1956 nemzeti ügy, nem kampánytéma

2006. március 6. 08:45

Ma már nincs olyan közszereplő, aki 1956-ot ellenforradalomnak nevezné, mondja Kosáry Domokos, a forradalom 50. évfordulójának ünnepségeit előkészítő emlékbizottság vezetője a Népszabadság interjújában.

Úgy látja, abban is mindenki egyetért, hogy ami történt, jó dolog volt. Történészként mindamellett megszokta, hogy a magyar a különböző színeken és a politikai hovatartozáson perlekedik. De szerinte nem kell ezt halálosan komolyan venni.

Miért tartotta fontosnak, hogy elvállalja az 1956-os emlékbizottság elnöki posztját? Megtiszteltetés vagy morális parancs volt az ön számára?

Kötelességemnek éreztem, hogy részt vegyek a munkában, függetlenül attól, hogy egymás után két miniszterelnök is felkért erre. 1956-ot a legújabb kori magyar történelem egyik legfontosabb fordulójának tartom. Olyannak, amely az egyetemes história szempontjából is kiemelkedően jelentős. A második világháború végén a Szovjetunió, roppant áldozatai után, Európának ezt a részét szinte `ajándékként` kapta meg. Rögtön ki is használta ezt a lehetőséget, és sok keserű tapasztalatot és szenvedést hátrahagyva szovjetizálta az országot, sőt a térséget is. Ezt ezek a népek nagyon nem szerették, de a leghatározottabb tiltakozás és a legbátrabb kiállás ez ellen 1956-ban és Magyarországon történt. Utólag sokan elismerik, hogy forradalmunk olyan fontos nemzetközi jelenség volt, amelyre minden magyar büszke lehet. Magam már ekkor ezt vallottam, hiszen amikor '56-hoz jutottunk, számomra már világos volt, hogy a baloldali diktatúra életképtelen. Világlátott emberként tisztában voltam az ukrajnai éhínség tényével. Megismertem a jobb- és a baloldali diktatúra természetét, és számomra mindkettő elfogadhatatlan volt. Soha nem volt rám hatással a populista demagógia, akár jobboldalról, akár baloldalról érkezett.

A magyarság ötven éve viseli azt a sebet, hogy 1956-ban a nagyhatalmak, főleg az Egyesült Államok, cserbenhagyta a forradalmárokat. Az ötvenedik évforduló alkalmas lehet arra, hogy - erős kifejezéssel élve - bocsánatot kérjenek ezért?

Nem hiszem, hogy erre sor kerül. Az akkor aktuális irányzatok számára a magyar események inkább kellemetlen jelenségként hatottak a nagypolitikában. Utólag hiába kérjük számon a támogatások elmaradását, és ne is kívánjunk olyan gesztusokat másoktól, amelyeket mi sem szeretünk megtenni. Meggyőződésem, hogy ma nem is erről kell beszélni. Számomra az az öröm, hogy most már felismerték: a magyar forradalom kiemelkedő pillanata volt a XX. századnak. A Szovjetunió ekkor kapta az első megrendítő figyelmeztetést, hogy nem lehet mindent megtenni a meghódított nemzetekkel. A birodalom későbbi összeomlásához szükség volt ránk, magyarokra. Ezért mondom azt, hogy nem az értelmetlen számonkérés, hanem szabadságharcunk jelentőségének nemzetközi elismerése a fontos. És ami a legfőbb elégtétel: '56 győzött, mert a forradalmat leverték ugyan, de az egyetemes európai érdek, miszerint viszsza kell szerezni a kontinensnek ezt a részét a Szovjetuniótól, az sikerült. Rettenetes áldozatokat hozott ezért ez az ország: kétszázezer menekült, rengeteg halott, a megtorlás, több száz kivégzett, a bebörtönzöttek tízezrei, a szétlőtt házak. De mégis kimondható: nem volt hiábavaló.

Olvassa el a teljes beszélgetést!