengerihántás című képét, amely külföldön és itthon nagy sikert aratott (jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában látható).

Csakhamar szembefordult az akadémiai oktatással, s 1886-ban magániskolát nyitott, maga köré gyűjtve az életszerűbb ábrázolásra törekvő fiatalokat. Személyisége erejével, s hogy felhívta a figyelmet a Münchenben kiállított francia képek (Gustave Courbet) újszerű értékeire, utat nyitott a modern törekvéseknek. Ez idő tájt készült képei a francia festészet új törekvéseihez igazodva, végleg eltávolodtak az akadémikus stílustól.

Hollósy 1896 nyarán tanítvány-barátai, Réti István és Thorma János biztatására kísérletképpen Nagybányára vitte iskoláját. Rövidesen itt is telepedett le, s iskolája a szabadtéri napfényes tájfestéssel évtizedekre meghatározta a hazai festészet fejlődésének útját. 1901-ben kivált a nagybányaiak közösségéből, a teleket továbbra is Münchenben magániskolájában töltötte, nyaranta pedig diákjaival Fonyódon, Vajdahunyadon, majd Técsőn dolgozott. Hollósy Simon 1918. május 8-án halt meg Técsőn. Kiállításon kevés műve szerepelt, jelentősebb anyagot mindössze egyszer mutatott be, 1910-ben a Könyves Kálmán Szalonban. Nem volt termékeny művész, a hangulatokat kereste, alkotó tevékenysége a tanításban merült ki.

Festészetében élesen elkülönült a Nagybánya előtti és utáni szakasz. Korai képei az 1870-es évek magyar kultúrájának népies hagyományait és a müncheni zsánerfestészet jegyeit viselik magukon: Meditáló szerzetes (1883), a Nevető leány (1883), Jó bor (1884). Művészetében átmenetet jelentenek az impresszionisztikus elemeket felmutató, gazdag festőiségű képei, mint Az ország bajai (1883), vagy a hazatérte előtt festett Zrínyi kirohanása (1896 körül).

Nagybányán festett képei közül legjelentősebb a befejezetlenül maradt Rákóczi-induló, amelyhez még közvetlenül halála előtt is készített vázlatokat, s ugyancsak Nagybányán készítette el Kiss József verseinek illusztrációit Tüzek címmel.

Utolsó korszakában főként técsői parasztházakat, a Tiszát vagy a Nereszen-hegyet festette. Kései tájképeiben: Técsői tájkép, Boglyás táj, Alkonyat boglyákkal már a plein air, illetve az impresszionizmus elemeit is felhasználta. E periódusának fő műve Önarcképe (1916), egyike a legmegrázóbb alkotásainak. Rónaszéken a római katolikus templomban található az általa festett egyetlen oltárkép, amelyet 17 éves korában festett.

Számos képét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, emlékkiállítását 1957-ben rendezték meg.