Kutuzov, Mihail Illarionovics

1745. szeptember 16-án született Szentpétervárott.

Katonacsalád sarja volt, a hadmérnöki iskolát 1759-ben kitüntetéssel végezte el. Tizennégy évesen lépett a hadseregbe, öt év múlva zászlós lett. 1761-től egységparancsnokként szolgált,  majd vezérkari posztokon is bizonyította képességeit. 1764-69 közt a lengyel, 1770-74-ben a török háborúban vett részt, egy súlyos fejsebe miatt jobb szemére meg is vakult. A stratégia és taktika fogásait Szuvorovtól, a legnagyobb orosz hadvezértől leste el.

1784-ben vezérőrnagy lett, s az általa szervezett Bug-menti vadászhadtest élén vett részt az 1787-91-es újabb török háborúban, ám Izmail 1790-es ostrománál újra megsebesült. 1792-ben II. Katalin cárnő konstantinápolyi követté nevezte ki, új posztján feltűnő diplomáciai ügyességről tett tanúságot. 1795-ben a finnországi csapatok parancsnoka lett, s ő képviselte hazáját a Poroszországgal és Svédországgal folytatott tárgyalásokon. 1799-től Litvánia, 1801-től Szentpétervár katonai kormányzója volt, ám I. Pál meggyilkolása után, 1802-ben kegyvesztettként vidéki birtokára vonult vissza.

A harmadik Napóleon-ellenes koalíciós háború idején I. Sándor visszahívta, s kinevezte az orosz hadsereg élére, feladata az osztrák erők támogatása, a Bécs ellen törő franciák megállítása volt. Ám mielőtt a két sereg egyesülhetett volna, Napóleon Ulmnál megverte az osztrákokat. Az 1805 novemberében Dürrensteinnél győzedelmeskedő Kutuzov visszavonult, de a helyszínre érkező cár a harc mellett döntött. December 2-án már morva területen, Austerlitznél zajlott le "a három császár csatája" (Napóleon és I. Sándor mellett névleg I. Ferenc osztrák császár is személyesen vezette seregeit), amelyben az oroszok és osztrákok nagy vereséget szenvedtek. Kutuzov ugyan nagy nehézségek árán megmentette csapatait a teljes szétveréstől, mégis bűnbak lett, leváltották, s kijevi, majd litvániai katonai kormányzói posztra tették. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Napóleon Oroszország ellen készül, s az elhúzódó török háború akadályozza a felkészülést, 1811 márciusában I. Sándor Kutuzovot nevezte ki a moldovai hadsereg főparancsnokának. Itt új stratégiát fejlesztett ki: erődítmények ostroma helyett a mozgékonyságra helyezte a hangsúlyt, s fogságba ejtette az egész török sereget.

Napóleon 1812. júniusban hadüzenet nélkül indította meg csapatait Oroszország ellen. A pétervári, majd moszkvai népfelkelők élén álló Kutuzovot a cár augusztusban nevezte ki a hadsereg főparancsnokává, miután előde, a folyamatosan visszavonuló Barclay de Tolly Szmolenszket is feladta. A taktikán egy ideig Kutuzov sem változtatott, mert tudta: Napóleont csak akkor lehet legyőzni, ha minél messzebb jut bázisaitól, s utánpótlási vonalai megnyúlnak. A francia császár így szinte zavartalanul hatolt előre, Kutuzov a cári udvar nyomására végül csak Moszkva közelében vette fel a harcot.

A két hadsereg Borogyino falu mellett ütközött meg, a rendkívül véres szeptember 7-i csata után 57 ezer halottat számoltak össze. Az ütközet sportnyelven szólva döntetlenre végződött, mindkét fél győztesnek hirdette magát. Ám Napóleonnak először támadtak kétségei a végső sikerben, míg Kutuzov bebizonyította: az ellenség kimerítése a megfelelő módszer. A csata után az oroszok visszavonultak, s feladták Moszkvát is, amelyet előbb felgyújtottak. `Moszkva elestével még nem veszett el Oroszország, de a hadsereg elvesztésével igen` - érvelt Kutuzov a haditanácsban. Sikerült megőriznie csapatai harckészségét, a franciák viszont - főleg az utánpótlás hiánya miatt - kénytelenek voltak meghátrálni.

Borogyino

A Grande Armée 1812. október 19-én hagyta el Moszkvát, mivel Napóleon sem békeszerződést, sem katonai döntést nem tudott elérni. A császár délnyugat felé indult, hogy termékeny és érintetlen területen vonulhasson vissza, de Kutuzov útját állta, s a felperzselt vidékre terelte. Itt a franciák nem találtak elegendő élelmet, mozgásukat az orosz rajtaütések, s a partizánok tevékenysége is nehezítette, így Napóleon hadai katasztrofális vereséget szenvedtek. A visszavonulás fejveszett menekülésbe torkollt, ehhez a korán jött kemény fagy is hozzájárult. Kutuzov több kisebb-nagyobb ütközetben mért vereséget a hátráló franciákra: ám döntő összecsapást továbbra sem vállalt. Ebben az is szerepet játszott, hogy felismerte: a franciák teljes veresége inkább Angliának, s nem Oroszországnak lenne hasznos.

Az 570 ezres, Oroszországra rontó francia hadseregből decemberre csak pár ezer ember tudott hazavergődni, Napóleon ekkor már - katonáit hátrahagyva - Párizs felé tartott. Kutuzov a franciák elleni sikerért szmolenszki hercegi címet, s a György Rend első fokozatát kapta. 1813 elején folytatta a franciák üldözését Lengyel- és Poroszország területén, itt is érte a halál 1813. április 28-án Bunzlaunál (ma Boleslawiec, Lengyelország). Koporsója másfél hónapig utazott Szentpétervárra, a város előtt öt versztával a nép kifogta a lovakat és a koporsót vállukon vitték a Kazanyi Székesegyházba, ahol ünnepélyesen eltemették.

Kutuzov Szuvorov után a legjelentősebb orosz hadvezér. Fő erénye a gyors manőverező képesség volt, a felesleges áldozatokat kerülve erejét a legmegfelelőbb alkalmakra tartalékolta. Alakját Lev Tolsztoj rajzolta meg emlékezetesen a Háború és békében (érdekesség, hogy Kutuzovnak nem volt fia, így birtokai a Tolsztoj családra szálltak). Neve 1942-43-ban, a Nagy Honvédő Háború éveiben a haza védelmének jelszava lett, az akkor alapított Kutuzov-rend a Szovjetunió felbomlása után is megmaradt, és ma is az egyik legmagasabb orosz katonai kitüntetés.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)