2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal George Stephenson

2004. szeptember 13. 12:06

Chesterfieldben meghal George Stephenson angol mérnök, feltaláló, a vasúti gőzvontatás úttörője. Gyermekkorától érdeklődött a mechanikai szerkezetek iránt. Newcastle-tól 11 kilométerre, Killingworth szénbányájának gépészeként sorra megismerkedett a korabeli gőzgépekkel és szenvedélyesen tanulmányozta a forgó mozgás kialakításának fortélyait. Azt világosan látta, hogy a csillék vontatásához nem lehet egy Watt-gőzgép szerkezeti felépítését alkalmazni, ezért hosszas kísérletezésbe kezdett. Elsőként ismerte fel azt az elvet, hogy a sima abroncsú kerekek és a sima színfelület között tapadás lép fel. A gőzmozdony tűzterének léghuzatát azáltal növelte meg, hogy a távozó fáradt gőzt bevezette a füstkéménybe, a kazántér hevítéséhez pedig csőnyalábot alkalmazott. Ezen elvek alapján 1814-ben ő építette az első üzemképes gőzmozdonyt, majd 1823-ban Newcastle-ban megalapította az első mozdonygyárat. Az általa épített és 1825-ben Stockton és Darlington között megnyílt vonal volt az első, rendszeres személyforgalmat lebonyolító gőzüzemű vasút. Leghíresebb mozdonyát, a Rocket-et (Rakéta), amely 58 km-es sebességgel haladt, 1829-ben építette. Amikor a vasútvonal megnyitásának híre eljutott Magyarországra, Kultsár István, a kor vezető újságírója ezt írta a Magyar Kurírban: `Valami Stephenson nevű anglius olyan masinát fundált ki, melyet füsttel és forróvízzel hajtanak. Higgye, aki akarja`.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár