2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Jászai Mari sznésznő

2004. szeptember 13. 12:06

A magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége Aszáron született 1850. február 24-én. Hányatott gyerekkor, cselédsor után, 1867-ben került a Népszínházhoz. Kassai Vidor színész tanítványa, majd felesége lett. Székesfehérvárott lépett először színpadra, majd Kolozsvárra szerződött. 1872-ben lett a pesti Nemzeti Színház tagja, s egyévi megszakítással haláláig ott játszott. Veleszületett tehetségét állandó tanulással fejlesztette. Óriási hatású művész vált belőle, aki utolérhetetlen volt a tragikus szenvedélyek megszólaltatásában. Elsőként alakította magyar színpadon az antik tragédiák hősnőit: Antigonét, Iokasztét, Elektrát. Shakespeare műveinek 20 nőalakját játszotta el kiválóan, s ő volt Az ember tragédiájának első Évája. Verseket is mondott, s Ibsen John Gabriel Borkman című darabját az ő fordításában játszotta a Nemzeti társulata. Egyébként kiválóan olvasott görögül, németül, angolul és franciául is. Írt cikkeket, novellákat, emlékiratának kéziratát pedig az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár