2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

IV. László kiadja a kun törvényeket

2004. szeptember 13. 12:06

IV. (Kun) László édesanyja Erzsébet kun származású volt. A fiatal uralkodó igen jól érezte magát a kunok között, kun szeretőket tartott, feleségét, Izabellát (Erzsébetet), I. Károly nápolyi király leányát eltaszította magától. Ezt már a pápai udvar sem tűrhette, ezért Fülöp fermói püspök személyében legátust küldött, hogy az uralkodót jobb belátásra bírja. Fülöp drasztikus változásokat akart elérni a kunok ellen, ez azonban ellenkezett a magyar király elképzelésével. Végül augusztus 10-én László kiadta a kunokra vonatkozó törvényeket, amelyeket a júliusi tétényi végzés alapján fogalmazott meg (azaz nem voltak annyira szigorúak). Ennek értelmében a kunoknak fel kellett hagyniuk a pogány bálványok tiszteletével, és fel kellett venniük a keresztséget. Nem lakhatnak sátrakban, nem ölhetnek keresztényeket, igyekezniük kell, hogy a keresztények szokásait kövessék. A törvények kiadása azonban tovább mélyítette az ellentéteket a király és a legátus között. Ez odáig vezetett, hogy Fülöp október elején kiközösítette az uralkodót. László kísérletet tett ugyan, hogy a legátus megváltoztassa álláspontját (elfogatta és a kunok kezére adta), de végül belátta, hogy a Szentszékkel nem szállhat szembe. A következő év elején kibékült Fülöppel és feleségét is visszavette.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár